PEST, AUGUSTUS 3. 1848.
PEST, AUGUSTUS 3. 1848.
A 207-dik számu Allg. Zeitung melléklapja egy feketesárga czikket közöl Magyarországról: feketét, mivel politicai sötétség szüleménye, sárgát, mivel epétől van elömlesztve.
A nevezett czikk czíme: „Magyarország viszonya Austriához és Németországhoz.”
E czikket az osztrák camarilla meggyőződése valódi kifolyásának tekintjük, s midőn a benne összehalmozott gyalázatos hazudságszövevényt az igazság élével szétvágjuk, szavainkat nem Austria népéhez, hanem azokhoz irányozzuk, kik Austria és Németország nevével ivsszaélve, önző törekvéseiket e szóval: „nép” takargatják.
Ki szerződéseken alapuló, törvényes helyzetünket az austriai birodalomhoz ismeri, ki a népjogokat tisztelvén azokat nem az absolutismus, vagy önző törekvések szempontjából tekinti: be kell látnia, hogy mi a tökéletes jog terén állunk. És épen azért nem tudjuk a nevezett czikk tartalma tekintetében inkább a hazudságok halmazát, vagy azon szemtelenséget, mellyel azok a közönség elébe dobatnak, vagy végre azon gonosz irányt csodáljuk-e inkább, melly szerint bennünket más népek előtt gyalázatosan rágalmazni szándékozik.
A camarilla e czikk szerint azt hiszi, miképen Magyarország az által, hogy felelős ministeriuma van, Németország irányában ellenséges helyzetet foglal el, és hogy Magyarországnak Austriáhozi e viszonya által a német népek bátorsága is veszélyeztetik; mert igy kiált föl: „Magyarország végképeni elszakadása az austriai birodalomtól már bekövetkezett.”
Magyarország elszakadása a camarilla befolyásától igenis megtörtént; ezt kellett volna mondanotok, ti fekete-sárga ármánykodók! hála istennek, hogy ez valahára megtörtént. Azért, mert nyilt sisakkal föllépve őszintén kinyilatkoztatjuk: mi nem akarunk bureaucratiai fondorkodások vak eszközei lenni: nem lépünk ellenséges térre a szabad népek irányában, hanem csak azon reactionalis szemetet akarjuk eltakarítani, melly még szabad mozgásunkat akadályozza.
Mivel szegény nyügzött hazánkat czéljaitok elérésére többé háborítlanúl ki nem zsákmányolhatjátok, el akarnátok a német népekkel hitetni, hogy az erős Magyarország Németországnak veszedelmes.
Ha az érintett czikkben politicai nézeteit kifejtő udvari hizelgő nem volna épen annyira tudatlan, mennyire ravasz és szemtelen, óvakodott volna olly nézetet kimondani, melly sem historián, sem józan politicai combinatiókon nem alapul.
Most kérdjük tőletek, ti bölcsnél bölcsebb urak, ti aprócska Metternichek: valljon ki volt a német szabadságnak veszedelmesebb, mint ti, és a ti Angliába illnat nagymesteretek, a népnyomorgató politica mesterségében?
A bécsi szövetségi czikkek 1834-ben talán a mi befolyásunkkal és hozzájárulásunkkal kovácsoltattak? Vagy talált-e valaha a Metternicféle cabinet zsarnokpoliticája nálunk viszhangra? – Nem, Magyarország szabadelmű, független kormánya, ennek politicai helyzete által egy német nép sem veszélyeztetik; mert benne egy szövetségessel többet bír a reactionalis irány számára titkon gyülekező erő ellen. Nem az osztrák, nem a német nép veszélyeztetik, de igenis ti, kiknek minden szabadság szörny, minden érintkezés a néppel undor.
Mit tett a martiusi napokig absolut uralkodás alatt álló csaupán a ti akaratotokat képviselő úgynevezett erős Austria a német szabadságért?
Metternich jól kiszámított terv szerint a német erőt zsibbasztotta, a német szellemet fojtotta el, a német népet méltóságátűl megfosztotta, s olly helyzetbe hozá, melly azt az egész politicai érett világ előtt ha nem gúny, de legalább szánakozás tárgyává tette.
Magyarország mostani állása minden esetre legjobb ótalmat nyujt a német nép olly méltatlan lealázása ellen. Ótalom osztrák cabinet alakulásának lehetősége ellen, melly csak absolut hatalmakkal szövetkezett, hogy a zsarnokság römba dűlt épületeit népek vérével ismét összeforraszthassa.
Nem fog úgy cselekedni, nem cselekedhetik úgy soha, mint ti 1815-ben. Ti a népek vérével a dynastiák fönnállását kivívtátok, a nemzeteknek a törvényesség elvének árán szabdságotigértetek, s aztán a szabadságot porba tiportátok, s végre a szent szövetség aegise alatt a nemzeteket rabszolgákká tettétek.
Magyarország soha sem fog kozák vadsággal, vagy orosz zsarnoksággal szövetkezni, hogy civilisatiót és népszabadságot megsemmisítsen, mint azt ti tevétek, és titokban most is teszitek.
Fontolják meg ezt a német népek, de különösen az osztrákok, mielőtt bennünket gyűlölni kezdenének s nekünk irtó háborút üzennének; ezt és még sok mást fontoljanak meg, mielőtt a bécsi hírlapok a szláv hősök győzelme fölötti elragadatatásukat minden világrésznek kitrombitálják, és hasábjaiikon szinte annyi politicai kiskorúságot, mint töréntet és jogviszonyokbani járatlanságot tanusítanak.
Még egyszer ismételjük, fontolják meg mindezt, s ezenkivül sok mást, mielőtt Metternich iskolája syreni énekét gyönyörködő tkintettel hallgatnák és az absolutismus elrejtett zászlóvivőinek „Hosanna in excelsis”-t kiáltanának.
Mi hallgatunk, mert reménylénk, hogy az osztrák journalistica maga is képes lesz azon hazudságszövevényt, mellyel a bukott zsarnokság megvásárolható vagytudatlan bérenczei fontak, széttépni.
Mi hallgattunk eddig, mert hittük, hogy a föltámadott szabadsággal a borús multra fátyol huzatott.
Mi hallgatánk és elfeledők a fájdalmas sebeket, mellyeket az osztrák cabinet nemzetéletünkön ütött, mert azon ábrándban éltünk, hogy az osztrák nép által megérteténk.
De csalódtunk. Austria népe, te nem értesz bennünket, és nem sokára áldozatúl fogsz esni azoknak, kiket mint a nép ellenségeit elűztél. Ezek most táplálják a gyűlöletet ellenünk, és fölingerlik szenvedélyeiteket, hogy beleplezett szemetek ne láthassa azon mélységet, mellynek szélén máris álltok; ha vezetőitek után még egy lépést tesztek, bel fogtok omlani.
Mi most sem mutatnánk hazánk történetének vérrel ázott lapjaira, ha ti a népellenes camarilla aristocratiai méreggel írt, és udvari hizelgői szemtelenséggel felénk dobott hazug megtámadásait azon megvetéssel fogadtátok volna, mellyet érdemelnek.
Igy a lapjaitokban sokszor érintett eszmétől, mellyel az említett czikk is kérőzik, hogy t. i. Magyarország a török járomtóli megszabdulását leginkább német seregeknek és kizárólag német vezéreknek köszöni, helyesléstöket meg nem tagadhattátok, hogy bennünket hálátlanoknak kiáltsatok ki. Vessetek csak egy futó pillantást a történet lapjaira, s meg fogtok győződni, mennyire alapos ez állítás.
A mohácsi ütközet végezve volt, a magyar harczosok viárga elhúlt, és a hatalmas Soliman még sem mert Magyarországban tovább tartózkodni; mert a Hunyadi, Corvin, Szilágyi, Kinizsi nevek, és általok a törökön nyert győzelmek sokkal frisebb emlékezetében voltak a török zultánnak, hogysem olly országban tovább maradni mert volna, melly két századon keresztűl a civilizált Európának győzhetlen kőfala, s leginkább csak pajzsa volt.
Első Ferdinánddal jöttek az országba a törökök, daczára a német segédseregeknek, hogy itt lakjanak, második Ferdinánddal kezdődtek a kegyetlen vallási üldözések, mellyeknek véres nyomai minden uralkodáson keresztül egészen I. Józsefig vonúlnak. I. Leopold alatt dühöngtek köztünk az absolutismus öldöklő angyalai, és negyven éves uralkodása után nem hagyott más emléket hátra, mint az eperjesi borzasztó törvényszék és a baromi Kraffa emlékezetét.
A szélsőségig bosszantott nemzet inkább törököknek veté alá magát, hogy olly vérszopók, mint a ti Heisertek, Rothalstok, Vokratoktól stb. szabadulhasson. Ez volt a szerencsétlenségünk, mellyet ama magasztalt vezéreknek köszönhetünk. Nem akarunk még keserűbbek lenni, különben a fejértemplomi Dreihans hős tetteihez hasonló még több vonásokat számlálhatnánk elő a török háborúk alatti austriai hadvezérek életéből.
Nem magyarország megszabadítása feküdt szívén az uralkodó dynastiának, hanem csak az örökös tartományainak biztosítása, mert a törökök, csupa tiszteletből a római császári süveg iránt, Austriát nem kimélték volna, mint ezt Bécsnek egymásután következett kétszeri ostromlása elegendőleg bizonyítja.
Nem érettünk, magatokért harczoltatok, és mi ennél hívesn segítettünk benneteket, és ha – mint magát a fölhozott czikk irója kifejezi – most is tartanók a zultán kengyelvasát, e foglalatosságot bizonyosan veletek együtt végeznők.
De gondoljatok vissza Mária Terézia és a franczia háborúk időszakára, s mondjátok meg a magyar becsület és lovagiasság rágalmazóinak, mit tettünk akkor? Hol és mik volnátok ti most, osztrákok, hol az uralkodó ház?
Végre mondjátok meg, nevekedet-e az austriai dynastia alatt Magyarország, hatalomban, tekintélyben, kiterjedésben, vagy szellemi jóllétben?
Elveszté országainak felét, erejét egy olly vámrendszer szivá ki, mellynek ivsszahatása minden ipartörekvést csirájában elfojtott, bennünket austriai rosz iparműveket drágán vásárolni kényszerített, mig nyers terményeink tőlünk hitvány árért vétettek.
Ha Austria határainkat léthatlanúl be nem rekesztette volna, miután gyáraink nem voltak, nyers-termény-kereskedést űztünk volna, melly iparra, s ipar által anyagi és szellemi jóllétre vezetett volna. De mi colonia voltunk, s századokon keresztűl gyarmatosok és rabszolgák sorsát kellett viselnünk.
És mind e tények daczára az udvari tányérnyalói párt nem retteg a szóban forgó czikkben szemünkre vetni, mi jelentékeny pénzáldozatokba kerűlt Magyarország az összes birodalomnak, hogy ipara, kereskedése a gőzhajózás által élénkíttessék.
Nem bocsátkozva az egészen fonák, a megtámadó szellemi szegénységénél és feneketlen tudatlanságánál egyebet nem tanúsító állítások czáfolatába (annál kevésbbé, minthogy mindenki tudja, miszerint az osztrák dynastia és az osztrák birodalmi kincstár soha, de soha csak egy fillért sem adott magyar érdekek előmozdítására; de igenis mindenkor milliókból álló szép összeget hurczolt ki az országból); mi is kérdezzük: ha Magyarország annyiba került, ha létünkért annyit áldoztatok, mért panaszoljátok mindig a régi nótát: „Magyarország el akarja magát különözni” hiszen örűlnötök kellene, hogy megmenekűltök a kötelességtől, értünk áldozni.
Ti, kik mindeddig a nép velőjéből éltetek, szeretnétek lelkiösmeret nélküli pénzsáfárkodástokat folytatni, s ehhez Magyarországra, mint passiv alapra vanszükségtek, az fekszik érdeketekben, nem a német népek jólléte. Azért uszítjátok egymás ellen az egyérdekű népeket pephistiphiádáitok által.
Magyarország, levonva minden költséget, mellyet az ország igazgatása kivánt, 7–8 millió tiszta jövedelmet hozott; mondjátok meg, ti lelkiösmeret nélkűli kezelői a néptulajdonnak, mennyit fordítottatok az összegből az ország javára? Mondjátok meg, hol van azon sok millió, mellyet elhírdetett vámrendszeretek ez országtól elvont? Mutassatok csak egy intézetet, mellynek czélja volna a magyar ipart védeni. Mit sem mutathattok idegen és magyar részvényesek vállalatain kivül, mellyeket csupán magánérdek létesített, s mellyek sem segedelmetekkel, sem akaratotokkal föl nem álltak.
Jussanak eszetekbe fondorkodásaitok a fiumei vasút iránt, és szégyeneljétek magatok viseletét. Üres szavak, teljsesítetlen igéretek, s a nemzet lekiösmeret nélküli ámítása, azon nemzeté, melly létetekért vérét és vagyonát áldozta, az volt a ti művetek.
És mégis bennünket mertek szemtelen homlokkal álnokságról vádolni, azért, mivel azt, mi isteni és emberi jogszerint, szerződések nyomán tulajdonunk, magunk akarjuk kezelni, s nemzeti erőinket többé mások hasznára kizsákmányoltatni nem engedjük.
Fölteszitek rólunk, hogy statusadósságokat fogunk elvállalni olly viszonyok közt, hol Metternich politicájának nehány összeszedett reminiscentiája titkor kormányzást gyakorol, melly a felelős ministerium fölött áll.
Olly viszonyok közt, hol e ministeriumok, talán épen e körülményeknél fogva, mielőtt gyanítanók, szétporlanak, és bár a leg heterogénebb elemekből combináltatva, ismét olly rögtön cask azért alakúlnak, hogy nyom nélkül elenyészszenek: illy viszonyok közt alkudozásba még akkor sem bocsátkozhatnánk, ha a positiv jogtalanság helyett a legvilágosabb jog volna részeteken; mutassátok ki előbb, mire fordítottátok azon sok 100 millió statusadósságot, számoljatok a megcsalatott népeknek, és ha a nagy népjury fölment benneteket, ha leveszi fejeitekről az átkot, akkor hallathattok olly szót, melyre eflelünk.
Ti pénzzel és fegyverrel gyámolítjátok a királyunk által szentesített törvény ellen föltámadó lázadókat, be akartok vádolni a velünk barátságban élő népek törvényszéke előtt, és eléggé naivok vagytok a lázadóknak előleges pénzt visszakövetelni, s az irántunk elkövetett árulást bevallani.
Ti akartok tőlünk számot kérni, ti, kik népüdvvel és emberélettel kegyetlenűl játszatok, hogy a bitorolt htalom körét valódi rablópoliticával visszanyerhessétek.
Minmagunkat kellene megvetnünk, ha jogainkat világossággyülűlölő ármányaitoknak vinnők áldozatúl. Camarillával nem, mi népekkel akarunk értekezni. Azért ismételve kijelentjük, mi készek vagyunk nektek, osztrákok, jobbjainkat fölajánlani, de nézeteink tolmácsa ne legyen Bombelles, sem a Pillersdorf-ministerium.
A jog és népbecsület alapján akarunk értekezni, de Austria gyarmata soha többé nem leszünk Inkább készek vagyunk fölállni, mint egy férfi, és önállásunkért küzdeni, mint egyetlen hős.
A megsemmisítéstől, mellyel fenyegettetünk, nem rettegünk.
Ám kisértse meg, a ki akarja, bennünket megtámadni, hazai földünkön.
Kisértse meg, a ki meri, házi tűzhelyünket szétdúlni: de aztán ne panaszkodjék, ha a kétségbeesés harczában, a had szövétnekét tovább űvisszük, és a magyar, kire megsemmisítést esküdtek, vadon zúgó orkán gyanánt annak viruló téreit pusztítja el, ki őt kényszeríté a léteért küzdeni, mert borzasztó a nép haragja, melly kényszeríttetik, másokat megsemmisíteni, hogy enmagát megmnetse. – B–y L.
