Várad-olaszi augustus 1-én 1848.
Várad-olaszi augustus 1-én 1848.
Tegnapelőtt egy ritka nagyszerű hazafi örömünnepünk volt. A nemes Székely nemzet hazafiai Balázs őrnagy és derék parancsnokuk vezérlete alatt, egy zászlóaljba mintegy ezer főből öszve seregelve, érkezének tárt teestvéri karjaink közzé. Elhagyák bérczes hazájokat, el családjokat, el egyszerű de kedves tűzhelyeiket; s kiindultak keletről, hogy délen emelhessék föl, ha kivántatik sujtó karjaikat a barbár tetteikről ismert lázadók ellen. Egy napot pihentek nálunk,s e pihenési órákat is együtt töltötték el velünk, s együtt ürítők ősi szokás szerint azont testvéreinkkel, kik három század óta, csak lelki egybeköttetésbe valának velünk, s kiket már most az Unio, ismét egybekapcsolt, a testvéri viszont találkozás örömpoharait. Olly romlatlan szívet, mint kebleikben találni aligha lehet, s ezen szív kristály tisztaságú mélyéből, közhazánk iránt, leirhatatlan magasztos és férfias érzelem lángol föl. Elszánvák ők élni, vagy halni a honért: mint ezt nevökben Anton János, lelkes főhadnagyuk, hatástelyes szónoklatában előadá!
Sok, igen sok szép vonásokat, közölhetnénk, e keleti remek fajról, de erre most sem hely sem idő. Alkalmasint tetteikkel fognak magoknak a történet-könyvben ismét, egy érdekes helyet kivívn.
Ma bocsájtánk őket útra. Innen szekereken szállittatnak Szegedig, hogy minél elébb elérhessenek a csatatérre. Keblök istene kisérje lépteiket!! –
Ugyancsak tegnapelőtt, julius 30-án érkezetek ide a Lenkey vezérlete alatt isméretes, hazánkért halni kész huszárok, másnap tüstént folytatván útjokat le a táborba. Beszédökből, lelkületökből látva, azt hisszük, hogy a rabló, a lázadó csoportban, nevezetes pusztítást fognak tenni. Múlt levelemben írám, mikint a váradi központi nemzetőreink nagy lelkesedéssel kimozdultak Szalontára, ott a megyei többi nemzetőröket bevárandók, s velek Dentára táborba szállandók. Azonban julius 29-én érkezett ministeri rendelvény szerint a nemzetőrség kiindítására nézve, ujabb intézkedések szükségeltetvén, visszahivattak. E miatt érzékenyen kifakadtak. Mi e kifakadásukat tiszteljük, mert a harczra készen álló honfinak tudjuk becsülni abbeli megindulását, hogy midőn a haza veszélyben van, s ő már kiindult annak megmentésére; a nélkül, hogy a veszély el volna hárítva elszánt útjából vissza idéztetik. – Azonban az említett ministeri rendelvény czélszerűsége felől meglévén győződve, a visszahivást csak jóra vezetőknek valljuk. Mert e szerint egy kiképzendő, felfegyverzendő, s erőteljes nemzetőrség szándékoltatván fölállíttatni azt hisszük, hogy többre mehetünk illy sereggel, mint 5000 fegyvertelen néppel, kik közől csak az emlitett nagyváradi két század üti meg az elindithatási, s helyreállhatási mértéket. – Fényes József
