Becskereki levelezőnk szerint.
Becskereki levelezőnk szerint.
Becskereki levelezőnk szerint jul. 5kén éji 11 órakor Antalfalvára egy altiszt, az alább olvasható fölhivást hozta, mellyet bizonyos Stanimirovics szerb biztos adott ki Alibunariból. A határőrvidék az adriai tengertől egész Erdélyig terjedvén, ennek organisatója egyik fő kérdés. A határőrök a császár ellen nem törnek, sőt azon vannak, hogy az ő hatalma Bécsbe visszajövetelének előmozdítása által ismét visszaállittassék. Ők kivánják, hogy mindnyájan egyenlők legyenek, senkit ki nem akarnak zárni, de követelik, hogy ebbeli igyekezetöken mindenki által elősegittessenk; minél fogva felszólitják az antalfalvi község lakóit, miszerint ha földjeik urai akarnak mardni, s ki nem üzetni a végvidékből, a levél vétele után legottan küldjék a tartaléksereget, és a mozsarakat a perlaszi táborba, különben az, összef fegyveres erő el és álgyukkal ellenök nyomuland, és ők a St. Mihályiakkal hasonló sorsban fognak részeltetni.
E levél a ministeriumnak eredetiben, a királyi biztosnak s a szomszéd segedelemnyujtásra felhivott megyéknek és jászkunoknak másolatban megküldetni rendeltetett. A levél hozójának pedig azon vigaszt nyujtók, hogy legyenek állhatatosak s türelemmel még csak 5–6 napig, mikorra a tábor a megye részéről is össze fog vonatni.
Ugyan inneni tudósitónk julius 7-ről leveléhez mellékelve megküldötte azon folyamodást, mellyet a Szerb lázadók által folytonosan zaklatott de mégis hűségökben meg nem tántorodott antalfalvi magyarhatárőrök Torontál vármegyéhez és Kiss ernő ezredeshez intéztek, a kétségbe esettek hangján kérvén segedelmet. – Különösen azon panaszkodnak, hogy holott ők már több izben kijelenték a Szerbeknek, hogy a fejedelem iránti hűség a haza szeretet, vallásuk épségben fentartása, s a hadi kormány sem engedik őket a lázadókhoz csatlakozni, és mégis a semlegességet is készek irányukban megtartani, de a szerbeknek e sem elég, ezek czélul tüzték ki a zantalfaviakat a szentmihályiakéhoz hasonló sorsra juttatni. A magyar érzelmü csekély népség julius 6-kán tartott gyülésében elhatározottan oda nyilatkozott, miszerint most már készebbek meghalni;vagyonaikat tüzzel vassal elpuszttittni engedni, minthogy a haza ellen fegyvert fogva a lázadókhoz csatlakozzanak; – fölkérik a megyét, hogy tekintetbe vévén a gyámoltalan árvaságra maradandó gyermekeik, és özvegyeik sorsát, küldjön annyi a mennyi fegyveres erőt segedelmökre, s ők azt tehettségükhöz képest készek eltartani.
Ez utóbbi tudósitás szerint Valkány községnek román ajku lakosai is kezdenek már ingadozni, eddigelé ezek is készeknek nyilatkoztak nemcsak a határszélen szükséges őrök kiállítását minden módon elősegélleni, hanem a nyert szabadságot vérrekkel is oltalmazni, most azonban már ők is vallásos érdekek miatt a ráczokhoz csatlakoztak minek következtében sem a határokhoz őröket állítani, sem mezei munkát semmi áron végezni nem akarnak. Bujtogatói a tőszomszédságban levő T. szentmiklósi rácz pap, és annak hű czimborája a község jegyzője, kik azzal izgatják az itteni románokat, hogy „vigyázzanak mert papjaik magyarokká akarják tenni őket.”
A Perlasznál összecsoportosult pártütő szerbek még sem oszlottak szét, sőt Ferdinandsdorf alatt egy uj tábor kezd összegyülni.
Hir szerint Bechtold fő parancsnok a lázadóknak 10 nap időt engedett a szétoszlásra.
E vidéken az aratás már megkezdetett; a mennyiség ellen nem volna panasz, ha azt a perlasi táborban tanázó szerbek keresztül kasul nem gázolnák, – de a nemes minősége sem kielégítő egészen.
