Kecskemét, jul. 18-án.
Kecskemét, jul. 18-án.
A középpontot kivéve, talán nincs hely, melly újabbi institutioűinkhoz nálunk szorosbban ragaszkodnék, nincs, melly a törvény s ministereink rendeletét hivebben teljesítené. Az érzelmek illy összhangzása mellett vagyunk csak képesek a nemzet életébe vágó rendeletek teljesítésére, mert azok a megye csiga-utján hozzánk majd nem a foganatositás napján érkeznek. Legközelebb nemzetőreink táborba indítása, s a parancs vétele közt nem volt negyvennyolcz óra időköz, mellyet már még is csak megadnak a rendes katonaságnál is előkészületül. Tőlünk 600 gyalog s 50 lovas rendeltetett táborba, az önkénytesen ajánlkozók raként szállották meg aláirási iveinket, és betöltötték becsülettel a nélkül, hogy a Csongrád megyei bizottmányi gyülésben ránk hivatkozott 117Kis Károlyként egymást leszurkálták volna, nagy szorultság, midőn állitásunknak valótlan kósza hírekkel igyekszünk nyomatékot szerezni. A milly rögtönzött volt elrendeltetésünk, olly minden előkészület nélkül ment véghez zászló felszentelési ünnepélyünk, és a lelkesedés még is, bár a zápor födél alá szorított, nagyszerüvé tette. – Folyó hó 16-án tágas lovardánkba özönlött a nép, a felállított szószéket hölgysereg környezé, körülötte négyszeget képzetek zubonyos őreink. A rövid szertartást Hoffmann János plebanos tartalomdús beszédével kisérte, kiemelvén: „hogy a nyert szabadság áldott malasztit békében élvezni akaró magyarnak ezen megtámadott birtokát, bár neki sok keservet okozzon, testvérei ellenében is meg kell tartani, ki kell vinia, s a puhság és tespedés gyáva öléből kibontakozva, nem mint tartomány idegen jel s idegen birtokért, hanem mint független nemzet századok óta fájdalommal nélkülözött kincse, dicső hadi jele, saját zászlója alatt,e hon gyermekeinek jutott a szerencse szeretett hazájuk és szabadságukért a vitézség diszes borostyánjait aratni, és azt visszahelyezni azon diszes polczra, mellyet hajdan a harczdicső nemzetek közt olly méltólag elfoglalt.” Szólott még az engesztelés szép hangján bajnok polgártársaink hitveseik s véreikhez, s az elérzékenyülés könnyeit mindnyájan testvériesen vegyítettük. Szólott P. M. superintendens is. Végre Mihó, a népkedvencz s a tábor papja, mint a zászlókat ajándékozott nők megbizottja, szivrehatólag ajánlá a kis seregnek az egyetértést, testvéri szeretetet, engedelmessséget, s a zászlóhozi tántorithatlan hűséget. Nem remegett csak egy ajak is, a lelkesedés, s tiszta meggyőződés ércz hangján dörgék után a hűség esküjét, komoly eszántság s harczszomj mutatkozván kifejezeésdús arczai8kon. Ők nem fognak szégyent hozni fejeinkre, mert egy szívvel kiálták: nyerni vagy halni fogunk. Az indulási nap julius 17-ik gyönyörü reggelén a városon kivüli gyepen állíthatott fel táborba menő, jól felszerelt lelkes csapatunk, szállításukra özönlött a sok kocsi, s az volt szerencsés, kinek csak egy is juthatott, és ha nem, üresen is elkiséré őket. Hajagos Illés
