A horvát tartományi gyülés junius 21-ről
A horvát tartományi gyülés junius 21-ről
A horvát tartományi gyülés junius 21-ről feliratott bocsátott ő felségéhez, gazdagon megrakva azt a trón iránti állhatatos hűség, és ragaszkodás tűzmeleg szavaival, s érzékenyen panaszkodva a horvát-slavon nemzetiség és alkotmányos lét elnyomatásáról, hasonlitva magát hellotahoz, pariához. Azonban, ki figyelemmel végig olvasá lapunk 4-ik számában a zágrábi gyülésen épen junius 21-én mondottakat és történteket, midőn a király személye nyilvánosan árulónak bélyegeztetett, s a dictatorság kikiáltatott, igen könnyen észreveendi, hogy az alább olvasható felirat is egyike azon gőzköröknek, mellyet a pártosok olly örömest vonnak magok körül.
A felirat tartalma ez:
Felséged! A felséged iránti hűségben örökké álhatatos horvát-slavon nemzet, legszentebb érzelmeiben, egy a történetkönyvekben példanélküli módon megkeserittetett. Mert midőn a felséged intéseinek mindenkor vakonhódoló népnek atyjai, fiai és testvérei számszerint 35000-en, következőleg az összes birodalom más tartományaihoz 5–6-szoros arányban egyedül és csupán felséged trónja érdekeért szivök vérét Olaszországban ömlesztik, midőn ugyan ezen nép küldöttsége, a maga legkedveltebb, s felséged által égi kegyelemként adott, s hálával fogadott bánja vezérlete alatt felséged trónja zsámolyánál áll, és felséged elébe terjeszti az egész nép nevében azon legalázatosabb kéretmet, miszerint felséged öszszes birodalmával jövőre még szorosabb, s a multkorinál még fölodozhatlanabb kapcsokkal köttessék össze; akkor e nép, melly érzelmeiben, tetteiben, fölséged tróna iránt mindig hű – nyomtatott s állitólag Innsbrukban 1848 évi juni 10-ről kelt röpiratok által, mellyek a közönséges röpiratok terjesztése utján ma érkeztek meg mihozzánk, s a mellyeken Felséged szentséges nevét lenyomva láthattuk – hűtlenség, engedetlenség, s a fejeldelem iránti leffeketébb hálátlanságról s egyenesen honárulásról vádoltatik.
Felséges urunk! vérző szivvel irja e sorokat a legbelsőbben megszomoritott, de azért még mindig hű nemzet, felségedhez.
A kétségbeesőknek kiáltása ez, mellyet a törvényes és alkotmányos petito teréről, – a mellyet pedig felséged az idei Martius havában minden népeinek megnyitni méltoztatott – a zendülés terére szándékosan és gonosz akarattal szoritett nemzett felségedhez bocsát.
Már megsemmisitő ama gondolat, a századokig tartó hűségért lázadó névvel bélyegeztetni mg.
Mert megsemmisitő a gondolat, annyiszor kérelmezni és semmit nem nyerni, olly időben, mikor törvényellenes, fegyveres, de még is atyailag fogadott és kegyelmesen elintézett kérelmezések vannak napi renden.
Mert megsemmisitő a gondolat, hogy a bureauctratia és absolutismus sötét korában habár nyomorultan és tengődve is, de élni lehetett, most pedig az ugynevezett szabadság, egyenlőség, testvériség fényes nyári napjaiban semmivé kell lenni.
Mert megsemmisitő aa gondolat, csupán a legizgaságosabb ügyben, u. m. a nemzetiség és nyelv pártfogásaiért és egyenlő jogokbani részesitéseért folyamodni, s ezért az áruló nevével beszenyeztetni.
Mert megsemmitő a gondolat, olly férfiút birni a nemzet élén, ki istentől volt hivatva e nemzet boldogítására, s a felséged trónjához még szorosabban kapcsolására, s ezt mégis merőben alaptalan ráfogások miatt elveszteni.
Mert mi mondhatjuk felségednek isten és a világ előtt: felségednek nincs hűvebb népe a horvátnál és slavonnál, nincs hűségesebb alattvalója mint szeretett bánunk b. Jellachich, ki a mit tett egyedül és csupán felséged, és a rá bizott nemzet érdekében tiszte s kötelessége szerint teljesíté. Ennek tanúsága az, hogy az egész nemzettartományi gyülésen törvényesen a legnagyobb rendben összejőve, minden ő lépéseit kivétel nélkül magáéivá tevé, és magáéinek nyilvánitá, mintha azokat maga önkényt tette volna.
Legszentebb kötelességünk felségede őszintén arról értesíteni, hogy a társországok összes népessége, illy nagy képtelenségek s ennyi igazságtalanság következtében, kimondhatlan izgatottságban van.
Mert ha az ember ember, jogosan tarthat igényeket, hogy mint ollyannal bánjanak vele, és ha az, nem csak az összes monarchia, sőt büszkén mondhatjuk, egész Európára nézve érdemteljes nép, akkor kimondhatatlanul fáj, ha a hűn és pontosan megfizetett véradóért, jutalmul, az összes monarciának többi, nem csak személyesen, hanem nemzetileg is egyenlő jogokkal felurházott koszorujában, nemzeti tetkintetben vele ugy bánnak mint jog nélküli helotókkal és pariákkal.
Mert megfogható, hogy a nemzetiségünk tiszteletbentartása iránt általános kifejezésekben szerkeztett biztosítékok minket mind addig meg nem nyugtathatnak, mig csak felséged egy részről a trón zsámolyához bizodalommal erőterjesztett, s jövendőnk egyedül biztositó kivánatainkat egyről egyik nem teljesiti; mi részről ha tőlünk elraboltatik egy olly férfiu, ki egyedül képes hazánkban békét és rendet fentartani.
És azért ismételve a legalázatosabban kérjük felséged méltóztassék az elébe terjesztett kérelmünket egyről egyre elfogadni, és különösen pedig a mindnyájunk által kedvelt bánunkat nem csak eddigi magas hivatalának és hazájának visszaadni, hanem egyszersmind az egész horvát-slavon hadsereg vezérletét is legkegyelmesebben rábizni.
Mert csak igy hihető, hogy hazánkban, a nyugalmat és rendet tartósan fentartani, és azt eszközleni lehet, hogy az ellenünk fondorkodása s annyi sok és nagy képtelenségek által felzaklatott nép a békes fejlődés ösvényéről a testvér háboru véres ösvényére ne hajtassék.
Kik egyébiránt örökös hóséggel maradunk felségednek hódolva legalázatosb jobbágyai, a horvát-slavon nemzeti képviselők. Kelt a Dalmát-, Horvát- és Slavonországok gyüléséből Zágráb, jun. 21-én 1848. – Lentulay Imre, a tartománygyülés ideiglenes elnöke.
És most ezen felirat átolvasása után itéljen az olvasó: van ebben őszintegés? Nemzetiségi elnyomásról panaszkodik az, valljon adott-e panaszra okot a magyar s ministeriuma, nem teljesitette-e minden részben a mult törvényhozás által a kapcsolt tartományok képviselőinek beleegyeztével alkotott törvényeket, midőn ministeriumunk az ottani hatóságokhoz küldött rendeletiben szigoru pontossággal megtartja a magyar-horvát vagy magyar-slavon nyelvü szerkesztést, tapasztaltunk-e horvát hatóságoktól érkezett levelezésekben hasonló kötelesség érzetet? És a felirat helotákhoz, páriákhoz hasonlitja a kapcsolt országokat, más szóval elnyomott, üldözött népnek vallja magát; van-e ebben is őszinteség? nem épen ott kezdődött-e a magyarok elleni üldözés, 35midőn azok őseiktől öröklött földeikről eőüzetve idegen tartományokban kényszerültek keresni menedéket, panaszkodhatik-e egy horvát, vagyslavon, hogy hazánkban csak legkisebb bántalommal is illették, elfogattatott csak egynek is vagyona? és páriának mondhatni-e azt, ki előtt ha arra képes, a legmagasabb hivatal is nyitva áll; nem volt-e a magyar tulkedvezéssel horvát rokonai iránt? ki kö9zül bárki, hazánk bármellyrészében letelepedvén, a benszülöttekkel egyenlő jogokat gyakorolhatott; midőn ellenben ha a magyar a Dráván tul letelepedni széndékozék, még hitvallása is kérdőre vonatott, de a sláv propaganda hőse lettek, legyen akármi vallásuak, kitünő ünnepélyekkel fogadtattak. És mégis helotismusról panaszkodni – mondhatni – nem nagy őszinteség. Ámde ne menjünk tovább e téren, hova különbn is a fölhivás kényszeritett fellépni. Legyenek meggyőződve horvát-slavon testvéreink, hogy nemzetiségök és alkotmányos létök a magyar korona alatt soha nem volt s ezentul sem leend veszélyezve. Mi a közel ezredéves testvéri kapcsolatot további is fentartani, s velök jó, balsorsban osztozni kivánunk, de vágyaikban ők se szárnyalják tul a lehetőség határait; a csupán önérdeköket hajhászó, s a népet régi önkény alá visszavinni kivánó lázadó főnökeikkel alkudozni tiljta nemzeti becsületünk.
