Verseczen.
Verseczen.
A Verseczen jul. 11–én kivivott győzelemről temesvári levelezőnk julius 15–dikén következő részleteket közöl velünk, ez a csatában részt vett hiteles tanú előadása után: „A csata előestéjén, ugymond, mintegy éjféli fél 12 órakor valamennyi óvitézeink áldást kérve a sorsintéző istentől jövő csatájokra, buzgó áhitattal térdelének a harmatos földre, kifejezésteli barna arczaikat, mellyeken a fájdalom s hősi elszántság nemes vegyülettel irva valának, égre emelve, buzgó egyházi s harczi dalokat hangoztatának a magyar nemzet régi hős korából, melly a legstoicusabb kedélyt is könyekre inditá. A tábor minden oldaláról lelkesedve csődültek vitézeink a hely színére, és karban éneklének a többiekkel. Ezen, istennek kedves pillanatban minden jelenlevőt büszkeséggel tölté meg magyar létének öntudat.
A mint az éneke végeztettek, a vitézek egymásnak kezet nyujtának, átkulcsolák a zászlót, és fennen esküvének Magyarország dicsőségét fentartani vagy közösen meghalni. Reggeli 1/2 7 órakor volt az indulás a derék seregnek szintolly derék kapitánya, Grubiczy vezérlete alatt Woiwodinz és Udvar–Szállásra. Mi többien még a táborban maradtunk, és parancsunk volt egy más tábort Lenkovitz mellett ütni, hol a nyomorult ráczok több gyalázatosságokat követtek el. Alig alakultunk, a mint Paulistól, hol keresztülkell vala mennünk, magyar hivatalnokok kocsikon vágtatva azon balhirrel érkeztek ide, ogy 5000 szerb, t. i. 200 legény kivételével, az egész alibunári tábor nehéz ágyukkal Versecz felé induló félben van. Rémléges volta benyomás, mellyet e hír a békés lakosságra tett. Versecz lakosságának nagyobb fel ráczokból áll, és ez eddig még inkább fenyegetőzött, mint maga az ellenség, hazánkfiai tehát szemközt és házban ellenséget tudtak. Néhány száz lépésnyire Versecz előtt velünk átellenben az önkénytesek tábora hevert, melly még rendezve sem volt, és hol 2000 ember közt alig 300 birt lőfegyverrel, lőporral. Ez iszonyu állapot volt: a magyarok reggel távoztak el, lovaglás, dobolás, harangok zaja, futás és zavar, mindenféle ehhez adva azt, hogy Versecznek jó érzelmű lakói majd nem mindnyájan mezőiken volta, miután a ráczok Péter és Pál ünnepét ülvén, senkinek sem dolgozva honn maradtak. A lázadók számitása tehát, déli 12 órakor megtámadni bennünket épen nem volt alaptalan. Mindnyájan gondtalanúl éltek, nem gyanitva közeledő dolgokat. Száz emberünk olly vigyázatlan vala, hogy már a mult este minden parancs nélkül Paulisra indult, mert másnap az egész tábornak odáig kelle haladnia. Ezen szerencsétlenek a sörházban legnagyobb kényelemmel tölték idejöket, és igy minden oldalról a gombaként szaporodó gyülevész ellenség által véletlenül elzárattak. Embereink látták a vészt, és látták hogy a rablók meglepőleg jól rendezvék, tehát fegyverrel kénytelenitettek az ellenségen keresztül törni, mi félórányi kemény küzdés után nagy nehezen sikerült is neki, de minthogy tizenöten közűlök pinczékbe szorultak, ezek mind oda vesztek; köztük volt két jegyző, az egyiknek fejét vették, és nyársra tűzve diadallal körüljáratták, a másik egy 23 éves gazdag, szép ifju vala, kit lassan halálra vertek. Azonban e szomoru esemény még némi felderitést kiván, egyelőre csak annyi tudatik, hogy e helység tisztviselői magok vezették a gyülevész népet szabadságunk előharczosai lemészárlására. Ma egy erős 300 emberből álló portyázó őrség menend oda a hely megvizsgálására. – Az ellenség felénk roppant lövöldözéssel közeledett, 5 ágyu dörgött, és erre a szölőkből erős golyózápor hullott meglepett embereinkre; a golyók azonban nemigen ártottak, részint a távolság miatt, részint, mert az ellenség tüzérei igen rosszul czéloztak. Lovasságukból ez alatt egy huszár és dzsidásosztály az országutra állott ki, Blomberg dszidás ezredes pedig és Esterházy a huszárok dicsőitett őrnagy az előcsapatot vezették, lehetőleg az ellenségig nyomulván. Egyszerre visszavonulásra harsonáznak, lovasságunk rohanva megfordul, s a szerbek vélt győzelmökben felkiáltanak, de rögtön kanyarodik a lovasság, jobbról balról az ellenség szárnyára tör, a nemzetőrség tüzérségünk erős támogatásával előrenyomul, és ezerszeres éljen átdörgi a levegőt. Jelesen viselte magát az aradi polgári tüzérség, ezen vitéz emberek mindegyike országos hálát érdemel; már első jólirányzott lövésük egy ellenséges ágyut roncsolt meg, a másik golyó soraikban nagy zavart okozott, annyira, hogy különben jó taktikájokat páni félelem váltotta fel.
Míg elleneink egyszer, mi háromszor lőttünk. Iszonyu volt a lovasságot nézni; a kard és lándzsa–csapások csengéséből hallhatók valának a felindulás hangjai: „nesze e döfét derék D’ Orsay kapitányomért,” „nesze e lövést barátomért,” „nesze azt testvéremért.” A vitéz huszárok pedig vivás közben riadozák: „majd megtanitlak a magyarokat bántani, „ „éljenek a magyarok, „ „ide gárdista urak stb.” Még puszta ököllel is verekedtek, mert tudnunk kell, hogy az önkénytesek legnagyobb részének sem fegyvere, sem lőszere még. Egy magyar ifju saját századomból, ki csak vasvillával volt fegyverkezve, engedelmet kért valamivel magánosan előre mehetni, hogy fegyvert hozhasson magának. Pár pillanat mulva az ifjoncz visszatért, egypompás szerb puskával; ő vasvillájával leszurván ellenét, fegyverét elvette, ugyan ezzel egy főnököt lelőtt, és még egy harmadik foglyot hozott magával, mind ez pedig alig 5 percz alatt történt. Ezer illyen emberel meghóditjuk a határvidéket. Másfél órai küzdés után a lázadók, mindenütt megfutamodtak; 5 ágyút, 4 lőszeres kocsit, népjogellenes, azaz, hegyes golyókkal, császári és illyr zászlókat, 3–400 fegyvrt, kardot, pisztolyt, handzsárt stb. nyertünk e napon zsákmányul. 400–500 rácz holtan fekszik a csatatéren, noha sokat közűlök az ellenség kocsin magával vitt. Részünkről a Paulison elesetteken kivül alig hibázik 8–nál több, három dzsidás, köztük egy őrmester, és az ezrednek legszebb huszárja, ki „az oroszlán” melléknévvel birt. (Később ez még feléledett.) 3–4 nemzetőr is elesett. A katonaság dicsőséggel tetézte magát, és a casta után nagyszerű testvéresűlés történt. Zsákmányunk elég van, közte iratok is találtattak, mellyek azon tervet árulják el: Karloviczon és Verseczen ugyan egy napon verekedni. E győzelmnap dicsőitéseül történt még, hogy estve három őrvidéki tiszt Ulmából és Isbistekből Stanimirovitsot, a lázadás lelkét, hova hozta, és még több foglyot is igértek. Ezek már mind Temesváron vannak.
Azonban e dicső nap daczára, mi még itt vérmes reményeket nem ápolunk. Versecz bajos fekvése miatt igen nehezen tartható hely; a határszélekből és az egész vidékből utak vezetnek oda. Azonfelül a megyék megfoghatlan könnyelműséggel gondolkodnak a népfelkelésről, melly nyomoru fegyverkezése miatt csak szánandó. Az ide jött németek vasvillával, az oláhok csupán botokkal vannak ellátva, és igy jőnek e született katonák, a határőrök meghóditására. De erről máskor többet. – Nem rég Ulmáig és Lenkovitzig portyázólag előnyomoltunk; ezen utólsó helység jövetelünkkor majdnem egészen elhagyatva volt. Itt is több gonosz esett el általunk.
Az egykori főszolgabiró Kumanocits, ki a Pesther Zeitungban ugynevezett rágalmazói ellen kikelt, és tulajdonképen főnöke a verseczi jobb érzelmü lakosok megtámadásra. Más résztől azt modják, hogy e lövések a vitézlelkü Eszterházy őrnagynak voltak szánva, de ez kisérőivel üldözte a gonosztevőt, kinek czinkosai elillantak, és igy sövényeken át megkisért menekedése közben a már gyermekkorában neki jövendőlt halálát lelte. Ugy történjék minden gazzal.
