Zágrábból.
Zágrábból.
Zágrábból, irják, hogy aVuchinból Zágrábba indult szerb küldöttség útközben meghasonlott, és két felekezetre osztva tért vissza, de Jármek pap és Uzelak szerb mester utjokat folytatva, mindenütt izgattak, s ennek sükere lőn, hogy vuchin helység jegyzőjének, Klémárnak – ki magyar érzelmű – házát megtámadta a nép, de magát honn nem lelvén, öreg 72 éves atyján töltötték boszújokat, vetéseit legázolták, leétették. A megyei tisztviselőket elismerni nem akarják, mert ezek, ugymond, a megyét a magyaroknak adták el, kiktől ők többé függeni nem fognak!”
Jankovics Lászlónak verőczei főispánná iktatását az eszéki szerbek fogcsikorgatva nézték, s nyiltan hirdetik, hogy ha Vukovárról a szerbek előnyomulnak, hozzájuk fognak csatlakozni.
A posegai népgyülésen jelenvolt b. Jellasich kinyilatkoztatá, hogy a nép minden kivánatait kész teljseíteni, csakhogy máshonnan ne fogadjanak el parancsot, egydűl neki engedelmeskedjenek; a nép azonnal panaszt emelt Klemár jegyző ellen, hogy ő osztotta ki a kir. manifestumokat, s ez elég ok volt azonnali elfogatására. A jegyző neje rögtön futott Jellasichoz, s térdre borulva esdett férje részére kegyelmért, mondván, hogy ezt csak megyei határozatnálfogva cselekedte; „bizonyitsa be,” volt a zsarnoki válasz, és a gyenge nő lélekszakadva sietett Vuchinba, de midőn a megtalált határozattal visszatérni szándékozott, a bőszült lázadók megtagadták számára a lovakat, s igy gyalog vala kénytelen utnak indulni. Illy sorsuk van itt a hazájukhoz híven maradt magyaroknak! És mégis a galád lázítók kérkednek, hogy nálok a rend és csend meg nem zavartatott, s ezt egyedül szeretett bánjoknak köszönhetik.
