Néhány külföldi hirlap nézetei a magyarról.
Néhány külföldi hirlap nézetei a magyarról.
Midőn Napoleon hóditó fegyverével bejárva a félvilágot, itt és amott trónokat döntött, a római birodalom megszüntetett; s az 1805–dik évi pozsonyi békekötés után az egykor hatalmas szerepet vitt Magyarország is mint egy varázslattal leszorittaték a szereplő nemzetek szinpadáról; harczias bároságunk kitüntethetésére elzárta előlünk az alkalmat Ausztria féltékeny politikája, fegyvereink élét az tompitotta meg. azóta ritkán, csak igen ritkán eliték nevünket a nyugot fiai hirlapjaik hasábjain.
Ha ollykor egy két czikk megjelent is hazánk felől, az legtöbbnyire elferditve adá állapotunk leirását.
Az angol noha legtávolabb mi tőlünk, mindnyája között még legnagyobb hűséggel és őszinteséggel nyilatkozék irántunk lapjaiban.
Egy századnegyeddel ezelőtt, midőn a már egészen elaludni látszott magyar megyeinkben királyi biztosok fegyveres hatalommal igyekezték megalapitani a zsarnokságot, egykét hatóság alkotmányos létünk mellett szót emelt, és Albion hirlapjai azonnal rokonszenvvel nyilatkoztak mellettünk.
A Times czimű kormánylapnak 1823. évi egyik száma igen élesen megrová a szent alliancenak tizennégyszáz ezer fegyveresére támaszkodó s a népek szabadságának eltipására czlzó politikáját, különösen nyiltan kimomdá azt, hogy az ausztriai dynastia a magyarnak köszönheti leginkább fennmaradását, nélkülünk Ausztria császára nem fogja biztosithatni trónusát.
A német lapok többnyire ellenséges indulatot tanusitanak.
A franczia igen gyakran hozott olly czikkeket, – minő Delrientől a Siccleben megjelent, a mellyek viszonyaink nem tudását tanusiták.
Sorsunk leverőleg mostoha volt; míg végre a rajtunk nehezedett varázslat az idei februari franczia forradalom következtében, s a martiusi tavasz–napok által elveszité erejét.
És most uj életre támadván szétnézünk, birjuk–e Európa nemzeteinek rokonszenvét.
És ugy találjuk örömünkre, hogy az angolok és francziák helyes szempontból fogják fel uj viszonyainkat, hirlapjaik majd mindennap hoznak egyegy czikkecskét felőlünk a német lapok is kezdik alább hangolni az ellenünk eleintén tanusitott dühös megtámadásokat.
Egyedül a sláv lapok kölenek még borzasztónál borzasztóbb czikkeket.
Ez utóbbiakból már tegnapi számunk közle némelly rágalmakat.
Lássunk néhányat az előbbiek közül is.
A Times „The Sclavonien in Hungary” – „a Szlávok Magyaroszágban” czimű egyik közelebbi czikkében terjedelmesen ir Magyarországról, melly pedig, ugy látszik, viszonyainkat ismerő angol tollából származott, de amellyet hely szűke miatt kénytelenek vagyunk csupán rövid kivonatban fölmutatni.
Az idézet lap szavai ezek: A habsburgiház jövő sorsa nem Olaszországban, melly feletti souverainitásának vissza állítása iránt maga is kétségeskedik, sem német örökös tartományaiban, mellyek területök csekélységénél fogva csak másodrangu hatalmat biztosíthatnak, hanem sokáig elhanyatlott elnyomott Magyarországban fog eldöntetni. A magyar nemzet nem találván Európában más rokonnemzetet, mellyyhez testvérkép csatlakkozhatnék, régi emlékezetek és ujabb politicája az osztárk dynastiához kötik.
Elbeszéli itt a czikkiró gr. Széchenyinek a magyar nemzet felébresztése körüli érdemeit; közöl néhány hibás adatokat a magyar és szláv népség egymáshozi arányáról,* s előadja, s igen helyesen, miként alapitottak a szlávok magok között nyelv mivel ő társulatokat, de a mellyeknek titkos czélja eleitől fogva a Magyarországtóli elszakadás volt. E czélt azonban jónak látták a nép előtt, mellynek, különben is politicai öntudat nem volt, föl nem fedezni, papjaik nem szüntek az értetlen nép előtt azt predicálni, hogy a magyarok őket örökös rabszolgaságban kivánják megtartani, sőt legdrágább kincseiktől, nyelvök és vallások szabad használatától is megfosztani.
A Times szerint magyar csak 3 mill. szláv pedig 8 mill. volna Magyarországban, holott megforditva áll az arány; ugyanis Fényes statisticája szerint van 4,700,000 magyar, 1,700,000 tót, 1,300,000 rácz és 940,000 borhávt, pedig Fényes ugy látszik nem igen kedvezett nekünk, mert Zágráb, Varasd, Kőrös, Posega vármegyékre s a határőrségre egy mayart sem számított, holott a megyei tisztviselők, Turopolya nemessége nagy részt, s a slavonai protestansok magyarok. – Szerk.
És íme! Ki hinné, folytaja a czikkiró, hogy most, midőn a magyar nemzet kivívott szabadságát a többi honlakosokkal testvériesen megosztani kész vala, midőn a nemesség mindenelőjogairól s czímeiről lemondott, a jobbágyi tartozásokat megszüntette, a választói jogot mindenkire kiterjesztette, sekként méltán számolhatott rokonszenvre, a szlávok vagy is inkább a szlávnép izgatói épen e perczet választák a fölkelésre? A németek örvendve fogadják az uj rendszert, ellenben a szlávok föllázadnak. Pedig a magyar nem követel a többi népfajoktól egyebet, mint hogy az országgyülési tárgyalások nyelve magyar legyen.
E követelést maga az angol méltányosnak és okszerünek ismeri, mert ugymond, majd minden mivelt ember érti e nyelvet Magyarországban; a mint ezt, mond az iró, magam is tapasztalám, midőn azon vidékeket bejártam, hol a szláv elemtúlnyomó a köznépnél. E szerint józanul nem szólhatni az ellen, ha a leginkább divatozó 3 nyelv közűl a magyar választatik.
Átmegy ezek után az iró a karloviczi eseményekre.
Az osztrák retrográd part, – ugymond, s ugy vagyon – kedvez a szlávoknak; miért? Mivel kivánataikban nincsen szabadelvűség, s divattá vált az imperialistáknál a szláv főnököket loyalitás példányaik én magasztalni, a magyarokat pedig mint elégületleneket festeni.
Mindefélét beszélnek – igy végzi a czikk – az orosz pénzzeli vesztegetésekről és emissáriusokról, mi van ebben igaz, nem tudom, de annyi bizonyos: nem egyszer hallám szlávoktól, hogy ha ügyök roszra forduland, egy más rokon nemzethez fognak segélyért folyamodni.
Eddig a Times.
A „Deutsche Allgemeine Zeitung” leirvána magyar és ráczok egymás elleni gyülölséget, alig látja lehetségét a békés kiegyenlítésnek, s ekkor – ugymond – a bécsi minsterium ellen is meggyújtott a háború szövetnek.
A tudosító azonban irántunki buzgóságában tulment a valóság határain, midőn a honvédelemre megkivántató pénz és haderő feletti tanácskozmányokról az irja, hogy pénzügyministerünk dectatori hatalommal ruháztatott volna fel.
Igy folytatja tovább: A ministerium fel van hatalmazva szükség esetére a megajánlott 200,000 fegyvereseken kivül, külhatalmakkal is szövetkezni; s e tekintetben hivatkozik a Naitonalra (franczia lap), melly már is barátságosan nyilatkozik Magyarország felől.
És ez való, sőt mondhatjuk, hogy az eddigelé interpellált külkormányok mind barátságosan nyilatkoztak irányunkban. A frankfurti német nagygyülés pedig kitünően fogadta küldötteinket.
Hogy azonban tudosító szerint Károly Albert szövetségeseivel a magyar nemzetgyülésre követséget kivánna küldeni, erről nincsen tudomásunk.
Azza fejztetik be a czikk: „igy állván a dolgok, valljon merészkedik–e a bécsi ministerium az ekként felkészült Magyarország ellen komoly demostratióra vetemedni? Ugy hiszszük nem! egyébiránt – ugymond – a magyar nemzet az illyreknek kész még most is testvérkezet nyujtani, ha kivánataikat törvényes úton terjesztik elő.
A „Wiener Zeitung” melly kezdete óta nemsok sypathiával viselteték irántunk, most julius 14–kei számának melléklapjában terjedelmesen leirja Magyarországnak Ausztria irányábani viszonyát.
Ebben a többek között világosan kimondatik, hogy a Magyarországban lakó német ajakunak sem számát, sem érzelmét nem lehet nemzetségi szempontból elegendő tényezőül, s argumentamul tekinteni arra, hogy Magyarország akár a német birodalomba, akár pedig az ettől elválasztott ausztriaiba felolvadjon, kivált midőn ezutóbbiban a szláv elem a tulnyomó. Látják ezt, ugymond, magok az itt lakó németek is, kivéve néhány kevés fanaticus bureaucrat a szászokat (bocsánat, a Wiener Zeitung szavai). És ennek érzetében a németek a magyar ajkuakkal legszorosabban összeszövődtek, sőt szükség, hogy e nézet az erdélyi szászoknál is általánossá váljék, a mint hogy az értelmes több és csakugyan a hatalmas anyaországba leendő fölolvadás mellett nyilatkozott. Folytatja tovább a W. Zeitung czikke: geographiai tekintetben sem lehet Magyarországnak a német birodalomba olvadását várhatni, mert Magyarország magában is meglehetősen arrodirozott, s természeti határokkal erősen körülkerített föld. Historiailag véve pedig Magyarországnak Ausztriávali 3 százados vegyes házasságát szintén nem lehet a teljes fölolvadás tényezőjeül tekinteni, mert e régi kapocs mindig csak ugy tekinteték, mint olly viszony, melly egy résztől a hatalom után vágyó, más résztől ezen hatalomnak időről időre engedni kénytetett felek között állott. Mióta az örökös tartományok mű– s gyáripara emelkedett, az ausztriai nép érdekében feküdt Magyarországot gyarmatul tekinteni, az ausztriai kormánynak pedig érdekében volt ezt nemzetiségéből kivetköztetni, sekként az ellenszegülhetés legerősb támaszától megfosztani. Igy Magyarország 3 század óta folytonos küzdelemben volt Ausztriának a hatalomra vágyó tendentiái ellen.
Miután egy pár tollvonással megemlíttetnek a magyarok folytonos küzdelmének részletei is, végre, ugymond a czikkiró, a martiusi napokban czélját érte a magyarok hosszas küzdelme.
Mi szivünk mélyéből örvendenénk, ha százados küzdelmeink után végre valahára békében lehetnénk az ausztriai kormányzás nyilt és titkos befolyásától, de a lapunkban több alkalommal megismertetett ausztriai reactionalis politica miatt, a teremtés hetedik napját még nem szabad élveznünk.
