Békesmegye. Gyoma, julius 19.
Békesmegye. Gyoma, julius 19.
Ma egy hete indult egész Békésmegye nemzetőrsége Csanádmegye határaihoz. Szám szerint 5–6000. Örömmel irhatom, elegendő lelkesedéssel. A megelőzött napokban voltak furcsa combinatiók. Egyik mondta: ha mi védjük filléreinket csatában, miért nem jő közénk védeni ezreit s milliomait ez és ez? Ha mi megyünk 200-an 7,000 holért, miért nem jő ugyanyi vagytöbb katonával védeni sok ezer holdjait a gazdag birtokos? Én nem csodálom ezeket. A minden nemű teher alatt nyögött, s csak most szabadúlt rabszolga első viczkándozása, a lenyűgözött, s nyűgéből most bontakozó ész első kisérlete ez! Azonban e nép, e virága a magyar fajnak, ez erőteljes, de jó vezérlet után nyugton békén haladó nép, e szelíd, de most már önérző nép egészen elszokott volt a fegyvertől, csatától, sőt szivéből utálta azt is, ki fegyverre, csatára ösztönzé, mert ő fegyvert eddig nem sajátjaért, mivel nem birt, hanem másokért, méltatlanokért hordozott, ön költségén, s gyakran ön maga ellen. Becsületére legyen mondva, most lelkesedv e ragadja azt meg öregje, ifja, nagya, apraja. Csak becsülete4s és eszes vezéreket óhajtunk mi ezen népnek, és nem tartunk attól, mitől némelly kicsiny hitűek – a belháborútól! Csak azt óhajtjuk még, hogy a félbölcs tervezőktől, a blazirt, életúnt philosophoktól, a nyárspolgár tanácsadóktól mentse meg isten e nemes fajt!!
E hó 12-kén, tehát a nemzeti őrsereg kiindulását megelőzött napon fogattak el határunkon s hozattak halva, városunkba nemzetőreink által hires rabló Rózsa Sándornak két czimborája: Török Samu és Alföldi (?) nevűek. Két napja, vettük a hirt, hogy Szarvason szülő városában megadta magát amaz alkalommal üldözött, de el nem ejthetett fő czinkostársok Petrás János. Elitéltetését a nép nemzetőreinkkel egyetértve, rögtön kivánja, s a megyének átadni vonakodik. – Alföldünk állapota köz bátorság s rendőrség tekintetében szánandó volt, alkalmasint főkép a megyei biróság, de sok részben a nép fegyvertelensége, s e miatti félénksége következtében. És mi gyakran gondolkozánk, mi segithetne e bajon, melly olly nyomasztólag nehezkedett, s olly károsan hatott a gazdásaztra s baromtenyésztésre? Több példa mutatja, hogy a nemzetőrség leend ezen eszköz. Kivált ha a törvény ez iránt módosittatik. Mert ha nem kivánható is, hogy a nemzeti őrsereg rendőr-sereg legyen, de ez által bizonyos neme a lovagságnak, nemesb irányú s békés természetű, de azért a vagyon biztosítására elég hatalmas szellemi éberség s önbizalom képződik ki polgárainkban, mi párosulva némi testületi szellemmel, honunk és korunk ezen sajátságos lovagjait lefegyverzendi. Tehát nemzetőrség s független biróság.
A nép kedély-hangulata e megyében most elég csillapúlt. Az úrbéri viszonyokból keletkezett, sokaktól igen feketeéknek festett zavarok lecsöndesedtek. A nép várakozik, miként fog intézkedni a nemzetgyülés a folyamatban levő urbéri pürök, a még el nem különzött legelők s a regalék iránt. Félő, hogy ha a nép kivánatai, mellyek közt sok jogos és teljesithető van, ki nem elégittetnek, e nép ismét háborogni fog. Et kellene bármi áron, illy kétes és ingadozó helyzetében édes honunknak kikerülni. Az alföldi népben van a magyarság főereje, s ha ennek részvételét elvesztené nemzetünk, igen nagyot vesztene. Ezt leend igen nehéz eszközleni. E vidék népe némellyikének vágyai az úrbéri rendezés, vagy az 1836. előtti amabilis confusio állapotára szállnak vissza. Az bizonyos, hogy helyzetök amahhoz képest nyomasztó. – Ki fog itt bölcsen és jó tapintattal eljárni, ki oldja meg a bonyolódott csomót? Ki veszi el birtokosától azt, mit 12 év előtt még közös volt, s minek annyi év óta neve: saját? Ki teszi ismét közössé a sajátot? És miként sajáttá a kétes közöst? Ki fogja a historiai, a néhol század óta feledett, s most ismét bizgatni kezdett jögköveteléseket kielégítni? A birtokosság vagy volt jobbágyság javára dől-e ez el? Az aristocatia enyésztével-e? Mi jut a proletárságnak? Lesz-e ennek elszaporodása gátolására tekintet? Ezez ez órában megfejthetlen, de nagy figyelmet érdemlő, és a nép barátjának nevét nagy mértékben elfoglaló kérdések, mellyektől honunk jövője függ! – – A communisticus eszmék, mellyek a szabadság, első napjaiban egykét főben megfordúltak, de becsületére magyar vérünknek, sehol nem tetté váltak, s válni nem is készültek, egy időre-e vagy örökre? Elenyésztek. Itt ott tapasztalhatni jelét a birtokosabbak s proletárok közti feszültségnek. A különböző ajkuak közt semmi ellenkezés. – A nép értelmesbjei kezdik felfogni, mit nyert abban az összes haza, hogy nemzeti kormánya van, s azokból áll, kik évek óta elől harczoltak a szabadságért, a nép-szabadságért. Jobbjaink összhangzó czélja legyen e nevek iránt tiszteletet, s ez összetartást kivánó háborgós időkben engedelmességet szerezni a nép szivében, melly a forrdalom előtt alig mert, most hivatva érzi magát a felsőbbség tetteit birálni, gyakran önszabta mértékkel mérni. Most annyi az okoskodó, s az okoskodók köztt olly nagy és annyiféle a divergentia, hogy irány-adásra mulhatlan szükség van. Most a köz-szellem ébredtével minden műhely egy assemblée constituante, minden malom egy clubb, és minden terem, hol egykét nemzetőr bor mellett vigadni egybegyül, censeil executif-fá változott. Ezen bosszankodni nem lehet, sőt örülni kell, de néha tán nevetni is szabad. Magyarok istene! csak a népnek adj értelmes és becsületes vezérlőket!!! – I.
