FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
44FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Örvendetes hir legen e tudósítás kezdete. Mit ezer évi feállásunk óta nem láttunk, mit Horvát István szinte félszázados buvárkodás után fölfedezni nem birt, áthatják szemeink. – Az első magyar ezüstpénz megérkezett. Az első szállitmány szombaton jul. 8-án érkezett Körmöczől Budára. Tallérok, forintosak, huszasok. Alalkok régi latin feliratú pénzeinké, egyik oldalán a király képe, másikán a boldogasszony. A körülirás: „V. Ferd. Magy. H. T. Orsz. Királya Erd. N. Fejed.” Másik oldalán: „Sz. Mária Ist. annya magy. or. védője.” A királyvfeje alatt K. B. – Országunk védője tehát imádj istent miérettünk, hogy az első szálitványt végtelenbe szaporítsa, s áltlaunk csak jóra fordítassa, hogy mentve legyünk mielőbb a bécsi bankjegyek becsvesztésének az ő fekete-sárga félelmétől. Amen!
– Pest városa f. h. 6. s folytatva 8. tartá második közgyülését, hogy magyarul végig mint az elsőt, az magában értődik, de nem épen annyi higgaadtsággal, mi – korláton tul nem menvén – nem hiba, csak hogy a kissé nagyobb élénkség oka nem egészen örvendetes, mert azt ugy látszik, a még el nem aludt „nem fizetünk”, „nem áldozunk”, s „privilegiáltak vagyunk” szellem idézé fel. Mellőzve a csak helybeli érdekűeket, a nevezetesebb tárgyak ezek valának. 1. A pénzügyminister felszólitása, hogy a város 840 ftnyi eddig évenkint fizetett királybérét 5 száztóli tőkévé változtatva egyszerre váltsa meg, czélja az országnak jelen szükségében pénzt szerezni. Azon okból, mivel egyesek adományait nem tekintve Pest városa mint hatóság 200,000 ft kölcsönt szánt e czéljra, el nem fogadtatott. 2. Némelly tagjai az exválasztott polgárságnak épen ezen adó utján kivetendő s későbbi betudás által visszatéritendő 200,000 ftnyi kölcsön ellen tiltakozást nyujtanak a belügyministerhez, ki ezt tárgyalás végett a városhoz áttevé. Ugyanazon urak néhányai, kik előtt a királybér megváltását ezen kölcsön miatt elvetették, most szép következetesen neki estek ennek is, s valóban nem jó szándékoknak köszönhetni, hogy ha nem is protocolariter, de tettleg meg nem bukott az áldozat. Ugyan is némellyek azt inditványozzák, hogy ezen összeg ne adó, hanem kölcsön utján szedessék be, mert a város jelen kröülményeiben kivált a szegényebb lakóktól lehetetlen lesz azt adó gyanánt behajtani. Nagyon philantropicus eszme és czélszerű is első pillanatra. Önök, uraim, ign okos emberek, csak hogy másnak is van esze. Önök igy okoskodtak, de persze a világért sem mondták volna meg: Mostani pénzállapoutnkban 200,000 pft. kölcsönt előteremteni szinte lehetetlen, s mig mi azt nagy buzgósággal keressük, a haza vagy elvész, vagy meg lesz mentve, s pénzünk egy másik esetben is zsebünkvben marad. S ez az inditvány czélszerűsége. A philantropia abban áll, hogy még adó gyanánti beszerzés utján az adózók csak a tőkét fizetnék, s az országtól még kamatot is nyernének, kölcsön utján a tőkét az ország által fizetettnél nagyobb kamatostul kell visszafizetniök, s az országos kamatot egészen elvesztik. Önök igen ildomosan calculalnak a szegénység javára. A többség azonban feltartá az előbbi határozatot, hozzá adván, hogy amennyiben az egész összeg adó után behajtható nem volna, kölcsönnel pótoltassék. 3. tárgy, az volt, azaz okvleveles privilegiált polgárok folyamodása, hogy ne csak személyeik, vagy saját becses személyeikkel terhelt szekereik legyenek hidvámmentesek, mint eddig, hanem kocsijok még az esetben is, ha üzletekben s nem saját hasznokra való portékával van terhelve. Az egyenes elfogadást nem birta ugyan kivíni ezen felvilágosult párt, de bebizonyíták, hogy a prudens és circumspectus czim illik rájok, s azon határozatot vivék keresztül, hogy ha valamelly régi polgár ígyen terhelt szekerétől fizetni nem akar, arra csak törvény utján kényszerittessék; de az üzleti szerekkel rakott polgári szekerek hidvámozgatása csak városi statutum volt, a törvény nem teszi a vámmentességtőli ezen kivételt, s igy a biró a törvényre hivatkozva fel fogja mentni a fizetni nem akarót, s hogy illyenek sokan lesznek, biztosít azon nemes hév, mellye ez inditvány pártolói küzdöttek, de nehezen győztek volna, ha az első gyülésben olly számosan jelen voltak közöl, fájdalom, annyira el nem maradnak. Diadalmok meglehet szorosan véve törvényszerü lehet, de mit fog becsületességéhez a hidvámbérlő mondani? ki szerződését ezen uj vámmentesség számitása nélkül kötötte. Mit fog erre mondani Pestnek tán 100,000 nem okleveles polgár lakója? Bámulni fogja mindenesetre, hgoy az egyenlőséget igy is lehet magyarázni. Ezen két kérdés, t. i. 200,000 ftos kölcsön, s a vámmentesség fő bajnoka Rosthy polgártársunk vala, a „Radical lap” szerkesztője. Radcal lap szerkesztője? Tehát ő bizonyosan az adó mellett, s az avult privilegiumok, az az vámmentesség ellen küzdött, mert radical szerkesztőknél már ez a divat. Korántsem! Radical, vagyis mint ők mondják gyökeres szerkesztő ur az adó ellen s privilegium mellett harczolt köröm szakadtáig, ekként mutatván meg, hogy benne a radicalismus gyökeres meggyőződés. O magyar radicalok! vegyetek példát rajta, ki a gyökeresdiséget gyökerestül felforditotta. Ő pedig vásároljon radical privilegiumot, festesenczimert szerkesztősége fölé, irassa rá: Cs. kir. kizárólag privilegiált magyar radical.
Végre tárgyaltatott azon ministeri kivánság, hogy Pestvárosa egy keblében felálitandó leneczházra ingyen telket adjon. De a lelenczház nem lelt pártolást, s a telekadás megbukott. Először is egy doktor ur puskázott ellene aszon philantropicus mordályból, hogy lelenczházak az erkölcstelenséget mozditják elő, de hogy lelenczházak nem léte az erkölcstelenség legirtózatosabb bűnét, a gyermekgyilkolást és kivetést mozditják elő, nem godolá meg philantropicus doktor ur. Mások azon fegyvert használák, hogy mivel ezután minden közintézetek az állodalom közjövedelmeiből létesíttetnek, s azokhoz Pestvárosa már ugy is aránylag járul; izgaságtalan volna, erre a teher-adományozás által még nagyobb terhet róni. Horvát Károly, kifjté ugyan doktor ur ellen az előbb emlitett okot, s utóbbiak ellenében felhozá, hogy Pest, a lelenczház keblében állittatván fel, annak egész hasznát huzandja, s méltó is tehát, hogy hozzá több, különben is megtéritendő, áldozattal járuljon, mert a város hasznát tekintve nem mindegy, Debreczenben állittassék-e fel valamelly intézet vagy Pesten. Erre ugyan az anti-lelenczhazianus többség felelni restelt, de azért még is határozta, hogy telek ne adassék. –
