NÉMETORSZÁG.
NÉMETORSZÁG.
A frankfurti nemzeti gyülés jul. 1. tartott ülése egyik főbb tárgyát a mult számunkban is emlitett austriai slav kérdés képezé. Az e végett megbizott választmányunk benyujtott jelentéséből a következő főbb pontokat emeljük ki. Az austriai kormány szólittassék föl, hogy a Cseh- és Morvaországban eszközölje, miszerint azok a nemzeti gyülésre, a mennyiben még eddig nem teljesíték, követeket küldjenek; a prágai eseményeket illetőleg, a nemzeti gyülés szükség esetében kész a cselnek által elnyomott németek védelmére minden segélyt megadni. Ezen ponthoz a választmány kisebbsége külön véleményt nyujtván, egyenesen kimondatni kéri, hogy a menendő segéseregek csak Austria fölhivására nyomuljanak be, s azok porosz, szász és bajorországiak legyenek, végre, hogy a béke helyreálltával a népjogok és különböző nemzetiségek tiszteletben tartassanak. – A tanácskozás folytán Radowitz az országok alakitására szolgált eddigi rendszereket taglalván, jelenleg, ugymond, mindent a nyelvek által akarnak eldönteni, holott a kiábrándulás napja igen közel van. – Előszámlálván, mikint támadtatott meg e czélból Németország integritása Schleswig- Posenban, mig az Olasz-tyrol részeket illetőleg, hasonló készül. Indítványát abban központosítja, hogy a 600 éves német-cseh köteléket, ha másként nem, fegyveres erővel is fen kell tartani. Nevezetes még Berger nyilaktozata: ki légyen, ugymond, Csehországban a győztes, azt leginkább Windischgräetz mondhatná meg, miután a bécsi biztossági választmány küldötteit az austriai katonák „mnémet kutyák” üdvözlettel fogadák; Windischgräetz pedig azt valaszolá nekik: „másutt a forradalom, itt én győztem, én pedig császárom szolgája vagyok.” A reactio ellenében ugymond, mind a cseheket, mind a németeket védeni kell. – A kérdés a választmány fentebb érintett véleménye értelmében a kisebbség módositásával döntetett el. – Ugyanezen gyülésben Hartmann inditványára elhatároztatott, miszerint a végrehajtó hatalom a Német- és Magyarország közti fontos szövetség tekintetbe vételére figyelmeztessék.
A jul. 3-ra kitüzött napikérdésül a német nép alapjogai főlötti tanácskozás volt kitüzve. Mielőtt azonban ennek lényeges tárgyalásához fogtak, a tanácskozási, rendszerre nézve megállapíták, hogy ezen törvényjavaslat fölött kétszeri tanácskozás és szavzás történjék.
Frankfurt, jul. 3. Az egész mai ülést a német nép alapjogait megelőzőleg azon kérdés feletti vita huzta ki, hogy ezen minden esetre nagyfontosságu tárgy, egyszeri vagy kétszeri megvitatás és szavazás által döntessék-e el? – A bizottmány véleményét, Beseler az osztály előadója azon elvek és nézetek előrbocsátása mellett mutatá be, mellyek ezt e nagy nemzeti mű kidolgozásában vezérlették. S épen azért, nehogy e tárgy legkisebb részében felületesen vagy csonkán végeztessék be, a bizottmány ohajtja, hogy az kétszeri megvitatás és szavazás alá bocsáttassék. E véleményt pártolva, Schwetschke még azzal módosítá, hogy az első szavazás ne történjék névszerint.
Az inditvány ellen nem csak az egész baloldal, de a közép és jobb oldal nagy része fölszólalt. Sokan időrablásnak mondák azt, mások azon állás ellen keltek ki, mintha a nemzet a kérdéssel tisztában nem volna. 30 éven keresztül, mondák, egy részét kidolgozta, más részét fegyverrel küzdötte ki a nép; a végtelen viták csak a provisoriumot hosszabbitják, s a két fractioban történendő tanácskozás vonhatja ugyan az alkudozások seregét maga után, de alaposabb nem leend. Ki pedig e tényekkel ugymond Rössler, mind eddig meg nem bárátkozott, annak nem kellett volna a nemzeti gyülésbeni választást elfogadni; mert az illy kettős tanácskozást, a világ előtt a szegénység bélyegét süti a gyülésre. Ezekre valaszolólag mondá Bassermán, hogy a kétszeri tanácskozmány tulajdonkép csak a főbb pontokra onatkozva kivánatos; itt pedig annyival inkább szükséges, minthogy a legczélszerüöbb módosítások csak a viták közt merülnek föl. De kivánatos továbbá nem csak azért, hogy a képviselők küldőik véleményét megtudják, s hogy a közvéleménynek alkalma legyen a tárgy felett nyilatkozni; de legfőkép azért, hogy a szerkezet végmegállapítása előtt a netalán előfordulható ellenmondások kiigazíttassanak. – Ennek nyomán a választmány véleménye határozattá lőn. Schwetschke módositása azonban félrevettetett.
A jul. 4-ki ülésben tevé meg Blum inditványát; miszerint a szövetségi gyülés, János főghze intézett fölirása értelméről adandó hivatalos niylatkozatra szólíttassék föl, különöen pedig a kormányoknak a választása beleegyezését illetőleg.
A Schwäb Mercurban olvassuk, hogy a nemzeti gyűlés alktományi osztály 26 szóval 4 ellen a nemesség fentartása mellett nyilatkozott.
Frankfurt, jul 4. Blumnak inditványa keserü kifakadásokra nyujtott alkalmat. Inditványozó a nemzeti gyülés jogai és a nép bizalma megcsonkitását látván a szövetségi gyülés abbeli eljárásában, miszerint a bir. kormányzó megválasztása következtében, beléegyezésre nyilvánítása mellett, azt hivatalosan üdvözölte. Mi egyébiránt inditványozó előtt egészen közömbös ténnyé válnék, ha ezen eljárásban egyszersmind azon leplezett utógondolatot nem pillantaná meg, miszerint a szövetségi gyülés, hivatalos közlekedésben nem állván a főherczeggel, beleegyezése kijelentése által azon jogot akarná magának vindicálni, mintha épen egy meg is tagadhatta volna azt: miért is hivatalos felvilágosítást kövtelt. – Schmerling szövetségelnöki követ a szövetségi gyülés eljárását puszta és ártatlan, minden hivatalos szintől ment örömnyilvánitásnak mondván, a kormánynak beleegyezését oda magyarázta, mikép az illető választmány véleménye, hogy a középponti hatalmat a kormányok ajánlják, tudva levén, s a tanácskozás folyamából mindinkább kiderült, hgoy az egy személy legyen, a lehető megválasztást előre lehet gyanitnia, s igy a kormányok beleegyezése megtörténhetett s kimondathatott. Beszéde folytán inditványoót s illetőleg az egész baloldalt azzal vádolá, hogy jelen eljárásoknak egyedüli czélja az, miszerint a középponti hatalom s a kormányok között megszakadásra nyujtson alkalmat. A vádat keméynen utasitván vissza a baloldal, Schmerling az elnök fölhivására kinyilatkoztatá, miként sérteni nem volt szándékában. Blum inditványát ismétlé, a gyülés azonban szavazattöbbséggel a kitüzött napikérdés (a német nép alapjogai) tárgyalásra tért át.
Kölnben legközelébb az ottani republicanusok két főnökét Gottschallot és Annekét befogták, ennek okául leginkább azt tulajdonitják, minthogy az utolsó páris lázadást és munkásokat szóval s irásban pártolták, s a kormány méltán attól tartott, nehogy ott is hasonló véres föllépésre szolgáltassanak alkalmat. Az ők, és lehet mondani kevés kivételleli jellemzésére a német republicanusoknak idézzük itt egy az „Arbeiterzeitung”ban megjelent czikknek a fentebbiekre vonatkozó tételeit: „Ne kiáltsatok, ugymond, olly korán diadalt! A harcznak csak elejét láttátok, s halálküzdéstek kezdetét láttatok még megendtetett. Köztünk s közöttetek nincs többé béke”. Továbbá: Mi nem vesztehetünk semmit. Az általatok ugynevezett szent rend bennüket s hozzánk hasonló ezrket a lassu éhhalál martalékává tett; mi a kartácsaitokból jövő gyors halált, a torlasz fölött többre becsüljük. Mi semmit sem veszthetünk, de mindent nyerhetünk. – Illy szavakhoz nem kell commentar; s midőn a bárgyu nép naponként hasonló nyilatkozatokat hall, lehet-e csudálkoznunk, ha a fölkorbácsolt vad szenvedély árjai korlátaikat ledöntve, vérpatakokban keresnek elégtétlt? Mi az egyszerü népnek jezsuitikus sötétségben tartását olly bünnek tartjuk, mellyre eléggé méltó büntetést nem tudunk; de annak vadságával vagy inkább vakságával a legtisztább czélnak elérésére is visszaélni, az emberiség méltóságából kivetkeztető eljárásnak tartjuk.
