A HISTORIA AZ ÉLET OKTATÓJA.

Teljes szövegű keresés

A HISTORIA AZ ÉLET OKTATÓJA.
A historia az élet oktatója. Ki gondos figyelemmel kiséri a világeseményeket, észreveheti hogy nagyobb vagy kisebb árnyékletottak és episodokkal, régebben vagy ujabban fordultak már elő a világ szinpadán a jelenkoréhoz hasonló történetek.
Ám lássuk, merithetünk-e hazánk évkönyveiből tanulságot, mellyet mostani viszonyainkra lehetne alkalmazni, fordulnak-é elő jelen bonyodalmainkkal megegyező események? Miként fejlődtek ki akkor, s minő fejlődését remélhetjük a mostaniaknak?
A magyarnak mindig volt ellensége; ben a hon szivében folyvást dühöngött a pártoskodás; kivülről hatalmas ellenségek támadták meg igen gyakran, és még is nyolcz századoknak vérzivatarja közt rongált Budának tornyai állanak!
Miként fejthetni meg e talányt?
A magyar, midőn Ásiából kiköltözve e földre telepedett, Hadur vala házi istene, szokott győzelmeiről ismerék őt az európai nemzetek, s mégis e mellett a meghóditott népeket ugyanazon jogokban részesité, mellyeket saját fiai élvezének.
Annyira elfajult volna-e a mostani ivadék, hogy azt mg a nagy Hunyadiak korára emlékeztetés sem birná vitéz tettekre heviteni; megérdemeljük-e ama szégyenitő pirongatást, mellyet etgykor koszorus költőnk Berzsenyi a magyarokhoz irt ismeretes versezetében nagyszerü szavakban elmondott.
Azt tartom, nem; s állitásomat igazolja a honvédseregnek a kitüzött számon felüli összesereglése*. Igy tehát bátran foghatok az ó és jelenkori némelly történetek összehasonlitásához.
Egyelőre 10,000 önkénytesre volt a számitás s több mint 15.000 iratá be magát.
Közelebbi törvényhozásunk fölszabaditá a népet százados bilincseiből; az 1848-dik esztendő örökre emlékezetes időszakot képzend történetkönyvünkben.
Emlékezhetik-e vissza a nép hasonló kedvező időkre?
A több mint három százados példabeszéd: „Meghalt Mátyás, oda az igazság” szájról szájra, apráól fiura szállván a nép között, elegendő tanusága annak, hogy ha nem is egészen olly mértékben mint most, de csakugyan boldog időket élt a nép Mátyás korában is.
És a felejthetetlen nagy király az áldott béke malasztai közepette boldogította-e e hont? Mindenfelül ellenség környezett, mint most.
Akkor a magas Olygarchia a hon védelmre adózni nem akart, sőt egyenes lázadásban Kázmér lengyel király pártján volt, s e pártnak élén mga az esztergomi érsek-primás állt; Fridrik császár a kezeihez ragadt magyar szent koronát visszaadni vonakodott; a velenczeiekkel, csehekkel és oláhokkal háborúba keveredénk; a török nagy hadával pusztitotta hazánk széleit, s tudjuk, hogy a csalfa szerb Brankovics a két ifju Hunyadi fejével mint gyönyörü almákkal kívánt kedveskedni császárnak.
S mit tett az erélyly magyar király enyi ellenség ellenében? Ben a hazában elfojtá pártütést, az olygarchiát megadóztatá, egykori nevelőjét Vitész Jánost, az ország főpapját, mint szintén a török ellen kevés számu fegyveressel menni vonakodó nagybátyját, a büszke Szilágyi fővezért fogságba téteté, a kül ellenséget pedig jól rendezett, elszánt fegyvereseivel legyőzve, s mindenütt diőcs diadalokat aratva tért vissza övéihez, hogy a honboldogításnak nagy munkájában is egyiránt fáradozhasson.
Vonjunk következtetést.
Megyéinkből naponkint érkező tudósitások szerint most is legmakacsabb izgatók az egyházi rendnek igen számos fő- és alrendű, de minden tekintetben érdemetlen tagjai. Ők a vallás ürügye alatt egy idegen hatalomnak, egy külföldi titkos camarillának vak eszközeiül hagyják magokat használtatni, oda irányozzák törekvésöket, hogy a kivívott szabadságot lerombolva, a régi vakságót és egyenetlenséget visszaidézhesség közinkbe; pedig mint a latin nyelv buzgó pártolói, megolvashatnák Horácz ama mondatát: „Baro antecedentem scelestum deseruit poena pediclaudo.” Nem volna tévesztett politica, ha irányukban a kormány egész erélylyel lépne föl, igy legalább kedvöket vesztenék olly pásztori levelek kibocsátásától, minőkkel napjainkban gyakran van szerencsétlenségünk találkozhatni.
Szent koronánk Budavár falai közt létezik, s annak visszaszerzéséért nem kell ugyan küzdenünk Austriával, mint hajdan, ámde a korona csak symboluma a hatalomnak, és miután az 1848-kiki törvényhozás visszaszerzé a nemzetnek hatalmát saját ügyei felett rendelkezhetni, jó szombszédaink – úgy látszik irigylik helyzetünket. Az osztrák sajtó, melly fölszabadulását nekünk köszönheti leginkább, mégis – igen kevés lap kivételével – talán a legnagyobb kéjözönben látja magát, ha a magyar hatalom ellen minduntalan protestálhat; hirlapok, falragaszokés minden más kigondolható módok által igyekszik értésünkre adni azt, hogy a nemzeti hatalomnak két fő tényezője a pénz és hadi erő tőlünk visszavétessék, és ha az a statuscsinyekkel tljes politicával történnék is! A jó szomszédok azt kivánják, hogy az emlitetten két erő ismét Bécsben concentrálhassék, meg nem gondolva, hogy ez közös ellenségünk kezére játszhatná a hatalmat. Már bevégzett ténynek hirlik a bécsiek, hogy a magyar-horvát viszonyok kiegyenlitésére királyi közbnjáróul kinevezett János főherczeg ezen két erőnek, a had- és pénzügyi tárczának, tőlünk leendő visszavételét tüzte volna ki a kölcsönös kibékülés alapjául.
Azonban e kérdés felett, ha csakugyan felmerülend, nemzeti gyülésünk a nemzet becsületének s függetlenségének figyelemben taratásával határozand.
Menjünk tovább a fölfogott fonalon.
Az egykor hatalmas Velencze nem minket nyugtalanít, sőt épen a mi hadseregünk egy része használtatik az olasz tartományok szabadságának elnyomására, a helyett, hogy a délkeletről közelgő veszélynek fentartóztatására itthon tenne szolgálatot. Igy combinálva Velencze most is aggodalmat okoz minekünk.
És van még egy igen nevezetes hasonlatosság a mostani s Mátyás kora között. Akkor a roppant számu török, most a határainkhoz mind inkább közeledő szintén roppant muszka erőre támaszkodó szerbek és illyrek rabolnak hazánk számosb vidékein.
De Mátyás erélye győzelmeskedett a török százezrein, valljon fogunk-e mi is diadalt nyerni a gyülevész rabló csoportokon? Kik az ausztriai császár a magyar korona iránti hűséget szinlelve, büntetlenül fosztogatják a szomszéd magyarok ősi lakhelyeit s a kincstár pénztárait, megszakítják a közlekedést, megzsibbasztják a kereskedést s a mezei gazdálkodást; és Brankovicsként irtó háborút üzennek fajunk ellen. A szerbek ésé illyrek fognak fegyvert ellenünk, kikkel testvériesen kivántok szabadságunkat megosztani?
Ha e kérdés megoldása csupán a zazaszeretettől hevült honvédseregünk s a Szeged és Dráva vidékére önkéntesen összesereglő nemzetőrségünk buzgóságától a bátor föllépésétől föltételeztetnék, már azóta szétszórva lenne az ellenfél tábora, s a magyar név ujra tisztelet tágya lenne Európa szabad nemzetei előtt, – de ahhoz magyar érzelmű s jeles hadvezér kivántatik, kiben a nemzet bizodalma központosul.
Kell hogy elegendő pénz és haderőnk legyen, Birjuk immár Mátyásnak Bécsből visszanyert paizsát, vajha erélyes szelleme is lebegne felettünk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem