SZEPES-IGLO JULIUS 14-ÉN.
SZEPES-IGLO JULIUS 14-ÉN.
E lapok 7-ik száma az Oest. Allgemeine tarnowi tudositására figyelmeztet, miszerint t. i. a Szepességen forradalom kiütése volna készülőben. Megmondá ugyan a t. szerkesztőség, hány mákszemmel sem lelkiismeretesebb a nevezett Allgemeine az Augsburginál, Magyarország irányában: nehogy mégis, az érdeklettek mélly hallgatása miatt, polgártársaink némellyikei gondolják, hogy a dologban van valami, nem ugyan védelműl, minőt a tiszta öntudat nem szükségel, – de netaláni kétségek vég elháritása tekintetéből megirjuk, hogy megyénkben nem voltak, nincsenek, di – mig élünk – nem is lesznek gyülhelyei a proletarius lengyel nemesekkel egyesült poseni szökevényeknek. – A ki ezt állithatja: alávaló, rágalmazó szemtelen hazug. –
Megvendégeltük, s büszkén ismételjük, hogy megvendégeltük, pár hét előtt, a szerencsétlen lengyel nemzet néhány honszerető árva fiait. De valamint egy részről, az augsburgi nénike által minep megpenditett azon muszka okoskodásokat nem követjük, hogy t. i. Lengyelhon felosztása csak „történeti viszonzás” vala, melly különben is a legyenl paraszt hajlamai (?) s a fatum (?) által elősegitve volt, maiglan fentartatik: ugy más részről, bár mennyire csodáljjuk is azt, hogy hány józan szellemü lengyel van, annyi a Szoieszky; annyi a Kosciusko és Poniatovszky; ezen magasztos honszeretet s ritka önfeláldozás által még sem vakíttatjuk el magunkat; birván még annyi psychologiával, hogy a jó magot a szemettől megkülönböztessük. –
Hogy támadhatott mégis a békeszerető szepességiek felől azon megdöbbentő „hir” a majdan kiütendő forradalomról? Első hallatára rá ismertünk, mint ollyasra, melly a még szüntelen ármánykodó, gallicziai bureaucratia boldogtalan koholmányaihoz tartozik. – Alkalmasint megszagolta ő keme nehány becsületes elleneinek közellétét, s azért fuvatott aztán olly nagyo a szaglárkodás becsteljes organumaiba. – Ha van isten, ugy még meg kell élnünk, hogy azon gaza minden gazságnak, ön vaksága- s istentelenségének rég megérdemlett rettentő jutalmát arassa! Vagy határnépünkra is ki akarná tán terjeszteni a camarillának végfarkacskája, cselszövényeinek hálóját? Csak tessék. – Az ösvény a galádok vakságának s merészségének egyik példányát egyiránt visszatükrözi. – Mi pedig résen vagyunk, s az alkalmat bizonyára minden áron el nem szalasztandjuk, miszerint azon hydra, ha Gallicziában nem törhettek meg, fejestül itt zuzassék össze. –
A lengyelekhez visszatérőleg épen nem tartanók csodának, ők, mint jó hazafiak, ármányos zsarnokaik ellenében, roppant elkeseredésekben, a végeszközhöz – guerilla csatázáshoz is, nyulnának. – Ugyis olly élre csigázttott fel már az oroszok s társaik által a lengyelügy, hogy bizony forma szerinti „visszafoglalás által” fogjuk csak Lengyelország visszaállitását elérhetni, ha az europai polgáriasodás ez iránt nem mond majd diplomaticai uton, azonnal végre is hajtandó itéletet.
Mi szepességiek, lelkünk mélyéből viseltetünk rokonszenvvel a szerencsétlen lengyelek iránt, s ebben, ugy hisszük minden becsületes magyar emberrel egyet értünk. – De másflől is minden felett őrködünk saját tüzhelyünkön. – Bonyolitásokat nem akarunk, nem akarhatuk; annál kevesbbé akarhatunk pedig ott, hol békére van szükség.
Zordon föld a Tátraalja, de higyjék el uraim! hogy a hazával szinte ujjáalakult Szepes olly szellemdus, miszerint itt, hazánk érdekeivel ellenkező, s akár belülről, akár kivülről jövő veszedelmes elemeknek többé jövőjök nincs. A megyénk 25 városaiban lakó, mintegy 70,000 főnyi német polgárság olly szászmagyarrá olvad nép, melly „akarja”, s a mérlegbe sulyt is vetve mindenkor akarandja, hogy természeti hivatásából sneki által ne nonassék, s hogy, saját érdekében is, minden, akár magát, akár az általa átvillanyozott tót ajku népet bujtogatni törekvők férfiasan utasittassanak vissza. – A minő kábaság volna állitani, hogy a magyar nép, bárminő elleneit, csak guerilla harczczal törendheti meg: szintolly kábaság volna hinni, hogy azon felvilágosodott német polgárság, mellynek szellemi befolyásán előzőleg is szenvedtenek hajótörést a pánslavismus, a reactio, más gazságok holmi agyrémes terveztetései, hogy olly derék polgárság, mondjuk még guerilla harczra adná fejét.
Meg lehetnek győződve, polgártársaink! hogy ugyanazon békenemtő, melly önökbe lelket öntött, bennünket is, „ébren tart”. Meg lehetnek győződve, hogy mi itt olly csendesen vagyunk, mint ezt sehol inkább nem tapasztalhatni. – Tanusitják ezt többek közt az olly szép rendet s olly „jó szellemben” véghezment mindennemű választások. A haza oltárára begyült áltdozatokra nézve nincs okunk pirulni. Nemzeti őrseregünk pedig annál gyorsabban volt rendezhető, s részint már begyakorolható is: minél inkább tapasztahatuk az ez institutio iránti rokonszenvet és lelkesedést, még a tótok között is, naponként növekedni; sőt azt is, hogy némelly helyben, mint p. o. Iglón, Lőcsén stb. városi közöltségeken készítettek a nemzetőrök számára puskák, dsidák és kaszák.
E szerint tartson csak szemmel kormányunk, s majdan ugy fognak jellemezni a haza előtt: hogy van e honéjszaki határának, a Kárpát óriási bérczein kül, még egy igen erős védpaizsa, s ez: „a magyarositott szepesi szászfaj jó szelleme, s lángoló honszeretete.” – Igen uraim! Önérdekünk tartott ébren, önérzetünk lelkesitett, magyar közügyeink jogszerűsége pedig erősitett, a pcsovics töredékkel szüntelen tartó szellemi tusánkban. S mert ebben győzedelmeskedénk, mer-e valaki kételkedni azon, hogy annak is, ma mi még jői fog, bátran nézendünk elébe! Jőjjön bár, ha kell, már is, a fekete reactio gonosz mive; éljenek bár az éjszak sötét fiai: lelkületünk tántoríthatlan marad; annak miséjéről a jövő viseletet, bizvást, következtethetni! –
Van mégis egy, mire gamunk is felhívjuk kormányunk ébre figyelmét: értjük a kath. papság többségének rakonczátlanságát. – Mert a szepesi clerus minden léptei oda irányozvák, hogy magát a nyers tömeg előtt üldözöttnek s vértanunak tüntesse elő, miszerint aztán az elámitottakra támaszkodva, csintalankodásait hetvenkedve folytathassa.* Annyi időjelek mellett sem akarják azon jó urak átlátni, hogy le kell már valahára itt is járni a jesuitizmus korának, s hogy nincs hatalom, melly a clerus kezeibe varázsolgassa az általa soha nem kezelt, s most olly csoda gerjesztőleg igényelt közalapitványi javakat, mint eszközt; a népnevelést pedig – mint végczélt!
Itt most so r. cath. papok azzal biztatják egymást, hogy Kossuth meghal, Deák leköszön, s azután erősen agitál mellettük, vagy legalább hallgatni fog, ha tervelt óriási petitiójukat beadandják??? Igy vélik hát fekete lelket a dinomdánomot elérhetőnek! – En bestam simplicitatem!
Mit kelljen Szepesben különösen szemmel tartani arról részletesben máskor.
Halla Károly
