MAGYAROSZÁG TEENDŐJE A KEBLÉBENI NEMZETISÉGEK IRÁNYÁBAN
MAGYAROSZÁG TEENDŐJE A KEBLÉBENI NEMZETISÉGEK IRÁNYÁBAN
(Vége.)
III. 1-ször. A magyar korona állodalmi épségének teljes fentartása mellett – személyes vagy polgári jogok élvezetének föltétéül nemzetiség nem határoztathatik.
Mi, a magyar birtokból, úgy mint azt ma kezeinkben tartjuk, s minőnek épségben tartására királyunk megesküdött egy talpalatnyit sem engedünk elraboltatni. Nem pedig azért, mert birodalmunk legkisebb csonkitása első döfés olna nemzeti önállóságunk ellen, vagy lehetetlenítné életünk szabad kifejtését. Ha Horvátország elesik, s akár délszláv birodalom részévé alakul, akár a pétervári udvar gyarmatává leszen: a kést lábaink alól szivünkre tennők. Fiume Buccari stb. elszakadása kizárna a világkereskedés piaczáról. A felső viédkben nemcsak országunk éjszaki részének természetes bástyáit vesztenők el, de a szláv ellem ellenséges törekvéseit hatalmasakká tennők, sját életünk rovására.
Ez nem nagylelkűség volna; nem apostolsága az uj elvek igzaságainak, hanem bárgyuság, eszélytelenség, s bűn, melly fajunkat mesemmitné.
Tehát állodalmunk épségének föntartásáért utolsó csepvérünket! –
Azonban csak is ennyit akarunk semmi mást. Mert valamiként elavult historiai jogainkat, némelly szomszéd tartományokra nézve, fegyverrel támogatni sohasem fogjuk: ugy a velünk lakozó idegen nemzeti elemek irányában szorosan követni akarjuk a világszellemnek szabadság, egyenlőség s testvériség elveiben nyilatkozó parancsait.
Ma már többé a jogok élvezete nem lehet egy vagy másik nemzetiség osztályrésze; az ember fölül áll a nemzetiesen; segyik faj épen úgy van szabadságra hívatva, mint másik.
Tegyük félre az elavult historiai okiratokat. A nemzetek nem régi szövetségeik erejénél fognak egyesülni, de a testvériség szent eszméjében. Mi nem akarjuk többé kérdeni: mik a horvát „pacta conventák”, az erdélyi szászok kiváltság leveleik, a szerbek diplomái stb. mi egyaránt kiterjesztjük reájuk azon jogok gyakorlatát, mellyel saját fajunk bir.
Ez azt hiszem, elég testvériség; többet kivánni tőlünk saját életünk megtámadása volna – a legtestvérietlenebb zsarnokság! –
2-szor. A magyar hazában minden országos hatalom a magyar nemzet nevében gyakoroltatik, de annak közösen tényezője minden nemzetiség.
Ez igen természetes. Nem csak a monarchiai kormányrendszer egység utáni törekvése megkivánja ezt, de maguk a szövetséges álladalmak is egyedül igy gyakorolhatják azt; s hogy épen a magyar nemzet nevében történjék, ez igazság és méltányosság.
A magyar faj ezredéves folytonos birtoklásában van a földtérnek, mellyet Magyaroszágnak hivnak. Mi számra legtöben s anyagi és szellemi erőre nézve legtúlnyomóbb vagyunk, bármelyik külön nemzetiséggel szemközt. Lecompactabb tábort képezünk minden külmegtámadás ellen, s mint nemzetség lgtöbb jellemző arczéllel bírunk az europai nemzetiségek között.
És vehetik-e rosz néven, vagy ellenséges indulattal az elsőbbséget a keblünkbeni idejen elemek.
Vagy ollyanok ezek, mellyeknek törzse Magyarországon kivül nemzeti önállósággal bír, p. a szerbek délen, a szászok Erdélyben stb; s ekkor miért em eléglik meg azon tudatot, hogy nemzetiségök másutt mint országos főhatalom él. Segitnék-e az idegen elemet ott a főnemzetiség fölibe emelkedni: p. Németországban az orosz vagy lengyel elemet, Szerbiában a törököt, s Moldvában a magyart stb. S követelhetnek-e igazságosan mást, mint nemzetiségök megőrihetését minden erőszaktól?
Vagy ollyanok, mellyek csak töredékkép élnek itt, minden közös törs nélkül a világon vagy legalább semmi szoros történeti emlék, tiszta nyelvegység, egyenes leszáramzás stb. nem fűzi őket elválhatlanul egy külföldi törzshez. Például: mi historiai erőszakolás egy törzs ágainak mondani a délrészi horvátoka za éjszaki Europa orosz népével? Vagy talán a tótok vérrokonaik a sokaczoknak? Mi élő törzsnek ága a rácz? Vagy például élő nemzetiség-e az oláh, s nem inkább csak homályos múlton a kétséges jövendők sejtelmén alapszik képzelt nemzetisége? – s ekkor ismét nagyon sértheti őket, hogy a magyar mint e földterület ezredéves birtokosa, életteljes nemzetiség, s folytonos önállósággal biró nép, jogot tart elsőnek mondatni azok között, kiknek hajdan ő ura volt, s nevében gyakoroltatni azon hatalmat, mellynek ő legerősb támasza.
De még inkább fulánkja évtetik a látszólagos előjognak az által, hogy az országos hatalmak gyakorlatában túlnyomóság semmi sem engedtetik a magyar fajnak, s közös tényezői semmik az idegen elemek is. Igy p. a tisztán népszámra fektetett képviseleti rendszer által minden népfaj közös arányban foly be a törvényhozásba; mindnyájan egyenlőn birunk hivatal-képességgel stb.
Bizonyára csak nevetséges kábaság vádolhatja zsaroki hajlammal a magyar fajt; s csak idegen istenek pénzén vásárlott lelkek alacson szidalma az, midőn nemzetiségünknek egyedül csak elsőségi jogot követelünk. – Ennél kevesbet akarni annyi volna, mint önkezünkkel sirunkat megásni; s ennél többet követelni ellenkeznék a világszellem mai elveivel – s ezt mi tnni nem is szándékozunk.
3-szor. A magyar nyelv legyen egyetlen közlönye az országos hatalmaknak, de ezen téren túl szabad mozoghatás engedtessék minden nyelvnek.
E pont szükséges következménye az elébbinek. Az ember csak azon ügykre nézve áll a status hatalma altt, mellyekben s mennyiben vele érintkezik. Lényének többi részéhez nincs joga az állodalomnak, az majd saját egyénsiége, majd csládi körének tulajdona.
Midőn valaki az országos hatalmak bármellyikével jó érintkezésbe, szolgája annak – mert a status minden egyes fölött áll – s tartozik parancsának engedni. Ki képviselő akar lenni, tudjon magyarúl, mert a törvényhozásban országos hatalmat gyakorolva a magyar nemzetiség elsőségét tartozik megismerni, s hódolni parancsának, melly a magyar nyelvet tette országossá. Kormánytestületek, igazgatási székek, s törvényhatóságok stb. szinte csak magyarul érintkezhetnek az országgal, mert meg annyi tényezői a statushatalomnak, melly nyelvét meggtagadva, vagy nem birva föntartani, saját maga ellen mondaná ki a halálos itéletet.
De mi e téren kivül van, az az egyéni s családi szabadság tulajdona, – ide berontani a statusnak istentelen zsarnokság. Mindenkinek tüzhelye szent és sérthetetlne, mellyre ha rőszak küldetnék, habár mi részben is, sértetnék az egyéni vagy családi szabadság. S a nyelv beszéd illy sérthetlen tulajdonai az embernek. Ki nem kedveli nemzete nyelvét s mást beszél, nem vét a társaság ellen; ki szomszédja idegen nyelvén szól – mert szebb hangzásunak találja mint saját magáét – igen jó polgára lehet a hazának; s ki azon nyelvet használja magános érintkezéseiben, mellyel bármi okból legkényelmesebben élhet – semmi vétket vagy merényt nem követ el az ország java ellen.
S mi magyarok sem kivánunk egyebet nyelvünk országos használatánál, és minden más nyelvnek életét meengedjük magános körökben közöttünk. Ez a legszorosb igazságnál hüvelynyivel sem több. Mi sohasem üldöztünk senkit is nyelveért, mig vele saját nemzetiségünket nem látók megtámadva lenni. És törvényt sem hozandunk azok ellen, kik utczan velünk nem saját nyelvünkön szólanak. De arra törekednünk kell, hogy a magyar mi teljsebben tért fogjon az országos ügyek vitelénél.
Sőt e törekvésben is meghallgatandjuk a méltányosság szavait, s mindenben ügyelendük a körülmények hatalmára. – Ennek tulajdonítom én jelent ministeriumunk azon intézkdését, hogy Horvátországgal az országos ügyek vitele még ez idő szerint – hiteles másolatokban történjék. Hasztalan hivatkozunk is itt minden másra az életen kivül, mert az élet legerősb, s Horvátországgal egyedül poros történeti adatok, vagy egyes hongyülési határozatok nyomán akarni bánni, annyi volna, mint összeütközésbe tenni jelent a multtal, emberi jogot a történeti joggal. – Sőt én nyiltan kimondom, hogy báristen neveként tisztelteti szeretném a magyart, épen terjesztésének sükeressége miatt, mindenütt számba vétetni óhajtom a köztünki idegen elemek természetes viszonyait.
A legkisebb, mi ma erőszak vagy hatalmaskodás sznében tünik föl, erejét veszi a legszentebb igazságnak s gátolja győzelmét. A nemzetiségek pedig kétszresen érzéékenyek, s erejük pontosulásában pótolni tudják a számnak hiányosságát.
Azért is én Horvátországra nézve nemccsak teljesen sérületlenül hagyandónak hiszem a horvátnyelv használatát, beltartományi ügyei vitelében, hanem olly törvényhtóságaikkal; mellyekben a magyar szó teljesen idegen, a hiteles fordíttatásokban levelezést czélszerünek vélem.
Horvátország irányában van egy fő körülmény, mellyet flednünk ma épen nem szabad, söt fölhasználnunk kell. Sajnosan tudjuk, hogy gonosz czélokra bérlett bujtogatók által, a horvát nemzet annyira láíttatott, hogy már nyiltan bevallani meré elszakadási szándékát. S mi volt az istentelen eszköz, melly által e régi századok óta hű frigyesünk ellenünk gyülöltre harczra kelt? Az, hogy a magyar nyelvét s majd később nemzetiségét is el akarja tiprani.
Uraim! ne ignoráljuk az életet! Igaz, hogy a vádak alacson hazudságok, de mégis a legdühösb népmozgalom eszközévé lőnek. És igy erővel birnak. S mivel fosztandjuk meg élétől e gyilkos fegyvet? – Talán a nép fölvilágositásával? Sohasem! A népnek mindenütt nagyobb részét a tömeg teszi, melly értelmetlen, szenvedélyek rabja, s rokon és ellenszenvektől vezéreltetik.
S birunk-e isteni erővel fölvilágostini az értelmetlenséget? Talán hideg theoriák erejével legyőzzük a bizalmatlanság dühét? van-e rokonszenv benne annyi irányunkban, hogy a jövő peczben nem ismét ellenünk fordulhat?
É, ha mindez lehetséges volna, fogjuk-e az ogulini, zágrábi s kőrösi horváttal elhitethetni, hogy a magyar nyelvnek országos ügyekbeni kizárólagos használata nem szükségkép nyomja el nemzeti nyelvét! Számolhatun-e józan eszére, hogy testvériségünk elveit minden cselekvényeinkben belátandja, ha soha nyelvén nem szólunk hozzá, s töbszörös magyarázatok nehézségein kersztül jutunk csak gondolatjához. – És nem örökös lázitó fegyverül fogjuk-e ezt a miveletlen nép közt hagyni, mellyel őt minden ujabb bujtogató zsarnokságnak hitt frigyünk ellen támaszthatja.
Nem. Nekünk mindenek előtt bizalmat kell költenünk e nép szivében, visszaállitani a régi hitet, hogy a magyar őrsi testvére a horvátnak. A bizalom, melly a lelket eltölti, fölnyitja majd a szivet is. – És mindezt biztosabban nem tehetjük, mint ha minél elébb gondoskodandunk azon eszközökről, mellyek által lehetőséges legyen nekünk egyenest a nép józan eszéhez szólanunk, s ez által lehetetlenné tenni minden magyarázatát testvéri érzelmeinknek.
68Sőt én még többet óhajtanék. Óhajtanám ugyan is a fentebbi fontos körülményekből, hogy az ország nagyobb érdekeit tárgyazó királyi rendeletek, ministeri intézmények, szózatok stb. mindenkor illető hiteles forditásban mindazon vidékekre megküldessenek, hol a magyar nyelv nincs általános használatban. – A kormány legszentebb tisztjét teszi, midőn a népben bizodalmat kelt az országos hatalmak irányában. A nemzet pedig testvéri kötelességének legszebbikét míveli, midőn idegenajku társaival megértetni törekszik a kormányhatalom közjóra való törekvését.
Ez lebiztosabban töviseit szedi a külön elemek egymássali surlódásának; erősbiti a kormány hatóságát, mert szolgai készség helyett meggyőződést alapít; s elősegíti a magyar nemzetiséget is, mert az eloszlatott bizalmatlanság helyére egyetértést s baráti békességet ültet.
Mindez pedig csak ugy érethetik el, ha minden népfajhoz saját nyelvén szólhatva, saját gondolataira hivatkozuk. Minden tolmács erejétől fosztja meg az erdetit, s magyarázat által gyakorta a jó kicsinné törpül, vagy egészen átváltozik.
Szóljunk a néphez saját nyelvén, költsünk bizalmat benne, s ez által nem saját nemzetiségünket rontjuk meg, de az idegen elemek hozzánki csatlásával hatalmát terjesztjük ki. – Ábrányi E.
