Buda, julius 24.
102Buda, julius 24.
– Szomorúan ülök azstalomhoz, e lapok olvasóit múlt héti közgyülésünkről tudósítandó. – a martiusi napok, mellyek a községi tanácsházak bezárt ajtait fölnyitották, minket budaiakat, nem örömnek helyére vezettek; s világánál a nyilvánosság jóltevő sugárainak, – mellyek a beldolgaink intézése körűli eljárástól lefosztották a rejtőzködés ködfátyolát: – mi csak sötét képeket látunk. Nem akarjuk azonban olvasóink kedvét a sötét festetű mutatványnyal előre elrontani, hanem rendén megyünk a dolgoknak.
A mult gyülés jegyzőkönyve felolvastatván, s a polgármester által megmagyaráztatván, annak majd minden pontja fölött, – szokás szerint, – még egy jó darab ideig vitáztak. Azután a budai tunneltársaságnak tanácsunkhoz intézett fölhivása vétetett elő, mellyben a társulat, az általa fölkarolt ügyet országos szempontból kérvén tekintetni, fölszólitja a várost, hogy annak felsőbb helyen is pártoltatását eszközölni igyekezzék. Ennek folytán a közlekedés ügyi minister meg fog kerestetni, hogy ha netalán az alagútat illető tervek vagy rajzok volnának kezei közt, azokat e társasággal közleni sziveskedjék. Valheim polgármester bemutatta az élelmi szereknek Pest megyétől átküldött árszabályát. – Erre vonatkozólag, mint igen jellemzőt emlitjük meg, miként a lisztnek piaczi ára jelenleg 2–3 forinttal alantabb áll, mint a pesti tabllában elhatározva van. Ezt nevezik aztán alapos limitatiónak! – A süteményre nézve, hogy megtudhassuk megütik-e a szabott mértéket többféle zsemlyéket hoztak a gyülés elé; s megméretvén, a kellő nezéségnél némellyik két három lattal könnyebbnek találtatott. E tárgynál panasz emelttvén a mértékkel általános kicsinsége ellen, a kapitány azzal menti magát, hogy neki e tekintetben utasítása még nem volt, és igy tulajdonkép nem is tudja magát mihez tartani; egyébiránt mindenre nézve szabályokat kér maga elébe adatni, mik szerint eljárását intézhesse; és kivánja, hogy segéd személyzete szaporittassék. S ez vlóban igen szükséges; mert pontos felügyelési és szigorú rendtartást, illy nagy városban csak igenm számos emberrel lehet eszközölni, holott mostanában nálunk rendőrszolgát utczán látni, s legnagyobb ritkaságok közé tartozik; tán azt a keveset is, a mi van, félnek kibocsátani a napvilágra, nehogy valamiképp megbarnuljanak. Mi pedig az első kérdést illeti: azt hisszük, hogy azzal, ezúttal csak kifogás gyanánt élt kapitány úr, és attól ő maga is el fog állnai; először azért, mert sokkal több képességet teszünk föl benne, hogysem igen jól ne ismerné a rendőrtiszt hatáskörét és kötelességeit; másodszor mert maga is átlátja, mikép az, hogy kapitánya elébe a város, egy minden részleekig formulázott utasítást szabjon, merő lehetetlenség. – Egyébiránt a pesti limiationalis tabella félretétetvén, jövőre egy árszabályzó bizottmány neveztetett, melly minden körülmények tekintetbe vételével napról napra fogja megszabni az élelmi szerek árát.
És lett volna a második és egyszersmind utósó tárgy melly a jelen gyülésen elintéztetett. (– Példátlan gyorsaság! –) De úgy látszi, egy gyülés sem mulhatik el tőlünk zenebona nélkül, sőt az, mit most itt említeni akarunk, némileg „kravallnak” is beillik. – Az egésznek ártatlan oka, e sorok irója volt. A dolog így történt: –
A gyülés nem az ország házánál, mint máskor, hanem a városház egy kis szobájában tartatván: az összeszorult nép közt nem volt annyi helyem, hogy térdemet orromhoz emelve jegyezhettem volna* hanem egy padvéget kerestem magamnak. Ülésem azonban csak hamar elhagyni kényszeritetvén, egy öreg úr azt adván tudomra, hogy „ott csak képviselőnek van helye”. Később, midőn már a tömeg nagy része szétoszlott helyet foglalt köztünka nevelési iratairól hazaszerte ismert Peregriny is. Ekkor felállott a kapitány, s újjával mutatva Peregrinyre, egész tűzzel rivalgott rá, hogy onnan keljen föl; parancs-szavát azzal motiválván, hogym iután már engem kiutasítottak, az egyenlőség elvét akarja csak alkalmazni, (!) midőn azt kivánja, hogy P. is takarodjék onnan. – Erre nagy zúgás támadt a képviselők közt. Némellyek rosszalák, többen helyeslék a kapitány tettét; mignem fokonként iszonyú lárma kerekedett. Fölugráltak székeikről, s gymással szemben állva, nemccsak a gyülés méltóságával össze nem férő, de a legaljasabb kifejezésekkel a szónak teljes értelmében – czivódtak. A roppant zaj közől csak egyes hangosabb kiáltások voltak kivehetők: „ki kell őket vetni” – „semmi helyök közöttünk” – „hallgatózzanak az ajtónál ha akarnak” stb. Szóhoz jutott nagy sokára a polgármester, s fájdalommal nyiltkozva e jelenet fölött, kimondá, miszerint igy kénytelen lesz törvényadta hatalmánál fogva nemzetőrsereget vezetni a terembe, hogy a rakonczátlandkodókat a rend korlátai közé szoríthassa. A kapitány ellene akart mondani a polgármester eme nyilatkozatának, jakobshoh-féle okoskodással akarván mutogatni, hogy a nemzetőrséget csak hallgatóság ellen lehet használni, de nem a „verchrteste Rapräsentanten” ellen i, (– valljon akkor sem, ha már a „verchrteste Repräsentanten” galléruknál fogva ránczigálják egymást ki az ajtón, mint most láttuk? –) A kapitán orátiója azonban elveszett a végtelen kiabálásban; felülmulták hangját a Jakobsohn és társaié, kik most már a polgármestrre kiáltoztak káromló szavakat; s még isten tudja m fogott volna bekövetkezni, ha Jakobsohn távozásra nem szólítja dühös embereit: „Jertek, hagyjuk itt őket – mondták szidalm közben – hadd üljenek itt magukra a vendégekkel stb.” A távozókat néhának „actio” kiáltása kisérte, minek a polgármester ama szava vetett véget, mellyel az ülést bezártnak nyilatkoztatá.
Nem volna-e illő a laptudósítóknak, helyet készíteni, mint van Pest városánál? Illik-e nyilvanosság korszakában őket kiszorítani. – A szerk.
Igy tanácskozunk ős Buda várában, az 1848-ik év nyaán – És mi kétkedve kérdjük önmagunktól: valljon mi vagyunk-e azok, kikről a löltőmondja: Él magyar, (mert) áll Buda még?!
– Midőn az egész országban általánossá vált a kivánat, a déli részeken dúlongó szerb vad csoportot tömegesen megtámadni, és a hazafiui lelkesedésnek olly jeleivel találkozhatunk, minőt Kecskeméten, Csondrádban, Jászság, Kunságban, s általában a magyar megyékben a nemzetőrésg kész elszántsága tanusít, nem lehet hallgatással mellőzni a Hont vármegyéből érkezett azon örvendetes értesítést sem, hogy a közanyának, a hazának, fájdalma itt is testvérekké tevé az egymás iránt gyülölséggel viseltetett pártokat.
– Tudósítónk szerint, Hont vármegyének, a jul. 21-én tartott választmányi ülésnél népesebb és lelkesebb ülése, legalább az ujabb időkben, nem vala. Az egykor pártokra szakadt Hont eggyé olvadott. A hadügyministernek megyénk egész nemzetőrségét a veszélyeztetett alvidékre rendelő levele általános lelkesülést idézett elő, az elnök alispán és tisztviselőlég vetélkedett a toborzásbani részvétben; miért is közfelkiáltás utján az első alispán elnöklete alatt nagyobbrészt idős, vagy gyengébb testalkatú egyénekből alakítatott az ideiglenes tisztviselőség; a pörfolyam felfüggesztetett, a nemzetőrségnek a harczmezőn léte alatt a családfő vagy fi nélkül magardt háznépekgyámolítása a tisztviselőségre bizatott. A helységbeli jegyzők tisztét ideiglenesen a papság viendi; a külmegyékben vagy füdőkben mulatók vissazhivatnak. Az e tárgyak feletti tanácskozás közben a közlelkesültség viharából sok szépnyilatkozatok merültek fel, mint gyöngyök a tenger fenekéről, midőn az rendkívüli vész éri. Kölcsöös volt a kibékülés. Az öreg Plachy k. ezüst kardját, mellyet már a török és franczia forradalmi időkben hordott, a nemzetőrség élelmezésének fölsegélésére nyujtá át azon nyilatkozattal: „hogy ennek párját, ha szükség leend, a haza védelmére még maga felkötendi”. Az egykori insurrectionalis zászló a megye levéltárából kivétetvén, most a nemzetőrség zászlójává avattatott, a falakon pedig vörös zászlók, harczba-hívók, lengenek. A honi sereg szám szerint 5000-en felül, julius 23-án Blaskovics Pál derék parancsnok vezérlete alatt Ipolyságon összejött, Vácznak innen pedig egyenest a veszélyezett alvidékre gr. Bechtold vezérlete alá indul.
