A SZLÁVOK PETITIÓJA.
A SZLÁVOK PETITIÓJA.
I. A legujabb cseh lapokban olvasható volt a prágai szláv összejövetelnek azon petitiója, mellyben a különféle szláv népfajok elég ravaszúl ugyan, mintha működésöknek irányt a panszlavismus nem adott volna, de egy czélra törekvőleg, kivánságaikat ő felségénél felterjesztik. E petitio nem küldetett ugyan fel, de csupán a prágai közbejött véres események miatt, mert elvben már akkor el elvén fogadva, csak alakjára nézve volt még némellyekben adatául tekinteni, mi némelly észrevételek elmondására nyújt alkalmat.
A petitio végén kimondják ugyan, hogy ők csupán „egyenlő jogélvezetet a magyarokkal és németekkel igénylenek, s nem szláv állodalom alapítását”. De ha – mint mondók – a különböző fajok egy czélra törekvését tekintjük, s hozzá még azt, hogy ámbár e kéreményt mindenik faj saját tüzhelyénél, hazájában szinte ugy megteheté, mint Prágában; e mentegetőzés alaptalanságát csak a vak nem képes látni. Vagy minek kellett volna akkor messze földről a morváknak és galliciaiaknak, tótoknak és oroszoknak, szerbeknek és horvátoknak Prágába zarándokolni?
Ez általában az egész conventiculum irányára nézve. Nézzük most a bennünket legközelebbről érdeklő tótokat.
Ők jogokat, s tudja isten micsoda ábrándos szabadalmakat igényelnek, s épen midőn ezeknek eszközlését sikeresíteni akarják, azon jogokat, mellyekkel hazánkban birnak, lábbal tapodni elégé nem tudom, vakmerők–e inkább, vagy előre nem látok. Ők hazájokból kimennek idegen országba, hogy ott Magyarország érdekeiről tanácskozzanak, hogy nekünk törvényeket szabjanak, s ki tudja, micsoda változtatásokat eszközöljenek. És ezt kérvény útján teszik, rólunk nélkülünk, mintha nekünk a dologhoz nemis volna szólásunk. Uraim, tudják–e önök, hogy Magyarországnak alkotmánya van, melly szerint annak ügyei csak törvényesen összehítt országgyülésen intéztethetnek el, hogy azon változtatásokat a nemzet beleegyezése nélkül, száz meg száz kérvény daczára, mag a fejedelem sem tehet, mert a megtartására törvény és eskű egyaránt kötelezik. Ha tehát önök csak távolról is reménylettek képtelen kivánataiknak sikert, az által királyunkról azt tetté fel, hogy ő néhány ábrándos fő kedveért a törvényt és esküjét fogja megszegni. Igenis néhány ábrándos fő oktalan machinatiója volt ez, nem más; mert mi ösmerjük a tót népet, melly a visszanyert és magyarokkal közösen egyenlően bírt jogokkal megelégedve, nyugton folytatja működéseit, csak olly zavargók által, mint önök, ne háborgattassék. De olvastuk a mult hetekben a felföldi tótok nyilatkozatait is a hirlapokban, mellyekben őszintén kijelentik, hogy az önök által tett cselszövénykedések korán sem az ő akaratuknak kifolyása, hogy önöket nevökbeni intézkedésre meg nem bízták, önöket Prágába követekűl nem választották, sőt valószinűleg küldőik egyedűl hóbortos fejeik valának.
De minél megnyugtatóbbak valának e nyilatkozatok, annál inkább kell őrízni a tót népet, nehogy az olly lázítók, mint a Prágában voltak, hozzá visszakerűljenek, s ámításaikkal olly ballépésekre csábítanák, mellyekért csak a nép volna kénytelen lakolni.
A tótok állítólagos kivánatai közt első helyen áll, hogy az országgyülésen a magyarokkal egyenlő jogban részesüljenek. Uram, teremtőm, hát mikor osztattak Magyarországban a jogok nyelvek tekintetében? A mult országgyülésen hozott törvények, mellyek a népnek eredeti jogait visszaadják, nem terjednek–e ki egyaránt magyarokra és tótokra: árva, Trencsin, Liptó, Túrócz, Nyitramegyében nem ugy választják–e a honpolgárok követeiket a népességhez aránylag, mint Bihar, Borsod, vagy más bármelly megyében?
A többi kivánat nem kevésbé alaptalan az elsőnél. Vagy a kért nemzeti congressusok nem volnának–e megsértései az ország egységének? Előttünk feküszenek a karloviczi események. Ki a statusban statust akar alakítani, annak nincs fogalma a statusról és annak egységéről.
Mit a tótok kérvényéről mondánk, ugyanaz áll a hasonló szerbről és horvátról is, azon különbséggel, hogy ők egy szóval kérik teljesíttetni mindazt, mit a lázító Jellasich a törvények ellenére elkövetett.
II. A régi kor háborúiban fő szerepet játszott a foglalási vágy; a középkor harczait vallási érdekek jellemzék; m a nemzetiségek mozgalmai következtek be. és ha reánk nézve veszélyesek voltak azok, annál veszélyesebekké lehetnek ezek, tekintve hazánkban az anynyiféle nemzetiségeket, mint, az amerikai szabad statusokat kivéve, talán egy országban sem.
Két nagy hibát követtek el őseink a nemzetiségek tekintetében, mellyekért ha csak vigyázók és előre látók nem leszünk, mi fogunk meglakolni. Egyik az, hogy vendégszeretetöknél fogva minden nemzetiséget, minden nyelvü népet befogadtak hazájukba. És mivel az idegen népek itt több élvezetet találtak mind anyagi, mind szellemi tekintetben, nem hiányzottak soha, kik kedvet éreztek a szép magyarföldön letelepedni, s annak áldásaival élni. Minden üldözöttnek, minden elnyomottnak menhelyűl szolgált ez ország, s itt nem ellenség, de barátképen fogadtatott nyilt karokkal, nyilt ajtóval.
De még nagyobb hibát követtek el apáink a bevándorlott idegenek elhelyezésében. Tekintsünk Magyarország földképére, s úgy fogjuk találni, hogy a határokon köröskörül idegen ajkú népek lakják hazánkat. Austria és Styria felé nagy számú németeke, s ez utóbbinak határa ez részen vindusokat fogunk találni.
Morvaország és Gallivia fel az ez országok lakosaival rokon nyelvű tótok tanyáznak, a Kárpátok bérczei körűl Pozsony, Nyitra Trencsin, Árva, Liptó, Szepes, Sáros vármegyékben.
Az éjszak–nyugoti határokat szinte Gallicia fel a hasonlókép egy törzsökü oroszok lakják.
Keleten Moldvaország felé lakik az oláhság legnagyobb része.
Hát délre? Ott vannak a határőrök, ott a horvátok és ott Somogy és Zla vármegyék hasonló nyelvű lakosai. És így hazánk határainak az ellenségtől megvédése idegen ajkúakra van bízva. A magyar elem leginkább középen lakik, annyi idegen, és többnyire is külföldi szomszédokéval rokon nyelvű lakosoktól bekerítve.
Rossz igen rossz politica.
Miután pedig ezen többé nem lehet egíteni, más útkon kell a törtéhető veszélyt megakadályozni. És valljon miben állhat ez?
Emlitők fönebb az éjszakamerikai státusokat, mellyekben hasonlókép sokféle nemzetiség van egyesülve. Ezeknek példáját kell követnünk. A kapocs, melly ott a többféle nemzetiségeket együtt tartja, az ország szabad és mindenekre egyaránt kiterjedő institutioi.
A magyar eddig sem volt szűkkeblű idegen ajkú honfitársai iránt. Mutatja ezt a historia, mutatja a következés, hogy nyelvkülönbség nélkül fogadott hazájába boldogot és boldogtalant, s azt önsorában híven részesíté.
Sőt Magyarország tovább is ment; mert az idegen ajkúak egy részének több jogot engedett, mint a mennyit maga gyakorolt. A horvátországi számtalanszor emlegetett municipalis jogok erről elég bizonyságot tesznek.
És az idegen ajkúak józanabb része a magyarnak e jogokbani osztakozás hűségét hálával ismeri el; csak néhány elvakított bujtogató tűzte ki elnyomatásróli szabadulás kopasz ürügye alatt a pártütés véres zászlóját.
Bízom azonban a magyarok istenében, hogy azon önállásunkat, mellyet egy ezredéven keresztül annyi viharok közt föntartottunk, gyáván odaengedni nem fogjuk, s hazák integritásából egy talpalatnyi földet sem engedendünk. A pártütőknek pedig meg fogunk felelni, úgy, mint azt ármányos gazságuk megérdemli.–
Szeberényi Lajos
