A FRANCZIA ALKOTMÁNYTERV.
A FRANCZIA ALKOTMÁNYTERV.
„A francziák azon kovász, mellyet Európa asszony felmarkolt, s három véka lisztben felkavarván, savanyodni s kelni hagyott. Minden európaiak azonegy teknőben a tésztából dagasztott, és az újabb miveltség egy kemenczéjében sült kenyerek.” Sohasem volt egy német Demokritos ezen megjegyzése olly igaz, mint most, midőn a párisi mozgalmakból egész Európára kihatott fegyverzörej elriasztja a lélek nyugalmát, anyját a gondolat önállóságának, s önkénytelen utánzására ragadja a sokaságot. Tehát a rend és szabadság, az üdvös haladás minden barátjának tizszeresen érdekében áll, hogy a francziák számára most készülő alkotmány a béke alkotmánya legyen. Hogy a szabdságot mennyire biztosítandja, ne vizsgáljuk: mert a szabdság fogalma iránt nagyon különbözők a nézetek. Egyik a „semmit rólunk nélkülünk”-ben, másik a népképviselet által eszközlött centralisatióban keresi azt. Henm, hogy a békének mi elemeit rejti magában a közzétett alkotmányterv, ez iránt tárni fel egy nézetet, nem lesz érdektelen.
A nemzet békés maradásának elemei, a nép megélhetésének hezézségein kívűl, legközelebb az alkotmányban rejlenek. Az alkotmány leginkább akkor gyámolítja a közbékét: ha a nép minden osztályait politicai szabadsággal kielégítőleg foglalkodtatja, meg ha az országot nem engedi egy főváros uralkodása alá sülyedni.
A mult évtized az európai béke zálogául az algiri háborút nézte. És most is sok franczia külháború alakjában várja a béke angyalát, melly a proletárusok karjait s a clubok szenvedélyeit elfoglalná. Ámde a hadviselés nem biztos, nem tartós, sőt életölő villámhárító. A legbiztosb, legtartósb s legtöbb politicai haszonnal kinálkozó villámháritót minden nemzet a népnek politicai szabdsággali elfoglaltatásában bihatja. De a franczia törvényhozók erre még rá nem mehettek. Nehéz félszázad tárja szemeik elé, hogy a centralisatio forradalmak nemzője, s még sem csökköne hozzá való ragsazkodásuk, és csak nagy nehezen sikerűl az események döngetésének itt ott tágabb tért nyitni a nép közdolgokban részvéte számára.
Azt terveztetik, hogy a nép mindenütt aránylag csekély számú képviselők által munkáljon, s tehát minden politicai joggyakorlatát választásokban találja. De a választáok perczek művei, s mindig rázkódásban tartják a társaságot: a népet tehát nem kielégítőleg foglalkodtatják. És nem is nyitnak lőtte olly mezőt, hol a nyugtalanabb elmék terhöket mindig elszülhetnék.
A felség a népnek tulajdoníttatik s elidegeníthetlennek mondatik, és a törvényhozó hatalom mégis egy független s feleletmentes gyülésra bízatik, nemcsak, a képviselők még sétrhetlenek is, miként nem kivülök senki más. Tahát ezentúl a képviselők háza lesz azon űnbak, mellyre minden forradalom epéjét önteni fogja; és a korlátlan hatalmú gyülés miként egykor a korlátlan fejedelem, csak fegyveres erő közepett jelenhetend meg biztosan. Ezt jósolni nem kell; a májusi s juniusi napok mutatják, hogy ez már is így van.
A képviselők csak három évre választatván, lehetne vélni, hogy a nemzetnek nincs annyi fejedelme, a hány képviselője van: hahogy a francziáknak ollykor három és is nem völna örök idő, s Lamartine példáj sem mutatná, hogy kit a nép osztatlan szava hatalom és népszerűség legfőbb fokára öflemelt, néhány hónap alatt könnyen arra juthat, miszerint lelépése s megsemmisülése a közbéke helyreállásának főfeltételeűltekintetnék.
A pairkamarahiányzandását sem lehet a béke eleműl tekinteni. A népfelség hittanának logicai következménye az, hogy miként egy a nép és állodalom, ugy csak egy törvényhozó testület legyen. Ámde sem Európaában, sem Amerikában nem állhatván fen a néptől elvált egy testület, mindenütt szükség lett két gyülést alakítni, s a népképviselet elméletében axioma gyanánt állt a kétkamarai rendszer.Most a francziák másod ízben kisértik meg az egy kamarát. Sikerét elvárjuk.
„Nemcsak mi ministerek vagyunk felelősök, ők (a nemzet képviselői) is azok, felelősebbek, mint mi, mert a mi hatalmunkat törvények irják körül, ők pedig a törvényt magok hozzák.” Ezt irá e lapok 4-ik számában Kosstuh. És mi tétova nélkül kimondhatjuk, miszerint ha a francziák ezen képviselői felelősséget valósággá tudnák s akarnák tenni, sem képviselőiket örizniök nem kellene, sem a pairkamarára soha szükségök nem leendne, s alkotmányuk a közbékét s szabadságot a lehető legnagyobb mértékben biztosítaná.
A végrehajtó hatalom nagyon pontosan szabályoztatik ugyan, s körébe némileg decentralisatio czéloztatik behozatni: mindazáltal mégis minden igazgatás az elnök állodalmi tanács hatalma alatt központosíttatik, midőn megengedtetik, hogy a nép által választott fő- és municaplis tanácsokat az elnök három hónapra felfüggeszthesse s az állodalmi tanács megegyezésével fel is oszlathassa. Igaz, hogy ezen feloszlatható tanácsok is nagyobb erkölcsi és anyagi erőt fejthetnek ki a hatalom törvénytelen követelései ellen, mint a ministeri kinevezéstől függő tisztviselők: mindazáltal ezen tanácsok csak függő ágai lesznek az igazgatási hierarchiának. Való helyhatóságot bennök csak akkor lehetne keresni, ha a feloszlathatás helytt ezek is felelősekké tétetnének a törvényhozás előtt.
Igy a mint a törvényhozás a közigazgatás terveztetik, csakugyan Páris fog uralkodni ezentul is az ország fölött. És sem a valódi megye-, sem az uj angliai község-rendszernek nyoma sem látszatván, s a meetingekről sem levén szó, nem lesz, mi a nép szellemi duzzadosázának jótékony szellentyűjeűl szolgálhatna.
E tekintetben tehát hiányzandanak a közbékét előmozdító rugók az uj alkotmányban. Hanem ezen uj alkotmány mégis sokkal jótékonyabban fog hatni a nemzet nyugalmára, mint hatott a bukott charta.
A dynastiák folytonos változásai a lefolyt félszázadban eléggé bizonyítják annak elkerülhetlen szükségét, hogy Francziaországban az örökös király helyét egy legfelebb négy évre választott elnök foglalja el, s immár törvényes rend serint történjenek azon változások, miket eddig forradalmaknak kellett eszközöli.
A census nélküli általános szavazatnak a tapasztalás ugyan nem mutatja azon eredményét, mellyet tőle várni szokta: de még megmnyugtatja mindnyájokat, kik a választói jogot kivánják, s egyszerübb törvények hozatalának hatalmas eszköze az.
A charta nem rendelkezett vala az alkotmány változtatásának módjáról, azt hát forradalom által kellett megbukttni de az alktomány meg akarja szabni e módot, békés utra utasítván a hiányok kijavítását. És ezt a mi törvényhozóinknak is figyelembe kellend venniök. Mindebből kitűnik, miként a tetszéssel fogadott alkotmányterv törvénynyé válván, sokkal erősb gyámola lez a nemzet nyugalmának, mint volt az 1830-ki charta; de korántsem leend egészen a béke alkotmánya, és nem leen ollyan, mellyet nekünk nagyon utánozni tanácsos volna. – Benczúr János
