AZ OSZTRÁK REACTIONALIS POLITICA.
AZ OSZTRÁK REACTIONALIS POLITICA.
Bécs, jul. 30. I. Szellőztessük meg kissé ennek az osztrák politicának titokfüggönyét. Nem az osztrák nemzet politicáját, hanem a bécsi kormányét értjük.
Az állodalom súlyosan beteg.
A megdőlt kormányrendszer, melly itt az absolutismus pánczélában, amott az alkotmányosság álarczában, máshol meg az ámító politica bohócz öltönyében ledérkedett, egész a borzalomig fertőztetett feslett életével erkölcsileg és anyagilag megrontott mindenkit, kivel csak érintkezett.
És az alatta sorvadozott nemzeteken átok gyanánt lebeg még most is megvesztegetési és elerkölcstelenítési tacticájának gonosz szelleme, melly zavar és ront és pusztit
Osztriában – mint látszik – csak a szereplők változtak.
Ama kárhozatos fogás, mellynél fogva nemzetiségek egymás ellenébe felhuszíttattak, hogy egymással surlódván legnemesb erejök élét maguk saját testén koptassák el, még ma is fennál..
A megvesztegetés, minthogy a hozzá kivántató eszközök megfogytak és megtörettek, egy kissé csökkent nagyszerűségében, de azért még ma is tetetmes tényező. A lélek-gyengeségből, hiúságból, gyávaságból, özésből és cselszövési hajlamból származó szolgalelkűségés jellemtelenség ma is alig ritkább, mint volt valaha.
És a látható eredmények világosan feltárják a czélt, melly az, hogy nem gondolva a polgárok nyugalmával, vagyonával és vérével, nem az állodalom üdvével, nem a civilisatio pusztulásával, nem gondolva semmivel, mi szent: minden áron megpróbáltassék az ó rendszer elavult foszlányainak összeférczelése, hogy azzal az őön bűneibe belefúlt disztelen haldokló még egypár nap takarózhassék.
Ez a reactionalis osztrák politica czélja.
Az illyr mozgalmak néhány túlbuzgónak darczából és fontoskodásából forrottak ki. Aztán a pánszlavok szép tündér álmaik pázsitján átcsergedezve előbb a muszka befolyás segédforrásaiból, később a magyar haza érdekét áruba bocsátotta magas hivatalnokok bűnfertőjéből gyarapdoást nyerének, és partszaggató folyammá nevekedtek; most pedig végűl magas kegyáradások olly özönné dagasztották azokat, melly egy pár ezer ártatlan éltet, és százezerek nyugalmát ragadván magával, könnyen magukat a kegyforrásos kieseket fogja élettelen sivataggá iszapolni. Ám legyen, ha ugy tetszik. –
Ezt az illyr bonyodalmat annál a (gúnyból magyarnak nevezett) udv. cancellariánál annyi éveken át szőtték, s mégis, mint hitelesen hallhatni, az egész műtétnek nyoma sem maradt hátra sehol, mint az életben. Bizonyosan, hogy ha valaki kiigazodáshoz ohajt jutni, a bonyodalom vezérfonalához ne férhessen, némelly illetők az ide tartozó irományokat azon néhány szekérre rakták, mellyek az említett kormányszék megszünésekor az elnöki irodát titkon kiüritették.* Egyetlen hírmondója gyanánt maradt fen a sok magyarellenes cselszövénynek azon tény, miszerint Zanini akkori osztrák haddügyminister f. e. aprilis közepe táján figyelmeztető értesítvényt intéze a magyar alcancellárhoz, mellyben kijelentvén, hogy az illyr mozgalmak a trón ellenében vészes irányuak levén, a legkomolyabb ellenintézkedéseket teszik szükségesekké, egyszersmind felszólítja (uraim! ezt az osztrák hadminister tette, 1848 april közepén!) a magyar alcancellárt, hogy az értesítvényben megnevezett egyénnek, Miletits Swetozárnak, ki a sajkásoknál Nadalje és Csurug vidékén népet lázít, mint egyik főizgatónak elfogatását és ártalmatlanná tételét eszközleni igyekezzék. – És a magyar alcancellár ez értesítvényt talán a magyar miisteriumhoz juttatta? – oh! ő sokkal loyalisabb volt a haza ellen lázítók irányában, semhogy ezt tette volna, s az osztrák ministernek azt válaszolá, hogy az ujabb törvények értelmében a cancellária megszünvén, ez ügy a ministeriumhoz tartozik, minthogy azonban az őrvidékeken levő panszlavisticai izgatások ellenében a magyar minister sem léphet fel (ugyan ki mondta ezt ő excellentiájának?), a figyelmeztetést köszönettel veszi. Az értesítvényt pedig ad acta tette.
E tény megérdemlené a magyar ministerium részéről a legszigorúbb vizsgálatot. A cancellariától 70 egynéhány hivatalnok van a magyar külügyministeriumhoz alkalmazva, valamellyik csak tud tán e rablásról valamit. Ha pedig egy sem tud, a ministeriumnak kell tudnia, mit kelljen tennie.
És ezóta?
Hadd szóljanak magok a tények:
138Jellasich, ki Magyarországra horvát bánul rátolatott, de Magyarország békének és a királyi szent szó compromissiója kikerülésének okáért, minthogy isten és világ előtt igaz ügy terén állott, e törvényellenes feltukmálást elnézte, a nyilt pártütés zászlóját ütötte fel, s mire a történet példát nem mutathat, a népet a szabadság ellen lázította fel. És eszközül adván magát a vonagló absolutismusnak, egy ártatlan népet csábított el, hogy isten és jog és igazság és akotmányosság ellen fegyvert ragadjon.
A magyar király Jellasichot, mint a magyar korona ellen fellázadót, miután a királyi parancsnak is ellenszegült, junius 10-kéről kelt közkézen forgó proclamatiójánál fogva hivatalától felfüggesztette és feleletre vonatni rendelte.
Az osztrák reactio a pártütőt pártfogásába vette. Jellasich Innsbruckban jun. 19-én, Ferencz Károly főherczegnél mint bán fogadtatott, sőt ez napon Innsbruckból Zágrábba mint bán külde parancsokat.
Az osztrák ministerium pedig, mig a dynastia koronájától elszakadni törekvő Olaszországban a magyra katonaság vért ont, mig az osztrák monarchia összetartásától Magyarország semmi rokonszenvet meg nem von, a magyar korona ellen lázangó pártütőnek nyilván és lattomban pénzt küld gyámolítására, s a becsületes osztrák nép véres verejtékét a magyar korona eldarabolására pazarolja. –
Az illyr bonyodalmak kiegyenlitésére János főherczeg lőn megbízva. Azon férfiu, ki polgár erényei miatt jutott a köztisztelet pálmaágához. – A reactionalis camarilla gondoskodott, hogy a bonyodalom vezérfonala e férfinak kezéhez ne juthasson. A mint a missiót vevé, Kulmer környezte elválhatatlanul. A főherczeg még junius 29-ről szóló levelében is bának czímezi őt, és elnézi, hogy a pártütő magát az ország nádorával parificálja, amaz a lázadás, emez a törvény trén.
A magyar ministerium azonban kétségkivül valamint megvédendi az ország integritását, ugy megőrzendi a nemzet tekintélyét és felségét.
De a camarilla csak szítja az illyr lázadás trónemésztő zsarátnokát, pénzzel, fegyverrel és a pártfogás hatalmával.
Bécsben a mozgalmak színterén a zavar, mellynek sem iránya, sem biztos ismertető jele, szem észszerű forrása, minden gát nélkül neveltetik. A kedélyek nyilván és alattomban, egyenesen és közvetve folyvást ingereltetnek. A kiengesztelődés és kibontakozás minden áron gátoltatik. A cselekvés sikerének még útja is elzáratik. A ministerium fondorkodása pártolásra, a valahára kibontakozást ohajtó jobbak követelése akadályokra, a zavart okozok állandó támaszra találnak. Szóval: a politica characteristicája a zavar minden áron nevelni.
Már majus közepén, nehogy a nép követelése és a fejedelem jó szándéka öszhangzásba hozathatott volna, a még egyetlen fenlevő kapocs is a bécsi nép csüggedetlen ragaszkodása, s a felség igazságérzete bűnös kezekkel széttöretett, s a fejedelem ősi várából, s népe meleg kebeléből kicsempésztetett.*
E tény kétségbevonhatlan árulás az osztrák nép, s főkép a bécsi lakosság példátlan ragaszkodása ellen, melly az uralkodó ház iránt szakadatlanul nyilvánul. Főszerepet játszottak e catastrophban: Schaffgottsche, Lajos főherczeg kamarása, Bombelles és Jósika.
Néhány nap mulva a nemzetőrség lefegyverkeztetése lőn az academiai legion megkisértve. E kisérlet május 26-án torlaszokat emeltetett, mellyeken illyr zászlók is lobogtak.
E nem sikerült kisérletet a prágai napok követék. Történt izgatás jobbról-balról a panszlavismus érdekében.
És a reactio bámulatos ügyességgel felhasznált minden kürülményt már ekkor; felhasználta a bécsi nép politici kiskorúságát, hogy az folyvást csak ingadozzon; felhasználta a gallicziai parasztságnak földes urai ellen mindenhol nyilvánuló ellenszenvét, s az alkotmányzó országgyülésre irástudatlan földmivelőknek gész tömegét választatták követül, kik itt a retrograd szellemnek eszközei gyanánt használtatnak. Felhasználta a prágai mozgalmakat, s árulásra birta a legerősebb panszalvokat is.
Az erdélyi unio sanctióját is szerették volna azon jó urak hosszabb pórázra bocsátani, ment is már izgató elem emberben és pengő pénzben Erdélybe, de a magyar külügyministerium keresztül járt eszén a nagy mestereknek. – Legyen érte köszönet mondva Pulszkyank!
És miután e téren a cselszövény szálai jó eleve elvágattak, nem támaszthatának Erdélyben is valami Jellasichot, pedig már jelöltjök is volt.
Most pedig hol állunk? Ott, hol minden áron csak zavart akar a reactio. Zavart – gondolván – hogy majd hiszen az egység és összeférés meg levén szaggatva, az osztrák a magyar ellen, az illyr a szabadság ellen, a csehség a németség ellen, a bécsi polgár pedig a sok bajjal járó alkotmányos élet becse ellen kellőkép fel levén paprikázva, a muszka kancsuka majd közéjök cserdít; – de felejtik azok a jó urak amott Innsbruckban, Ischlben, Salzburgban, Prágában és itt Bécsben, hogy a vásár kettőn szokott állni, s hogy a vész órájában azok az alaptalan ellenszenvek, mellyeket a hetvenkedés és elkényeztetés, sőt vétkes pártfogás óráiban felzudítottak, mint szappanbuborék oszlanak szét, s a fegyver a kellő irányt veendi.
És végre, mire vétkezik az a gonosz faj? Egy részről a magyar nagylelkűségére, másról az osztrák nép hű kedélyére, – s feledi, mi az irásban van: „És üt a gonosz órája, és lészen az ő sorsa borzasztóbb, mint az, mellyet az ártatlannak kohol vala” – W.
