TÁROGATÓ.

Teljes szövegű keresés

108TÁROGATÓ.
Hír szerint, mellyért azonban nem kezeskedünk – a futaki csatában egy magar huszár alatt lova ellövetvén, társait be nem érhetve, privát mulatságból, az eleset ráczoktól annyi fegyvert szedett össze, mennyit csak elbirt, s ezekkel az ú melletti kender v. kukoriczaföldbe menekült. Minthogy töltése volt, a fegyvereket rendre megtölté s illy helyzetben várta a jó szerencsét, midőn a következett napon mintegy 20 szerb lovast lát az országuton lovagolva érkezni. Kiszemeli tehát közűlök azt, kinek legjobb lova volt, s neki irányozván fegyverét, szerencsésen ledurrantja, s egyik fegyverét a másik után a szerbekre sütögeti, kik meglepetésökben a gyorsan egymásra következő lövésekből nagy erőt gyanitván, vitézül megfutamodnak, s huszárunknak sikerül a gazdátlan lovat kézre keríteni, mellyen övéihez a táborba szerencsésen visszanyargal.
– A Wiener Zeigungnak azon fontos tudósitást irták, hogy a magyarok az egyesült szerbek és ráczok által Szegednél rettenetesen megverettek, mellet a jó sógor örömében mind jul. 20ki esti, mind 21-ei reggeli lapjában közlött, hogy csak annál inkább elterjedjen. S el is terjdet, már 23-án a prágai ujság ritkított betükkel s lineák közé ékelve nyomatta utána, csakhogy jó szembetünővé tegye. – Hiába, a mit óhajt az ember, azt igen könnyen hiszi. Az egész dologban azonban az a legszebb, hogy nekünk Szegednél még csak táborunk sincs, nem hogy megverettünk volna.
– Mennyire hitelesek a zágrábi ujság tudósitásai a csatamezőről, bizonyítsa többek közt e kis mutatványka, mellyet jul. 22-ki száma után szóról szóra ide irunk: „Julius 14-kén, ugymond a szerbek Sz .Tamásnál a magyar önkénytesek által, kikhez több gyalog zászlóalj (!) s egy ezred (hohó!) huszárság csatlakozott, megtámadtattak, azonban győztesek maradtak. Az ellenség 300 halottat számlál, 7 huszár s egy kapitány fogva vitetett Karloviczra. (A mi tudósítónk épen ellenkezőt mondnak.) 15-én sikerült ugyan a magyaroknak Alibunárnál a szerb soroknak egy szárnyát kersztültörni s nekik némi veszteséget okozni, azonban másnap 16-án, a szerbek egy merész rohanással nemcsak visszafoglalák azt, a mit tegnap vesztettek, hanem felül rá még 2 ágyut, 3 zászlót is elfoglaltak, bevették Verseczet és Écskát, megostromlák Becskereket és egész Temesvár falai alá nyomultak. A szerb fejedelem előleg 3000 ember rendes sorkatonaságot állított ki a csatamezőre.” Igy ámitják a magok embereit!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem