MIKÉNT ESZKÖZÖLHETŐ BECSÜLETÜNNEKKEL MEGEGYEZHETŐ BÉKE.
MIKÉNT ESZKÖZÖLHETŐ BECSÜLETÜNNEKKEL MEGEGYEZHETŐ BÉKE.
Midőn tizenkét nap előtt, a nép képviseők ülésében, Kossuth minister szívreható szavakban elődata, hogy édes hazánk mennyi baj s ellenség által van fenyegetve s minő veszélyben forog: akkor szívreható volt s lelketemelő a buzgóság is, mellyel a képviselők – köző.lök egyet sem véve ki – egy szívvel és szájjal megajánlották azt; mi hogy e hon megmentésére mulhatlanul szükséges, el lőn ismerve, a katonaságnak – ha a szükség kivánandja – egész 200,000 főig leendő emelését, s annak fölszerelésére s ellátására 42,000,000 ftnak kölcsön utján megszerzését.
Roppant ember- s roppant pénzbeli áldozat ez, polgártársaim, mellyet a honhoz hív képviselő kolly nemes készséggel felajánlottak; de roppant a szükség is, s roppantak a bajok, memllyek bennünket környeznek. Horvátországban gonosz bujtogatók, s a kötelességéről – hihetőn csábítás következtében – elfelejtkezett volt bán, Jellasich, minden erejök megfeszitésével s dühös leleksültséggel ksézültk fel, s állanak harczra készen, bennünket minden pillanaban megtámadandók. Kicsin Horvátország; de erejök nem kicsin, mert népe azzal levén elámitva, hogy mi magyarokul nemzetiségöket, nyelvöket s jogaikat akarjuk megsemmisiteni (miből pedig egy szó sem igaz), s e drága kincseiknek csak álmodot megtámadásaért minket akarnak boszsúdühvel megtámadni; s e vakbuzgóság s elszántság sokszorozza erejöket. Illy tévedes és illy lelkesültség buzdítja harczra, a polgári népességen kivül, határszélbeli ezredeiket. E vitéz s fegyverrel ellátott s febgyverben gyakorlott katonaságból, igaz, hogy jelenben felerész küzd olasz háborúban; de van még hon annyi, hogy 50,000 illy katona léphet fel megtámadásunkra; minden csak egy intésére vár Jellasichnak. – Oláh polgártársaink, kijnek számuk 2,000,000-nyi, fel vannak ingerelve s bujtogatva ellenünk, magyarok ellen. Miveletlen nagy tömegök elvadíttatott, hogy ne lássa, mikép testvériesen osztottuk meg velök mindazt, miben a szabadság e szép kora minket részesít. Nemzetiségünk veszélyére akarnak az elámitottak nem többé a nagy magyarhon szabad polgárai, hanem mint tőlünk elkülönözött nemzet létezni. – A moldvai s oláhországi újabb forrongás szelleme rájok is nagyrészben hatott, s kitöréstől szintugy lehet tartani, mint a milly fenyegető, hogy azon szomszéd országokba mind több meg több orosz seregek jőnek, felénk közeledve. A poanszláv mozgalmak, mellyeknek véres szinhelye vala Párga, csak időre vannak elnyomva, s nincsenek megsemmisítve. zoknak nemzetiségünket fenyegető veszélye, mint hamutakarta tűz létezik ránk nézve; s ez ellen készen kell lennük. – A rácz duló és raboló csoportokat legyőzni még mindi nem sikerült. Sőt merészségök nő; számuk s fegyvereik szaporodnak; és haladnak elő, habár lassan is; és a baj aggasztólag szaporodik. –
Ezek mellett az előbbi kormány honunkat teljesen pénz s fegyver nélkül hagyta. A fenálló katoaságból pedig az Oroszország felőli őrvonal, a csehországi mozgalmak, a bécsi nyugtalanság, főkép pedig az olasz háboru miatt csak kevés hvan honunkban. – Mindezeket meggondolván, ki kétkedhetik, hogy annyi felől s annyira fenyegetett s megtámadott honunk, erőnknek csak legnagyobb megfeszítésével menthetik meg.
Azonban minden hű polgárnak buzgó fohásza s őszinte ohajtása, hogy a felajánlott sok katonaságra és sok pénzre korán se legyen mind szükség. És ezt mitől lehet reméleni? Egydűl a béke által polgártársaim.
Ha kiegyenlitettek a horvátországgali viszályok: a szükség esetére felajánlott 200,000 katonának s 42 millió forintnak, bizonynyal negyedrésze sem kellend.
Ámde e kiegyenlités s Horvátország felől béke miként eszközölhető? Ugy, ha olly fegyveres erős s készületet fejtünk ki, melynek látása a horvátokat meggyőzze arról, hogy mi erősebbek vagyunk mint ők szélbeli katonáikkal együtt. – Továbbá ugy eszközölhetjük a békét, ha azok kiktől eddigelé a horvátok s főkép Jellasich pártolást remélt s nyert is, inkább lesznek hajlandók minket mint őt pártolni.
Tudjuk ugyanis s tudnunk kell, hogy Jellasich épen akkor nyilatkozttata, miként 50,000 tanult katonát kész Olaszországba vinni, midőn Olaszországban olly roszul állottak a dolgok, hogy uralkodó házunk félehtett nemcsak attól miként egész Olaszországot elveszti, hanem hogy az oda berontottszardiniai király talán egész Bécsig viendi győzelmes seregeit, s ott dictáland békét, urunk trónjára nézve szintolly károst mint gyalázót. – Természetes, hogy Jelasichnak illy szükség idejében ajánlata, iránta s a horvátok iránt rokonszenvet gerjesztett az uralkodóház tagjaiban. Bécsben az osztrák kormánynál is Jellasichnak említettem készsége s hozzájoki csatlakozása természetesen sok barátokat csinál. Bécsnek ugyanis bőrébenjáró dolog, hogy Olaszországgal kedvező béke köttessék; mert ettől reméli hgoy az osztrák roppan statusadósság egy részét Olaszroszág magára vállalja. Mi han nem történik, az ő banknottáik igen hihetőn az 1811-beli fekete bankkók tánczára jutnak. S ez őket – de közbevetőleg legyen mondva minket is – tönkre juttatna.
Igy állának a dolgok, midőn itt az országgyülésen, urunk királyunk személyében a nádor által elmondott tórneszédrei feleletben, az olasz dolgok felől is kelle valamit mondani. – Látható, hogy miután az olasz ügyre nézve Jellasich olly kedvező nyilatkozatokat s igéreteket tett: az uralkodóház tagjait tőlünk nagyon elidigentené, ha mi még reményt sem nyujtanánk arra, mire az olasz dolgok még roszabbra fordulása esetében sem fognók urunk királyunkat ezen bajában segíteni.
Azonban azt is kkellett bárkinek is látnia, hogy mi most annyi felől fenyegetve, horvátok s ráczok által megtámadva, koránsem vagyunk abban az állapotban, hogy urunk királyunkat az olasz földön segíthessük.
Saját érdekeinkkel megegyező, azon hűségnek, mellyel urunk királyunk, V. Ferdinánd ő cs. kir. felségéhez s trójához viseltetünk, megfelelő volt készségünk kifejezése: őt nevekedő bajai közt el nem hagyni; de szintolly helyes volt annak is nyilvánitása, mikint őt felszólítjuk és kérjük, hogy uralkodói hatalom hatása és tekintélye által eszközöljön nálunk, magyar koronája díszével s a mi nemzeti becsületünkkel megegyező békét.
Bizonyos ugyanis, hogy valamint a horváoknak s Jellasichnak, merészségök soha sem megy annyira, ha a királyi család nhány tagjai hajlamára s pártolására alappal vagy a nélkül nem számol: ugy bizonyos az is, hogy ha onnan többé semmit nem fognak remélni s remélhetni, s ha urunk királyunk kegyelme vagy haragja teljse súlyát veti a mérlegbe: ugy a horvátok és Jellasich merészsége le lesz hangolva, s ők kötelességökhez térendnek visszza.
Megfontolta másfelől képviselőink legnagyobb része, valamint a kormány is: hogy az olasz béke meg- vagy meg nem kötésére igen nagy hatással leend az, hogytőlünk urunk királyunk remélhet-e, bajai közt segítséget vagy nem.
Illy körülmények közt, saját érdekünkk – mi pedig egy nemzetnél mindig a legfőbb tekintet – valalmint urunk királyunkhozi ragaszkodásunk a fenebbi értelembeni nyilatkozatot javalta s parancsolta az olasz ügyre nézve.
Csak egy tekintet volt, melly alkotmányos szabadságnak hódoló kebleinkben némi kétséget gerjeszthetett. Az t.i., hogy valljon e nyilatkozatunk – melly uralkodó házunk reánk nézve olly hasznos hajlamának biztosítására bizonynyal szükséges – nem fog-e az olly sokáig elnyomva nyögött olasz nép szabadságának ártani. E tekintet, mellőzhtlenné tette kifejezését annak, miszerint mi az olasz földön saját béként megalapítása után is, csak olly béke eszközléséhez lennénk készek járulni; melly az olasz nép alkotmányos és nemzeti szabadságával s jogaival megegyező legyen. Ennek válaszfeliratbaa bement kifejezése annyival inkább megnyugtathatja a szabadság leghívebb barátját is, mivel az épen most megjelent azon trón-beszédben, mellyel a bécsi országgyülés megnyittatott, a felség nyilván kifejzei: hogy az olasz nép alkotmányos szbadságát, s nemzetiségét sérteni nem, sőt biztosítani kivánja; s csak azt ohajtja, hogy a berontott kül ellenség eltávolítása után, trónja méltóságával s népei érdekeivel egybeférő béke köttessék.
Mindezeknek megfontolásából világos, miként ha mi a 200,000 embert s a 342 millió forintot meg nem ajánljuk: ugy kétségen kivűli, hogy a mind inkább vérszemre kapó horvátok s ráczok által, honunk bel és polgári háboru pusztitó lángjaiba boríttatik; és hogy az olasz háboru is, mellyben most is feles katonáink vesznek részt, tovább tartand. Ellenben azon tetemes hadi erő s pénzösszeg megajánlása által elleneinknek annyira imponálunk, hogy hajlandó leend Horvátország a törvény szentségének hódolva, a korona fényének megfelelő azon békére, mellyet felségünk, atyai indulatján kivülcsak azért is hajlandó leend eszközölni, mivel csak így és csak akkor mutathatja be az Olaszországba rohant külellenségnek, hű magyar népe segedelmeire kész voltát. S ugyan ezen okból, a 200,000 ember és 42 millió forint felajánlása, az olaszországi békét is, még pedig alkotmányos szabadság elveini békét, előmozdítandja.
Ennélfogva, soha sem volt igazgabb, mint jelen esetben, azon régi bölcs mondás: hogy „ha békét akarsz, harczra készülj.” Igenis, ha készséggel, buzgósággal járulunk mindnyájan, születés-különbség nélkül, mind a katonai, mind a pénzbeli ajánlat létesítéséhez: ugy és csak is ugy eszközölhetjük azt, hogy béke legyen nálunk s körültünk, s hogy ne legyen sem azon nagy számu katonaságr, sem azon roppant mennyiségü pénzre, hanem csak annak annyi részére szükség, mellynek előállítása semmi esetre sem lesz nagyon terhelő; de előidézendi azon nyugalmat, mellyben a szabadság s egyenlőség üdvét testvériesen élvezhetjük, s mellytől bizton remélhetjük, hogy gazdászatunk, iparunk, kereskedésünk, az értelmiség fejlődése közt s az által fel fog virágozni. Pest, jul. 24. 1848. Wesselényi Miklós
