BOR-DÉZSMA.
BOR-DÉZSMA.
Minden párt s vélemény-szinezet megegyez abban, hogy a még fenmaradt hűbéri tartozásokat, különösen pedig a bor-dézsmát melly az allodialis szőlőktől fizettetik, haladék nélkül el kell törleni. Ez iránt az alsó házi ellenzék egyik tagja indítványt jelentett be. Az illető ministerium részéről pedig törvényjavaslat készíttetik.
A bor-dézsma befolyása, értéke, és kárpótlási elvei körül akarunk most némelly eszméket közleni.
Itt mindenek előtt két alapelv tűnik elő: statusgazdászati és a jogossági, mellyeket a dézsma körüli kérdéseknél legelőször kell iránypontokúl kitűzni.
A statusgazdászat tanai szerint a bordézsma mint minden más dézsma is, olly adózási nem, melly az ipar, munkásság és vagyonosság kifejlődésével, és a polgárisodott állapot kellékeivel végkép össze nem fér.
Dézsma mellett csak olly gazdászat és jóllét fejlődhetik ki, minő van Török-, Orosz- és Lengyelországban, s volt mai napig hazánkban is, hol ekkoráig a dézsma még mindig főszerepet vitt. Mert a dézsma annál nagyobb, minél munkásabb és szorgalmasabb a szőlőmíves, annál nagyobb levén termése is, mellyel nő, a belőle adandó kilenczed is.
A dézsma elfojtja az ipart, a szorgalmat, mi a vagyonosodás és köz jóllét kifejlődésének legfőbb s leglényegesb eszköze. Elveszi az ösztönt s ingereket, mellyek arra határoznának, hogy a földbe nagyobb tőkék fektessenek, és a mívelésre több idő, nagyobb gond és ápolás fordíttassék. Igy lehetlenné teszi a bortermesztés tökéletesítését és kiterjesztését. Mit nehezítenek azon tetemes akadályok is, mellyek a dézsma beszedésével eljárás, s idő tekintetéből is összekötvék.
A dézsma tehát mint a nemzeti gazdászat s ipar kifejlődésének szükségképi akadálya, már önmagában, minden kivétel s különbség nélkül, olly intézet, melly polgárisodott statusban semmi esetre sem állhat fen.
Ezen elveket, mellyet a status-gazdászat állít fel, szükség figyelemben tartnai akkor, midőn a dézsma megváltásáról és ennek folytán felmerülhető dézsma-mentesség kiterjesztéséről van szó.
A jog elveit illetőleg, a szőlő-föld, mint terra allodialis a földesurat illeti. Ez áll. De innen csak az következik, hogy tőle azt kárpótlás nélkül nem lehet elvenni. Ez iránt azon fontos kérdés támad: ki által és hogyan, milly arányban történjék a kárpótlás? Ezen kérdéseket már nem épen csak a jogosság, hanem politicai viszonyaink és a gazdászat elvei szerint kell megfejtenünk.
Némellyek a bordézsma megváltását a szőlőbirtokosok kötelességévé akarják tétetni, a status minden segélye nélkül. Ezek egy permissiv törvényt inditványoznak, melly a megváltást szabad akaratra bízza, úgy hogy a szőlőgazdák ha képesek, vagy ha akarják, megválthatják magokat, s ha nem, meg is tarthatják az eddigi dézsmát is. –
Eztek alapelvűl az allodialis és urbri földek közötti különbséget tüzték ki, feledve, miszerint nemcsak nagy részint úrbériségekből alakultak és szaporodtak az allodiumok; hanem úrbéri törvényeink, tartozások és eljárások nyomán a szőlők már egészen átalakíták természetöket. – Ők a kármentesítésnél az úrbéri evaluatio szabályait kivánják felállítani, úgy, hogy több évek utáni közép számú bor-dézsmának megfelelő 20-szoros tőkeképezze a váltságot.
Ennek ellenében áll azon vélemény: miszerint a szőlők megváltását is a status teljesítse. És e mellett igen fontos körülmények harczolnak.
A föld, mellyet szőlőknek kiosztanak, felette csekély értékkel bir; mert arra többnyire olly hegyi vidékek használtatnak, mellyek soványak, kopárok, s más czélra alig is használahtók. Tapasztalás szerint a bor annál nemesebb és jobb szokott lenni, mint a Hegyalján, minél kövecsesebbek, mészteljesebbek a földek, s igy minél haszonvehetlenebbek más tárgyakra. Azon értéket, mellyel a szőlők birnak, majdnem kizárólag a szőlőmives munkásságának kell köszönni. Ő az, ki mint a gyárnok a nyers anyagot tízszeres értékü árczikkekké alakítja, a sovány kopár földet dússá, jövedelmezővé változtatja át.
És a szőlőmívelés olly sok munkába, s költségbe kerül, hogy a végett a termés vagy csak igen kevés nyereséget ad, vagy épen vissza sem adja rá fordított költségeit. – De hasonló az ápolás, gond s utánajárás is, mellyet a szőlőmívelésre fordítani kell. –
ezenkivül nemcsak több évekig kell a szőlő ültetvényeket, bujtásolásokat ápolni, s évenként költséges munkával ellátni, mielőtt csak termenének is; hanem általában mindig igen is bizonytalan a termés, mit egy hosszas év folyama altt majd mindennap tönkre silányíthat a jég, fagy, vagy más időjárások. Ezek hegyes vidékeken sokszor több években egymás után, megsemmisítik a termést.
A szőlő-mívest és gabona-termesztőt tehát nem lehet egy osztályba sorolni. Mert ennél a föld minősége azon főkellék, melly elhatározza a termést, csak ennek lehet köszönni, hogy Bánátban, Csongrádban olly dús, illy szép magú a termés. Az ipar, ápolás, és költség, melly kivántatik, hasonlíthatlanul csekélyebb. Termése biztosabb is, és első elvetésre mindjárt jövedelmez.
Azon érték, mellyet szőlőkben a tulajdonosnak földje képvisel, sokkal csekélyebb, mint az, mellyet a szántóföld képvisel. – Szőlőgazdának a bor előállítása sokkal többe kerül. – Ezért tiszta haszna, nyeresége, és jutalmazása távolról sem olly nagy, mint a gabona-termesztőé. – Ezért azon kilenczed, mellyet ad borból, sokkal több értékű mint a gabonáé; mert előállítási költségei számosabbak.
Innen világos az, hogy a kárpótlási tőke avaluatiójánál szőlő és gabona-termesztőt nem lehet egyenlővé tenni. Egészen más tőkét képvisel a bor 9-ed és egészen mást még pedig jóval kisebbet a gabonadézsma. Nem lehet, nem szabad tehát azt mondani, hogy olly 20-szoros tőkét kapjon a szőlő ura, mint kap az urbéri szántóföldektől. Mert ezen arányositás egyenvonalba tenné azt, mi egészen különbözik, mi egymástól véghetlenűl eltér. –
Vannak még fontosabb körülmények is, mellyek egyenesen azt kivánják, hogy a szőlő-dézsmát is a status váltsa meg.
És illy ok az, melly a honpolgárok közt a rokon öszhangzást, baráti egyetértést sürgeti fentartani, hogy összetett vállalkkal, közös erővel munkáljanak a haza közös czéljain. Hogy illy összetartás, szoros rokonulat uralkodjék a nép minden tagjai közt, főkép nekünk, kik százfelé darabolt erőkkel vagyunk elözönölve még most is – főkép pedig a jelen vészteljes napokban van nagy szükség rá.
A bor-dézsma iránt nem csupán átalában igen nagy ellenszenv uralkodik, Hegyalján, Dunamentében, nyugoti és keleti megyéinkben egyaránt; hamnem a honlakosokat egymás irányában is felizgatja.
Azok, kik most is bor-dézsma alatt vannak, és a kik némellyek szerint önmagokat lennének kénytelenek megváltani, határtalan gyűlölséggel viseltetnek azok iránt, kik a szabad földhez, szabad kezekhez ingyen jutottak. És ezen ellenszenvet szerencsésebb polgártásaikról átviszik az egész álladalomra, törvényhozásra, kormányra, és uj átalakult állapotra. Ezeket mind közösen váldolják, mint sorsuk iránt hideg, részvétlen mostohákat.
Ezen megváltási különbség által két ellentétben álló osztályra fog szakadni a nép; azokra, kiket maga a status emelt szabad, önálló polgári helyzetbe, kiket minden lehető kegyekkel árasztott el; és azokra, kik ha szabadok lesznek, ezt nem a statusnak, nem a kormánynak, hanem egyedűl önmagoknak, saját erejöknek fogják köszönhetni. – Hogy illy szakadást, illy ellentétes állapotot, melly a gyűlölet és viszály magvait hinti el, jó s tanácsos-e egy még fgynege, ujonnan keletkezett társaságban előidézni, és örökíteni, igen könnyű meghatározni.
A dézsma alattiak nem tekintik azt, hogy szőlőföldeik az úrbéri telkektől különböző természetűek, mert ezen különbség egészen eltünt már azon hosszas évek alatt, mellyekben az úrbériesekkel az úrbéri terheket egyenlőn viselték, egyenlő törvények által rendeztettek és igazgattattak. Hanem csak azt tekintik, hogy ők s amazok e honnak egyenlő sorsu tagjai, egyenlő nyomor altt görnyedeztek, egyenlőn voltak úri hatalom alá szoritva, egyenlőn tartoztak szorgalmaiknak eredményét földesuraikkal megosztani. stb. És ezeket tekintve, ha látni fogják, hogy a már megérkezett osztóigazság kedvezéseiben mégis nem egyenlőn részesitettnek, nem egyenlőn segittetnek, ez gyülöltté teendi előttök a törvényt és alkotmányt.
Hogy ezen gyűlölség, ellenszenv illy fokra emelkedhetik szüret alkalmával, milly zavarokká törhet ki, úgy hiszem jobb volna meg nem kisérteni, hanem czélszerű intézkedéssel megelőzni.
Továbbá a szőlőmivelés állapotjára is különös figyelemmel kell lennünk. Az hazánkban mind kiterjedése, mind a bor nemessége által nevezetes kereskedési tényezővé válhatik. De mind eddig részint az okszerű munkálat, borkészítés, ültetés, részint pedig a dézsma miatt egészen elhanyagolt és keveset jövedelmező állapotban tesped.
Hogy ezen gyökeres változás történjék, nagy szorgalom ,kedv és nevezetes tőkepénzek kivántatnak. Már pedig ezek mind lehetlenné tétetnek, ha a szőlőbirtokos még önmegváltására is kényszerittetik. A legtöbbnek elvvendi minden pénzbeli tehetségét, uúgy hogy beruházáokra mi sem maradand. Meglehet, hogy némellyek nagy nehezen megválthatják magokat, de ekkor már nem maradand pénzök javításokra és ujitásokra, és igy a szőlőmivelés ezek részéről is el fog hanyagoltatni és jelen silány állapotjában hagyatni.
A többinek pedig épen nem is leend vagy kedve, vagy pénze magát megváltani, és tetemes pénzösszegeket tenni le azért, mit mások ingyen kaptak. És így a bordézsma nagy kiterjedésben fen fog maradni.
Ez nem volna más, mint hű folytatása azon hibás 1840-ki és 1844-ki örökváltsági törvényeknek, mellyek permissiv alakban megengedték az úrbéri terhek váltságát, de azok létrehozatalát nem eszközlötték. Elismertetett, hogy azon terhek önmagokban szükségkép roszak, s polgárisodott intézetekkel össze nem férők, és mégis olly törvények hozattak, mellyek azokat fenhagyták. – Az 1848-i törvényhozás elismervén az úrbériség károsságát, elrendelte a status általi váltságot, mert ez csak ez uton volt létesíthető. A törvényhozás máskép ön magához nem lehetett következetes, – és a bordézsmáál is csak úgy lehetend, ha elsimerve annak fen nam állhatását, olly eszközt létesítend, melly többé az intézeteink közt fen nem hagyandja.
Ha a dézsma s igy bordézsma is olly rosz, melly az ipar és nemzeti gazdászat kifejlődésével ellenkezik, mint ez már bebizonyult axioma, ugy azt tovább nem kell tűrni. – Ez pedig csak úgy sikerülend, ha itt is status általi váltság alkalmaztatik. Az, hogy ez több milliókkal nevelendi a váltsági összeget, nem alapos kifogás. Mert ezen segélyt a szőlőmivelés, melly szint egy igen nevezetes ágát teszi a földmivelésnek, igen nagyon megérdemli. De megérdemlik azt leginkább azon szegény, jóformán proletarius osztályok, mellyeknek kezein vannak szőleink. Ezek mint szinte honpolgárok, a status kedvezéseire csak olly igényt tartanak, mint az úrbéri telkesek. Sőt ezek mint birotoksak némi jövedelemmel fognak birni a megválthatásra, mig azok, kik csak két darab szőlővel birnak, sehonnan sem kaphatnak annyit, hogy magokat megválthassák. – A váltsági összeg a fentebb fejtegetett különbségek szerint ugy is sokkal csekélyebb leend az úrbéri váltságnál. Szokolai István
