PEST JULIUS 17-ÉN.
PEST JULIUS 17-ÉN.
Midőn e sorokat irjuk, az austriai uj ministerium már alkalmasint megalakult.
Minket Doblhoff ministerelnök nevéhez a mult időkből tisztelet emlékezete köt, de ministeriumának combinatiójára figyelve, aggodalmunkat nem tagadhatjuk, hogy ezen combinatio mellett az austriai kormánypolitica nem fog olly gyökeres változást szenvedni, miként változnia kell, hogy Austriának a szabadságot biztositsa, a szabadság alapján politicáját a miénkkel öszhangzásba hozza, s ez az öszhangzás által az uralkodó ház jövendőjének biztos talapot nyujtson.
Isten és világ előtt nyiltan ismétlen, hogy a magyar nemzet az uralkodó házhoz olly benső ragaszkossáal hű, minő benső ragaszkodással az európai száraz földön uralkodója iránt most egy nemzet sem dicsekhetik.
Isten és világ előtt mondom, hogy a magyar nemzet ezen érzelmeire kell a dynastiának őszinte bizalommal támaszkodnia, ha akarja azon jövendőt, mellyet mi – hű magyarjai – olly őszintén ohajtunk neki.
A hűség e nemzetben változni nem fog, ezt nemzetem nevében merem mondani: de mi lesz azon belső ragaszkodásból, melly a néphűségnek zománczot ad? ha a magyar látja, s mindig csak azt látja, hogy szeretett királyának császári ministeriuma Bécsben ellenünk, mindig és mindig, ellenséges politicát követ, s mi nem látunk semmi jelt, minélfogva lelkesült kebellel mondhatnók, hogy e két politica között érszünkre határozott választás történt s a dynastia mi reánk, e hű nemzetre, támaszkodik?
Mennyit nem beszélnek arról, hogy a magyar hűsége csak szóbeszéd, mert ha nem ig volna, nagyobb erővel védené az uralkodó házat, kül megtámadás ellen, mint a hogy teszi.
De hát, istenért! miként lehetnek olly kábák a bécsi urak, hogy ha ezt várják, ezt igénylik a magyartól, meg nem szünnek a magyar kebelét marczangolni.
Felmondogatják nekünk a neutralitást, azoknak javára, kik ellenünk, kik királyunk ellen fellázadtanak; ezer aprólékos csatornán nevelik hazánk felett a vészt, ezer aprólékos csatornán zsibbasztják erőnket, hazánknak, koronánknak megóvásában, saturálák levegőt, apró tényeknek tömegével, miglen a reactionális irányzatok sejtelme közhitté változnék, melly a hű kebleken lidércz gyanánt ül, s ekként cselekedve, mig a ház saját fejeink felett ég, s eszönkbe jut panaszkodni, hogy nem hagyjuk hazánkat veszni s nem megyünk oltani egy távol tüzet, melly minket nem épet, s mellyet a multak büne gyujtott s a jelennek hibája éleszt.
Megszoktam az események szemébe nézni, miként a sas még a nap tüzébe, bátran, rémülés nélkül; de mert hive vagyok királyomnak, mint hívebb senki más, megborzadok, ha a jövendőnek képzébe nézek. Ez nem lehet így, ennek ennek nem lehet így maradnia.
A mint fejedelmünk egy, ugy egy irányunak kell lenni a politicának melly a nevében kormányzó két ministerium által követteik; ha amaz urak ott Bécsben ellenünk működnek, ha a közös uralkodó szekerét ingatag irányban hátra ránczigálják, míg mi a hűség és törvény ösvényin nyiltan, loyalis következetességgel előre vonjuk, – a kétfelé rángatott szekér, törni fok, okvetlenül.
E két irány között az uralkodó háznak választania kell. A habozás veszély. János főherczeget a frankfurti gyülés egy más spherába ragadta, melly az asutriai császár képviselőségével össze nem fér, ezt ő már maga kis kimondotta Frankfurtban. Még egy két nap – s mert a császár beteg s a császár Innsbruckban van, honnan illy vészes időben nem lehet kormányozni – az austriai birodalom kormánya ismét fő nélkül leszen.
Az austriai premier, a mint ministeri combinatiojából látszik, nem emelkedett fel a körülmények sznvonalára.
Metternich sorvasztó absolutismusa elrontotta a bécsi levegőt; ott a kormányférfiak nem tudnak akarnis, mert akarni nem tudnak, nem tudnak kormányozni.
Aprólékos cselszövénykék, nem kormányzás.
Avagy gondoljuk meg csak, az austriai uj premier ministerek candidál, hármat négyet, egy tárczára. Mintha bizony a parlamentaris kormány eszméje megférne a régi schlendriánnal, melly nem tudna mondani: „így ha velem, különben nélkülem”, hanem megirta az „Allerunterthänigst Fortrag”-ot, mondván: méltóztassék választani.
Ministereket nem így gyártanak.
János főhg Frankfurban marad, Bécsben pedig illyen kormánnyal mi fog történni.?
Olly sok jóslatom teljesedett már, hogy szinte borazdok, ha jósolnom kell. De kell, mert az események könyve nyitva áll, s magneticus erővel vonja magára szemeimet.
A bécsiek János főherczeg távozása felett kétségbe esenek, s lesz egy ünnepélyes cravall, a császár iránti hűségből, de a császár Innsbruckban van, s oda nem lehet Sturm-petitiót küldeni, és én nagyon kétlem, hogy a cravallok alkalmas eszközök legyenek a császárt Bécsbe édesgetni. A császár nem fog elmenni s Bécs fej nélkül marad, egy olly ministeriummal, mellynek tagjai tuczat számra mentek candidatio alá.
Tovább nem jósolok, de annyit mondok, mint tényt, melly istn könyvében változhatlanul megirva van, hogy az uralkodó háznak Budán kivül nincsen helye, honnan hatalmas birjon lenni. Budáról Bécset is lehet kormányozni, máshonnan – sem Bécset sem Budát – nem.
Azon ön megtagadással teljes hű pietás, melly István főhg keblében él, s a király személye s az uralkodó ház minden tagjának születési rendeltetési iránt, nem olly mindennapi tünemény, melylyet használatlanul hagyni tanácsos volna.
A magyar országgyülés küldöttség által fogja meghivni a királyt Buda várába, s talán épen, midőn a magyar nemzet képviselői, ugyanazon képviselők, kik julius 11-én egy látványt mutattak a világnak, minőt a világ nem sokat látahtott, a fejedelmet megkérni fogják, vesse magát hű karjaink közé, – talán épen ekkor Bécsben egy cravall leszen, mellynek utcza-szele elfujja az összecandidált ministeriumot.
Vannak perczek, midőn határozni kell. Az elmulasztott alkalmakat gyakran isten sem adhatja vissza.
Csak még egy szót.
Én nem születem diplomatának, nem ministernek, ha ehez az kell, hogy tikolódzék érzelmeivel, s azért megmondom miént érezek:
Nem tudom igaz-e, de mondják, hogy az austriai uj premier nagyon csodálkozik, hogy mi a neutralitási felmondáson elannyira megbotránkozánk, s hogy szros népjogi értelemben vettük, s azt a sok szó közől – épen azt emeltük ki, s hogy e balmagyarázatot megnyugtatólag felfogja világosítni.
Örülni fogok, de előre is jgyjegyzem, hogy a tettek korában élünk, s a szó nem egyéb, mint a tettek zászlója, s ha meggondolom, hogy mikor szóval a neutralitást felmondják, akkor a pártütőknek pénzt küldenek, – a hivatalából ő felsége által letett lázadóval, mint bánal – a mi lenni megszünt s a kihez semmi közük – értekezgetnek, enqettiroznak, midőn a német ministeri sajtó minden betűje ellenünk mérget lehell, midőn az illyr sympathiák leplezetlenül állanak, akkor nekünk több kell, mint puszta szó, több mint szóbeli magyarázat, hogy az uruk királyuk trónusát compromittáló, nemzetük jogait, önállását és szabadságait sértő ellenséges politicát mgváltozottnak higyük.
Mi nem ingunk mint a nád.és nem is fogunk soha ingani, s mig a magyar nemzet velünk van, bécsi szél előtt dőlni sem fogunk; s azért én baráti kezet nyujtva a candidatióból kikeletkező bécsi ministeriumnak, tájékozásul egy szót súgok meg nagy nyilvánosan. Higyék el, hogy az a Jelasich-féle hatalom a magyaroknak egyáltalában nem imponál, és higyék el, hogy enen álomistenök a magyar had- és pénzügyministeriumot soha – de soha Bécsbe vissza nem viszi.
Ezen hit Bécsben, s a király Budán, és a monarchia mentve van, különben – – de nem jósolok. Liceat sperare timenti. Kossuth
