EGY SZÓ A SZLÁVOKHOZ.
EGY SZÓ A SZLÁVOKHOZ.
Egy idő óta gyakran olvashattuk, sőt mire készülnünk kell – talán nem sokára tapasztalandjuk is, hogy némelly tulbuzgó, vagy épen orosz pénzen fanatizált szláv nyiltan megtámadja Magyarország álladalmi egységét, s tagadja vagy legalább kétségbe vonja a magyar nemzet élő jogát saját országához; sőt egyenest mint idegen birtok bitorlóját rágalmazza őt.
Ha valami, – ez bizonyára nem irodalmi kérdés. Mert népek élete fölött a koczka nem rongyolló papirosdarabon, de véres csatamezőn vettetik el; s bár mennyit vitakozzék fölötte az iró, végre is toll helyett – fegyvererő döntendi el a kérdést. –
Azonban egészen fölösleges munka talán még sem lesz röviden érinteni e kérdést már csak azért sem, mert az igazság szelleme erősbiti a férfi szivét, s a jognak tiszta érzete aczélositja a küzdő kar erejét.
Valamelly nemzet életét szoros történeti okiratokkal támogatni vagyostromlani – nevetséges kábaság. Az élet maga – egyszersmind az életjogának is kútforrása. – Ha a szlávokat sérti az, hogy magyar faj létezik, tessék pörbe szállani az iránta az istennel; mi csupa történeti igazságból nem fogjuk itt hagyni ez országot. S ha irigylik – tessék elvenni.
De mi jogczímmel is követelik sajátjuknak ez országot a szlávok?
Talán mert ők ősi lakosai, mi pedig bevándorlott népe vagyunk e földtérnek? Én szeretném ez iránt a tudós Schafarik, vagy Palacki véleményét hallani, kik alkalmasint bebizonyitnák, hogy a szlávok itt már emberelötti korban laktak s virágzó statust alkottak, s innen terjedt el a világ többi részeinek későbbi népülése; habár a tudósok egyetemes véleménye szerint egész Európa Ázsia gyarmata. Hisz a mi tudós, de szinte tulbuzgó Horvát Istvánunk bizonyitása szerint az egész földhöz tulajdoni jogunk volna, mert a népek közös törzséül a magyar mondá lenni.
S ha csakugyan bevándorlott nép a szláv is, ugy mint a magyar (mert a föld nehezen nemzé őt is) miért lenne joga erősb a miénknél? mert régibb; s nem erősb-e a miénk? – Az egyik vólt, a másik meg van, mellyik ér többet? valljon a népvándorlás korszakában, midőn a népek csak mint természeti nyerserők állottak egymással szemközt, – a hatalom nem egyszersmind a jognak is anyja volt.
A magyar e hazát azon joggal foglalá el, mellyel őt Ázsiából a nagyobb erő – mint mondják a Petsenegek – kiszoritá. Ő is hivatkozhatott volna ősi jogára a Szumokkali rokonságnál fogva; de ez mellékes volt: – a foglalásnak igazi jogczimét a fegyver adá, valamint a szlávok is mai nap csak fegyverrel ózhetnek el bennünket e földről. –
De nem is olly tisztán áll a szlávok beérhetlen ősi idők ótai itt lakása, mint talán némellyek kegyes áhitattal elhiszik. Például a csehek csak az V-dik században települtek mostani lakhelyökre. Az ugy nevezett szlovákok (felső vidéki tótság) ősi telepéül fejér Horvátországot mondják lenni, s szinte csak a V-dik század végével költözhettek a Morava, Vág és Duna mentéhez. Tehát szintugy bevándorlott nép ők is, mint mi, s még ősiségi jogot is erősbet tudnánk, fölmutatni t. i. Atilla dédapánktól! A Bulgarok, Szerbek, stb. bevándorlásai szinte az első századokra esik. –
És im! valóságos vaskapcsu logicával a Szlávok abból, hogy történetesen néhány századdal előbb települtek ide mint mi, kizárólagos jogot követelnek nemcsak a földhöz, de az élethez, mert nyiltan a magyar faj kiirtásáról szólanak. Káromolnak bennünket, hogy mi fegyveres erővel meghóditottuk őket akkor, midőn a fegyver mindenható s a szellem gyenge vólt, a vadság korában. S ők ugyanezt akarják velünk tenni, most, midőn a jog s műveltség érzete mindinkább kiszoritja az erőszakot, a szellem uralkodó elemmé lőn, a polgárosultság korában. Ez a szláv történeti igazság, természeti jog, s az annyira magasztalt kék szemü szláv kedélysség!! Isten őrizz meg tőlök!
És kimerné magára vállalni azon óriás munkát, hogy lelkiösmeretes hitelességgel megmutassa nem az európai, de csak a magyarországi szlávfajok ugyanazonosságát, vagy szorosb rokonságát.
Mi teszi a népséget nemzetté? közös törzs? Ezt legkevésbé lehet a szlávfajokra illeszteni. Ugyan egy nyelv? Ez is hiányzik. Mert mennyiben a magyaroszági éjszaki s keleti tót, a rusznák s déli horvát vagy illyr alig fogja érteni egymást: az európai szlávság fő ágai, vagy helyesben főtörzsei, épen nem értik egymás nyelvét. Mutatta ezt a legközelebbi párgai szlávcongress. A szerbeket alig választja néhány mérföld a többi szlávoktól, s még irásuk is egészen különböző emezekétől, mert a szerb cyrill betüket hasznal, a többi réz latinokat, vagy talán ugyanazon vallás egyesiti őket? Szinte nem. A szerbek g: n: egyesültek, a déli szlávok nagyobb részben catholicusok, kevesen protestansok. Az éjszaki oroszok g: n: wegysültek a magyaroszági oroszok, vagy rusznyákok g. egyesűltek; s a lengyel ismét nagy részben catholicus stb. Vagy végre nemzeti mult édes emléke, s a testvéri szeretet teszi a nemzeti kapcsot közöttök? Ó igen. Hisz a lengyel és orosz közötti halálos gyülölség csak néhány százados! A szláv külön fajak csak néha néha folytattak véres háborút egymás ellen; s a szerb és rácz mennyire szereti mai nap is egymást!? (??) Vagy talán népségök túlnyomó számába gondolják a szlváok azon előjogukat lappangani, hogy minket csak amúgy rövid per utján elmozdithatnak ezredéves lakhelyünkről?
Ha még azon korban élnénk, midőn úri és szolgai, felső és alsó nemzetiségekről kellett szólani, e tételnek talán tulajdonithatnánk erőt, bárha a történet csak ellenkező példát mutat: de ma valamint az embereknek inkább erkölcsi értékét nézik mintsem testi erejét, ugy a népeknek is inkább szellemi nagyságát számitják, mintsem számszerinti tömegét.
De maga a tétel is hamis, mert a szláv törzs alá mind beszámitva: a tót, horvát, rácz (helyesben a délrészi szerbek) shokacz, orosz (rusznyák), vind, s montenequin népeket, kiknek nemzeti egysége ellen bizonyára alapos ellenvetéseket lehet tenni: a szláv népség Fényes Elek szerint csak 3,800,000-et vagy legfőlebb 4 milliot tesz, holott a magyar faj számát legbiztosabban is lehet 5,000,000-re mondani. Tehát egy milliónyi többséggel állunk ellenök, s mennyivel erősben még, ha a két fajnak szellemi s erkölcsi erejét kellene egymás ellenében mérlegezni.
De az illy számitásoknál egy különösen lényeges elvétés is történt eddigelé ellenünk. Az t.i. hogy az országunkban lakozó más népeket mindig kihagyják a számitásból, pedig ezek megannyi suly terhelékei a magyar faj elemének. Mert a nem régen teljesen megosztott jogok élvezete őket mindinkább közel fűzi azon faj szeretetéhez, melly külső baj esetében önmagára támaszkodni tud és mer; belbéke idején pedig testvére akar lenni. – Igaz, e szent kötelékek ma többnemü fondorság, s gazárulás erőszakolásainak vannak kitéve; elakarják szakítani, hogy idegen hatalom törhessen át rajtok; s a „panslavismus” bóditó italában az europai szabadság méregpoharával kinálják mesterileg hazudott jövő nagyságától ittasuló népeket.
De bizunk Istenben, a világ-szellem szabadságerejében, bizunk önmagunkban, s ha kell más szabad nemzetek testvériségében is, hogy az egész panszlavismus csak futó villámokat fog Európa látkörébe hajítni, s végveszély hellyett majdan ujabb, szebb életre fogja képesitni!
Most pedig azon nyilatkozttal zárom be a rövid papiros táborozást, hogy mi a szlávokat testvéreknek akarjuk tekinteni, velök szabadság, s jogban osztozni, de nemzetiségünk elsőségét biztositva akarjuk látni. S valamint mi irányukban semmi erőszakos csatlakozást nemzetünkhöz nem követelünk, sőt az országos viszonyokon kivül nyelvre vallásra stb. nézve teljesen szabad, s önállóknak engedjük őket lenni: úgy, mihelyt nyilt vagyálszin alatt nemzeti önállóságunkat akrnák megtámadni, azt minden eréllyel védelmezendjük, s érte vért ontani s ontatni sem gyávák sem buta nagylelküek nem leszünkt!
Ábrányi Emil
