FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
129FŐVÁROSI UJDONSÁGOK.
Mult hétfőn délután gyüjté össze Földváry Lajos őrnagy a csatatérre menendő fővárosi önkénytes zászlóalját a Józseftéren. Állhatott talán 600 főből. Innen Budára vezeté, hol fegyvert kaptak, s visszatértek Pestre, a serviták udvarába, zászlajokra esküdni; zászlajokra, mellynek tartója Toldy János, honi athleta, s védője tenyérnyi széles pallossal. S most botrányos eset történt, melly, adja isten, ne legyen baljóslatu ezen sereg fenyítékére nézve. Midőn az őrnagy csapatát esküvésre szólitá, állitás szerint egy, még fegyvertelen önkénytes vágott közbe: miképen esküdjék, midőn még fegyvere nincs. Mire az őrnagy erélyes szavával közéjük dörge: szeretné látni azon gazembert, ki esküdni nem akar. A többnyire túlheves fiatalokból álló vitézek, e kifejezés által sértetve, szúronyokkal rohanták meg főtisztjeiket, s lováról lekényszeríték. Némellyek állítása szerint, csak néhány önkénytes közbejötte menté meg életét, mások azonban – s mi egyedűl valószimű – azt mondják, hogy a támadók csak sértő szavának magyarázatára s visszavonására akarák kényszeríteni. Az őrnagy szavait oda magyarázá, hogy a felszólalót nem jól értvén, benne bujtogatót gyanított, ki a többieket az esküvés ellen izgatja, s azért illeté olly gyalázó czímmel, mire a béke ismét helyre állt, s az eskü letétetett.
A zászlóalj kedden délelőtt indult a vasuton, hol néhány napot fegyvergyakorlatban töltend, s hir szerint tetemesen fog szaporodni. Tartások, s fegyverzetök meglehetős, némellyiknél kardon és szuronyos puskán kívül, a kard-szíjban még gyilok is látható, s valóban olly nép ellen, minővel nekik lesz dolgok, ez sem rosz fegyver. Visszatérve azonban az előbbi botrányra, hinnünk lehet és kell Földváry Lajos magyarázatát, hogy sértő kifakadása csak félreértésből származott, s igy felvilágosíttatván, a visszahuzással jelentősége megszűnik, de mégis, s gyanúja alapossága esetében sem kellett volna igy kifakadnia, sikeresebb eszközöket használhatván megtorlásul. De sokkal bűnösebb volt a zászlóalj, vagy azon része, melly tüstént fegyvereit használá elöljárója ellen. Ha valahol, fegyveres népnél va fenyíték kell. Fegyverét csak oda szabad fordítani, hova elöljárója parancsolja. Ki ellenkezőt tesz, még méltó ingerültség esetében is bűnös. Az elöljárói önkény zabolázására, kivált illy önkénytes csapatnál, ezer törvény és mód létezik, s egynek száz meg száz fegyveres általi megtámadás ellenkezője a vitézségnek. Hiszszük azonban, hogy ezen roham-szenvedély a ráczok ellen is hasonló tűzzel fog kitörni, midőn aztán az egész haza örömest vitézségnek eresztelendi.
– Kapcsolatban a fentebbi eseménnyel, meg kell említeni némelly nemzetőrségi tisztek viseletét, kik még mindig nem birván tisztán felfogni helyzetöket, ollyakra vetemednek, mit még sorkatonasági tisztek sem tesznek legénységök irányában. Van t.i. néhány – szerencsére nem sok – tiszt polgártársunk, kik, s gyakran ngy közönség előtt is olly illetlenűl s bántólag rivalnak csapatjaikra, mintha abban nem nemzetőrök, hanm hajdúk állanának. Az igaz ugyan, hogy mi gyakran a jobb lábat emeljük a bal helyett, s a puskát talán két ujnyival is lejebb vagy fölebb tartjuk a szabályzatnál, de erre igen szép szavakkal is, és igy bizonyosan több sikerrel lehet kifogást tenni. Aztán tiszt uraimék is csak sétálni jártak lefgelebb a Ludoviceumban, még önök sem emésztették meg a hadi tudományt, s e tekintetben alig jobbak a köz nemzetőröknél. Vagy mit mondjon a köz nemzetőr olly tisztnek, ki még első kötelességét a vezényletet sem képes teljesíteni, mert magyarul szót sm tud, s a főtiszt parancsszavát is csk abból érti meg, a mit a mellette álló köznemzetőr tesz, s igy vezettetik a helyett, hogy vezetne. Azért csak türelem hibáink iránt, szép és illedelmes bánásmód, s aztán szeretendjük önöket. Csak azt kell meggondolni, hogy a hadnagyság daczára is mind egyenlők vagyunk, s aztán menni fog. Vegyenek önök néhányak, kiknek a leczke szól, példát itszttársaik igen nagy többségén, kik emberséges bánásmódokkal több sikert mutathatnak, mint önök talán, de mindenesetre igen hibásan, katonai erélynek évlt kiabálásaikkal, melly minő botrányt szülhet, láthatják az előbb elmondott eseményből.
– 27. számunk fővárosi ujdonságaiban említve volt bizonyos Zaphir Teocar, kinél a rendőrség külföldre vinni szándékozott arany és ezüst pénzeket foglalt le. Azóta úgy értesíttettünk, hogy ezen egyén neve Zafiri Theocrat és nem zsidó, hanem rácz.
– Herczeg Schwarzenberg nevét viselő gyalog sorezredből tegnap előtt érkezett Pestre mintegy 700 főből álló vitéz, kik utjok fáradalmát egy éjszakán át kipihenvén, tegnap indultak az alvidékre. Rövid itt létök idejére, a Terézia város részbe szállásoltattak s köztök az ármányos reactio egy kis rést találván ügyekezett a visszavonás konkolyát elhinteni. E katonaság, ezüst péz hiánya miatt, nem kaphatá rendes díját idejében, mi miatt némi elégületlenség keletkezett köztök, mit a szállást adók észrevevén, az önkénytesek nagyobb lábra emelt napi díjával kivánták őket felingerleni, s ellenszegülésre bírni, minek kitörés lett következése. Ezen kitörés azonban egy kis felvilágosítás után és pénzszerzés általál a legszebb eredménynyel csillapult is.
– Král és Rotarides János, martius hónapban, Hont mgyében panszláv érdekbeni lázitás miatt elfogott egyének, jellenleg katonai kiséret mellett, alispáni utasítás következtében, Pestre a hadügyministerhez lettek volna kisérendők, azonban illető helyökön, az országos rendőri hivatalnál, vannak kikérdezés és további intézkedés végett. Král János a tótok ismeretes költőjének mondja magát, Baiul Miklós, oláh püspöki volt titkár, szinte rendőri intézkedés alatt van.
