Az ó–kéri táborból.
Az ó–kéri táborból.
Az ó–kéri táborból, jul. 27-kén irt magánlevélből érdekesnek találtuk a következőket kivonni. A levelet testvér irta testvérnek, s irta, nem azon czélból, hogy közzé tétessék, s igy nem volt oka, a valóságtól eltérni, előadása tehát hívnek tekinthető; s innen az, hogy levéliró inkább csak a maga személyével s környezetével történteket ecseteli, d e mi épen ezért véltük levelét közlendőnek, hogy iránta figyelmet gerjeszszünk, mert épen az illy tevékeny és haszonvehető emberek érdemlik meg, hogy ismertessenek s pártoltassanak. Neve Turcsányi Mátyás, tizedes az Este-féle ezred XV. Századában. A levél igy szól.
Julius 14-kén, délelőtt 8 és 9 óra közt állottam az ellen sűrű golyója lelőtt Sz. Tamás alatt. (E csatát bőven leirták lapjaink). Én 8–9,000 ember élén 16 emberemmel legelöl álltam, három kartács-lövés és 200 embernek háromszori összes tüze közepett egy sem esett el embereimből. A legtöbb lövés rám irányoztaték, mert embereimet a jól védő árokba bevezetve, csak a magam állottam fen, szétrendezve őket az árok hosszában s igy magam valék biztos irány. A második ágyú–durranásnál és csapatlövésnél egy golyó hátul hajamat sodrotta, a füst elborított, mert alig 180 lépésnyire valánk szembe az ellennel; de bátorságomat és éberségemet nem vesztém, csupán az legelső lövés higgasztott meg egy kisé, de már a másodikat fel sem vevén. Mi keveset lőttünk, mert egy megijedt rácz tiszt a Don Muguelektől nem engedett lőni, azonban az én parancsomra embereim mégis leküzdék a tüzelést, mire harmadik csapatlövés után visszahivatánk s az ostrom abba hagyatott. A ráczok igen jól voltak magas sánczaiktól takarva. Ágyunk egy sem volt, az ágyúk Becse felől működtek, de mit ért, miután azon tábor velünk legkevesebb közlekedésben sem volt, mi nem tudtuk, mit tesznek ők, s viszont ők nem, mit teszünk mi. Többek közt, a vésznek közepette jól megkaczagtatott egy zsidó újoncz, ki megijedve hátrált, s midőn szúronyomat neki szegezém, hogy azonnal agyon szúrom, ha előre nem megy, könyörögni kezde: „megyek, uram, megyek, de lássa, az istenre kérem, én az illyenekhez nem vagyok szokva.“*
Biz az illyen keresztény emberen is megtörtént már! –
A szerk.
Két nappal később a verbászi táborból embereimmel Ó-Kérbe rendelteténk. Este felé értünk ide, s tudtomra esett, hogy az itteni ráczok az éjjel megtámadni akarják az itteni németlakosokat, épen ekkor semmiféle katona, sem nemzetőr nem vala Ó-Kérben, mind Verbászon táborozék. Én tehát embereimből 24-et magamhoz véve a rácz házakat kutatni kezdém, először is a boltost, de itt mit sem lelénk, azután a tanitót, itt az iskola teremben a padok alatt egy skatulya lőpor, több töltés s újan öntött golyókra, a padláson egy kukoriczába rejtett fegyverre, a kertben, a zöld kukoriczában ismét egy fegyverre találtam, ezen ficzkót tehát azonnal befogtam. Innét a paphoz mentünk, kinél csak egy kétcsövű pisztolyt leltünk, ezt is elvevém s a paplakhoz őrt állíték; majd a posta-expeditort fogattam be, mert a harangokat félre akarta veretni ellenünk. Épen ekkor érkezett szerencsénkre a helységbe egy zászlóalj nemzetőr, mert különben mi valánk ennyi rácz ellen, mi, kik mind össze csak 41–en voltunk. A kutatás most javában folytattaték, sok fegyvert elszedtünk és sok rácz elfogaték. Másnap megkezdődött a törvényes vizsgálat, de a tanítómester jónak látta tömlöczében magát zsebkendőjével megfojtani, az expeditort pedig még más kettővel kihallgatás után Verbászra a főtáborba küldték.
Vagy öt napot töltöttünk itt, ez alatt történt, hogy a pusztába a rácz tanyák felé kirándultunk, itt is sok helyütt elszedtük a puskákat és veres sapkát, néhol megszöktek igy értünk többi közt 10 óra tájban egy gazdag rácz paraszt szállására, melly a szerbek gyülhelye szokott lenni. Itt mindenki megszökött, a rácz gazda, fiával lóra kapva, a kukoriczák között a római sánczok felé nyargalt, magának segélyt hozandó. Több mint 10 lövést tettünk utánok, de a holdvilág fényénél nem találtuk. Később egy magyar szállás udvarán tábort üténk, őreimet kétfelé állítám ki. A sánczokból, mint reggellátók, csak ugyan kijött vagy 12 kocsi rácz, s tőlünk 200 lépésnyire egy német szállást fogtak települ, s bár két annyin valának, csak farkas szemet néztek velünk, de megtámadni nem mertek. Tovább nem haladhattam, mert különben nagy erővel könnyen utunkat zárhatták, s igy visszatértünk. A ráczok egész a csárdáig követték nyomunkat, melly félórányira fekszik a helységtől. Másnap Dézsi nevű huszár hadnagygyal, huszárok- és nemzetőrökkel vegyest mentünk ki ismét a szállásokra. Azon tulajdon két ráczot, kik tegnap előlünk megszöktek, a kukoriczában agyon puskáztuk, s holt testeiket kocsira raktuk, 232 darab Sz. Tamásra hajtott hízott marhával együtt, mellyet elfogánk, a táborba vittük be.
Ezekután ide századunkhoz, Jarek nemvű német faluba rendelteténk, Ó-Kértől egy állomásnyira. Itt csak veszteglés az élet. A római sánczok alig egy óranegyedre tőlünk, a ráczoknak minden dobverséét halljuk; a legutósó falu Ujvidék felé, a sánczokhoz legközelebb s igy legveszélyesb hely; különben Wollinhoffer dandárnokkal, a mi ezredünkbeli két századdal a táborsereg jobb szárnyát képezzük, míg többi 4 századunk Péterváradon más táborosztályhoz tartozik. Állásunkról s ügyeinkről többet irhatnék, de miután a leveleket a ráczok gyakran elfogják s felbontják, nem akartam titkainkat netalán ezeknek elárulni, majd biztosabb állomásról többet. Csak azt jegyzem meg, hogy elkerülhetlenűl szükség lesz Mészáros hadügyminister megjelenése itt*, mert valóban itt nem csekély vész fenyegeti a hazát, s illy időben senkiben sem lehet határtalan bizalmat helyezni inkább, mint ő benne. Ismételten, hogy a közvélemény szerint is legszükségesebb lenne, a hadügyminister hova hamarábbi megjelenése, és mindenről saját meggyőződése, különben nem tudom, mint leszünk.
Már oda útazott. –
A szerk.
Leveleinket Péterváradról kapjuk, melyek mindannyiszor 10 huszár kiséretében küldetnek be. a ráczok minden katonaságnak útját állják. Ha valaki tőlünk Ujvidékre akar lemenni, dél század s egy szakasz huszártól kisértetik, és igy is gyakran csatázniok, gyakran pedig kerülniök kell. A ráczok iszonyú kegyetlenek, kivált a magyarok ellen.
