Pest jul. 10. 1848.

Teljes szövegű keresés

57Pest jul. 10. 1848.
Orsováról egy krassói szolgabiró által hozzám intézett levélben közöltetik, hogy az illyr lázítók élén bizonyos Popovics nevezetű áll, ki hir szerint Oroszországgal élénk közlekedésben van. A szerbek jun. 30-kán a határvonalon áttörvén az őröktől a fegyvereket elrabolva, Orvosára tódultak, hol az ott lakó szerbektől legnagyobb örömmel s nyilt karokkal fogadtattak. Rövid tanácskozás után, roppant tömeg kiséretében a szerb százlót két helyen tüzték ki, t.i. a templomon és a gőzhajózási hivatalnál, izenvén az ottani őrnagynak (ki csekély számu katonasága miatt nem léphetvén fel ellenök) hogy pár nap mulva vissza fognak jőni, 1000–2000 szerb kiséretében, és ha akkor a határvonalat meg nem szüntetik, az az őrnagy magyarországhozi ragaszkodásának leszen jele, s akkor az első golyó az ő fejére száll. Az Orsován lakó németek nagy félelemben élnek,és már minden pillanatban készek, minden vagyonukat ott hagyni, csakéletöket menthessék meg, mert ott is, valamint az egész vidékben igen érzik kevesebbségöket, s kénytelenek lesznek a lázadókkal, vagy kezet fogni, vagy dühök martalékául esni.
Gondoskodni kellene, hoy a rabló csoportok az illyrek vad berohanásának minélelőbb eleje vétessék; minden lehető eszközt fölhasználni e mulaszthatlan intézkedések kivitelére. Országlatunk eddigi lépései ez ügyben is a legmegnyugtatóbb reményt táplálhatják kebelünkben. – Feldinger Frigyes

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem