A SZÉKELYEK ÜGYÉBEN.
A SZÉKELYEK ÜGYÉBEN.
I. Egy nagy rab nevében szólalok most fel, midőn tizenhét millió nép képviselői tanácskoznak, azon reménynyel, hogy meghallgatási igazságot nyerendek.
Egy nagy rab nevében szólalok fel, melly csakugyan egy hosszú század előtt szabadságától megfosztatva, maig is foltó békókban sínlik.
Sokszor, keservesen kiálltott évtizedeken át; kiáltását milliók hallották – s még sem segíthettek.
És a nagy rab a székely katonaság.
Bűne: harczias vitézség, uralkodó iránti tántoríthatlan hűség, s lángoló honszerelem.
Három nagy ok, hogy 84 éven kereztül sinlődjék a nyomasztó katonai rendszer rabbilincsein…
Ki ee nemzet történeteivel ismeretes, tudhatja, hogy a székelység minden egyes tagja eredetileg egyenlő szabad volt, jogai, kötelességei közösök valának. Midőn e földön hazát alapított magának, igen természetesen minden kötelessége annak megtartásában állott, melly végre a fegyveres erő soha sem hiányzott soraiból, több, kevesebb, miként a szükség hozta magával; de e kötelesség mellett, elöljáróira nézve a szabad választási jogot, személyére nézve a törvény előtti egyenlőség áldásait is élvezte. – Fájdalom! a milly nagyszerü volt e kötelesség, olly kevesk valának a békés nyugalom pillanatai, mellyeket beszerkezetére fordíthatott!!
Évekre évek, századokra századok következtek. S ime egy rokon faj a magyar, megtelepedik közelében. Egyenlő származat s ebből eredett rokonszenv egygyé olvasztá e két nemzetet; együtt oszták meg örömeiket, fájdalmaikat, együtt küzdék a szabadság harczait, együtt temeték halottaikat, de hálántékaikon is közösön virult a dicsőség babérja.
Igy telt el fél ezred. S vagy azért, mert a sors megirigylé a keleti fajok e kora dicsőségét, vagy mert a tán ős hazájából hozott visszavonás szikárja ekkor lobbant legmagasabbra… a mohácsi szerencsétlen nap ketté metszé e már egybe forrott két nemzet életerét, s a csekélyebb számu székelység, mint az édes anya kebléről leszakíitott gyermek, árván és tehetetlenűl számláltta három hosszú századon át napjait, többször almodozva sírról, mint feltámadásról… Ha historiát irnék, elmondanám a Zápolyák idejebeli keserves állását, a székelységnek, midőn egy része jószágaitól megfosztatva, koldusbotra jutott; megemlítém az 1552-iki segesvári országgyülést, melly a kifejlődni kezdett primori rendet törvényesítette; elmondanám a Báthoriak, Rákóczyak stb. alatti nyomoruságait, s eleven, de borzasztó színekkel rajzolnám le azon török és tatár dúlásokat, mellyek a székelységet mint legközelebbi szomszédot egész súlylyal érték. – De ezeket avatottabb tollra bízva, czélom csak egy rövid hirlapi czikk irása, melly a székelyxség legelnyomottabb osztályának, a katonaságnak, jelen szerencsétlen helyzetét feltüntesse. – Azért tehát dologra:
1691-ben a II. Apafival lett egyezmény következéseül Erdélylyel együtt a székelység is I. Leopoldhoz csatlakozott, s alatta és az őt követett királyok alatt, akarva, vagy akaratlanúl, de szerepelni kellett neki is a harczmezőn. Edzett ereje s ebből kifolyó harcziassága lassanként figyelmet ébresztett; s lakása épen az ellenséges hatalmak vonalában esvén, – fölébredt a bécsi hadi tanácsban a gondolat, felfegyverezni e nemzetet, s igy védbástyává tenni, melly a keletről jöhető ellenséges erőt betörésében meggátlani ha nem is, de legalább bizonyos ideig feltartóztani tudja. –
A terv kiszámitott s e mellett a határőrzéssel járható roppant költségeket kimélő is levén, – igen természetesen elfogadtatott; s ennek kivitelére Bukow generalis 1762-ben Székelyudvarhelytt meg is jelent. De sikeretlenűl; mert a szabadsághoz szokott nemzetnek, nykát önkénytesen járomba hajtani semmi hajlama sem volt.
Mind e mellett Bécsben a tervvel még sem hagytak fel. 1764-ben már az erdélyi udvari cancellaria vitte a főszerepet, s megtévedett második kisérlet, annyiban különböző az elsőtől, hogy most inkább a határszélekhez közelebb eső részét a székelységnek tűzték ki felfegyverzés végett. S azért-e, mert a nemzet nagy része megkiméltetvén, általános ellenszegülés nem történt, azért-e, mert a primorok (mint ingyen szolgáló tisztviselők) kivétel alá jöttek, vagy talán azért, mert az előbbinél hatalmasbb erő használtatott? Még az hogy Csikben és Háromszéken egy pár rövid hónap alatt egybe iratnak azok, kik a katonaságra alkalmasokra taáltattak, azon kötelező törvénynyel, hogy állandóul két gyalog ezred, egyik egyik 3,000, és egy huszár 1,500 számból álló legyen, összesen 7,500, és e szolgálat apáról fiúra örökség szerint szálljon.
Mennyi vérbe került e felfegyverkezés? bizonyítja a mádéfalvi csata, melly mint az akkori igzagatás szégyenfoltja mindig lángbetűkkel fog égni a történetkönyv lapjain, s Áber véreként kiált boszúért az egekre. – És mégis azt hazudták Bécsben a szabadság hóhérai, hogy önkénytesen vették magokra a székelyek a fegyvert.…
Nem, uraim! A székelység katonáskodó részére a mostani rendszer ráerőszakoltatott; s az eljárás isten és emberek előtt törvénytelen volt és igazságtalan.
Igen; még egyszer mondom: törvénytelen volt és igazságtalan. Mert mutasson föl nekem valaki egyetlen országgyülési törvényczikket, melly a székely nemzet illyszerű kotnáskodása tartását kimondotta volna? Vagy győzzön meg arról, hogy egy nemzetből csak azok tartoznak katonáskodni, kik vérrel szerzett földjükön szerencsétlene a határszél szomszédságában lakni, a más rész pedig igazságosan nem lehet e tehertől? és mig ezt nem teszi senki, addig harmadszor is azt mondom: a székelység mosan is divatozó katonáskodása törvénytelen és igazságtalan.
Ezt pedig nem azért mondom, mintha a fegyverfogást kárhoztatnám. Nem, hiszen magának a magyar és székely nemzetnek eredeti hivatása a fegyverforgatás. Hanem mondom azért, mert a székelyek között töltött több éves tapasztalásom győzött meg arról, hogy a székely katonaság terheltetése béke idejében is elhordozhatlanúl súlyossá vált.
Mennyiben legyen ez igaz? meglátjuk azonnal.
II.A székely katonaságnak béke idejében is illy terheltetései vannak.
Formaruháját minden megkivántatóságaival saját költségén készitteti, s ezen kivül mégis mind azon terhekben részesül, melylyek egy város, vagy falu közszolgálatához tartoznak. Hadi iskolái s gyakorlatai évenként több izben hetekre nyúlólag tartatnak; a határszékek őrzését havonként ezeret meghaladó szám teljesíti, falubiróságot, határpásztorságot viselni köteles, útat csinál, tisztjeinek fát szolgáltat csaknem ingyen (ölét 1 frt 20 kr e. p.) szóval, mind azt teszi, minél az eddigi jobbágy sem tett többet.
És ki azt hiszi, hogy a székely katonaság mindezek közepett nem adózott, nagyon csalatkozik. Hiszen, nem emlitve azt, hogy 1801-ig fegyveres szolgálata mellett rendes adót is fizetett, legyen elég csak azt fölhoznom, hogy ha jő a sor, s neki őrtanyára, tiszti szolgálatra, vontatásra, vagy épen határszél-őrzésre kell menni, és ezen kötelességek személyes teljesítését sürgős csekély gazdasága lehetetlenné teszi, a helyettetsítés 10–15 forintba kerül évenként; olly öszveg, mellyet a különben is pénzetlen székely katonának kiadni nem csekély megerőltetésbe kerül.
Belszerkezete tökéletes amphibialis. Mert, bárha egész átalánosságban katonai hatóság alatt van is, de vannak esetek, p. o. jószág dolga, mellyekben polgári törvény itél fölöttök, ugy, hogy szegény sokszor azt sem tudja, mellyiktől féljen, reméljen. – Hibái, történtek legyen szolgálatban, vagy azon kivül, a katonai törvény szerint ítéltetnek, még pedig az austriai köz törvény-könyv szerint, és nemcsak a férfiak-, hanem a nőkéi is. Ennek bizonysága, hogy nehány évvel ez előtt két nő a szó teljes értelmében felakasztatott, közelebbről pedig 1845-bn két kezdi-vásárhelyi katona (magától a katona kormánytól levén bizonyos erdőpusztitók megzabolázására assistentiául kirendeltetve, midőn azok által megtámadtattak s éltök megmentése végett fegyvert használva, kettőt le is lőttek, ezért) 6 évi sáncra lőnek itélve, s jelenleg is eegyik Temesvártt, másik Gyula-Fejérvártt szenved.
Sőt, a mi több, s mellynek hallására borzad az ember, a székely katona ifjak, felsőbb rendeletek ellenére is eltartóztatnak a kereskedés s mesterség folytatásától szülőföldjükön kivül, sőt még a tudományos kiképzéstől is. Ha voltak szülők, kik gyermeiket főiskolákba küldték, mihelyt szolgálatra alkalmas életidejök eljött – ez pedig a minden századnál meglevő egybeirási jegyzőkönyvvből bámulatos pontossággal tudták – azonnal haza parancsoltattak. És ha nem mentek? a katona-kormány azon ördögi eszközhöz nyult, hogy a szülők egyikét, sokszor mindekettejét bebörtönözteté, míg nem a szánalom a szegény ifjat, kit ez eljrásából koronként értesítettek, szülői kiszabaditása végett haza menni kényszerité!… Csak most történt 1844-ben, hogy a 2-ik székely gyalog ezred, székely származású parancsnoka minden körébe tartozott tanuló ifjat, kik szünidőre haza mentek volt, elfogatott, s zászló alá eskettetett, a huszár ezredes pedig, az akkori kovásznai segédpapot hivatalából erőszakkal vitette föl Sepsi-Szent-Györgyre.
Enyi terheltetés s illy barbár bánások mellett, mellyek leirása a végtelenségig nyulhatna, mi csoda volt, ha a székely katona ifjak nagy része szülőföldét elhagyni, s földönfutóvá lenni kényszerült? mi csoda, ha a testvér magyar, sőt az idegen Oláhországban keresett menedéket a nyomban követő üldözések elől?!!
A katonaságtóli idegenkedést az is nevelte a székely ifjakban, hogy tisztségekre inkább külföldiek, németek, horvátok, csehek, ráczok, vagy a kormányon ülők atyjafiai, kik cadeti czím alatt szolgáltak, nyertek alkalmazást; s a szegény székely ifjak legjobb készültségök mellett is 10–15 évig előrmestereskedtek, mig, vagy fizetés nélküli czímmel nyugalmaztattak, vagy börtön-őri (profos) szolgálatot vállalának, hogy öregségökre ne maradjanak épen minden segély nélkül. Csak a közelebbi idő mutat néhány példát, hogy öreg örmesterek hadnagyokká tétettek.
Uraim, képviselők! e kínos 84 év alatt Erdélynek több országgyülése volt, s csaknem mindenikén előfordultak a székely katonaság sérelmei, de az eredmény mindig süker-árva lőn. A közelebbi is – hála istennek utolsó! – csak bérmáló papként jelent meg, a helyett, hogy a bajok gyökerére vetette volna fejszéjét.
Most tehát, midőn kimondátok, hogy a hon veszélyben van, midőn annak elháriitására egy szivvel lélekkl megajánlátok 42 millió ezüst forintot és 200 ezer fegyveres erőt, most mondom, ha valaha volt, itt az idő, hogy a székely katonaságot egy igazságos törvényhozás által megnyerjétek.
És a törvénynek alapja: az összes székely nemzet jogegyenlőségének s teherbeni birtok-aránylagos részesedésének gyors elintézése legyen, mellyre biztosan fel lehet épitni az alkotmányos szabadság dicső templomát.
Ha ezt megteszitek, visszanyertétek a három század óta elkülönözve fölhasznált nemzet-erőt, visszanyertétek a népfajt, melly veletek győzni, vagy halni el van határozva, s az eddig eldarabolva volt nemzet-testet egy nagy egészszé forrasztottátok – olly eégszszé, mellynek csak holt testén gázolhat át az ellenséges elem kárhozatos czélja kivitelére.
Ha ezt megteszitek, ezerekre menő gyakorlott fegyveres erőt nyertek a rabló csordák megzabolázására, csak biztosítságok sietve szabadságát, és nem fog pillanatig sem késni testvérei ótalmára fegyvert fogni.
E biztosítás mikéntjéről? szólok most már egy pár szót. (Vége köv.) – Fábián Dani
