RAJASICS LEVELE B. HRABOVSZKYHOZ
RAJASICS LEVELE B. HRABOVSZKYHOZ
Rajasics József a görög n. egyesültek karloviczi volt érseke, aug. 1-ről az alább látható levelet intézé b. Hrabovszky péterváradi parancsnokhoz, mellyet fellengős modoráért, koholmányaiért, s fenyegetéseiért im egész terjedelmében közleni szükségesnek tartjuk, azért, hadd lássa a magyar, hadd lássa a civilisált világ, hogy egy fanaticus főpap az elámitott szegény nép élére állván, a törvénytelen lázadókat menyire pártolja, bujtogatja, sőt az ezen lázadás elnyomására intézett törvényes lépésekből, miként ohajtana vallás-háborúra törekvést kimagyarázni, csak hogy okot és alkalmat találjanak az orosz segedelmét és pártfogását fölhíni. Az érdekes levél tartalma ez:
Kegyelmes uram ! Vérző szívvel ragadom meg a tollat, hogy lefesthessen excád előtt azon galádságokat, mellyeket a polgárháború színpadának némelly helyein a magyar seregek elkövettek. Futakon nem volt egyetlen egy ellenség sem, amint az excellentiád parancsa alatt álló magyar sereg a szerb Futakon megtámadta; katonái ártatlan gyermekeket, nőket és őregeket mészároltak le, mások egy papot irgalmatlanul megvertek, mindenéből következtették, és így meztelenül hurczolták meg a helységben, megmutattatván maguknak által a szerb lázakat, mellyeket egyrészben kiraboltak, egyrészben szétromboltak. Moholon a katonák a tiszteletreméltó Popovich Constant papnak hasát fölmetszették, s megölék fiával együtt. Leírhatlanok azon kegyetlenségek, mellyeket e vad seregek Futakon, Földváron, Moholon és Kikindán véghezvittek. Hallgatással kivánom mellőzni a templomokban talált padok, ajtók, imakönyvek, lámpák, csillárok és más isteni szolgálatra felszentelt eszközök és edények összerontását; de a történetirásban hallatlan, hogy keresztény seregek, egy általok elfoglalt nyilvános helyen, a szent oltáron a haldokló számára készen álló szentséget megtámadják, ledobják, megtapossák, a szent oltáron tüzet gyújtsanak, és végre S. V. reá csúnyítsanak, a szűz Mária képére pisztolyaikat sütik, más szent képeknek szemeit kiszurják. És minthogy fegyveres szerbeken nem hűthetik meg pokolbeli csekély bátorságukat, megfertőztetik a hajadonokat és nőket, és összevagdalják őket gyermekeikkel és más fegyvertelenekkel együtt, elvágják füleiket, orraikat, elrabolnak mindent, mit elvihetnek, a többit mind összerombolják. Egy ember sem jelent meg a futaki táborból az ujvidéki határban és mégis az ujvidéki szállások majd mind halomban fekszenek.* Kegyelmes uram! ezen, a valót meg sem közelítő leirásából a magyar seregek által véghezvitt kegyetlenkedéseknek, könnyen következtetheti excád, hogy már nem vagyunk messze attól, miként a magyarok által megjósolt ezen nemzeti háború, vallás-háborúvá fajuland, azzá kell fajulnia, hacsak ezen barbárságnak mihamarább gátok nem tétetnek.
A nagytiszteletű szent atya az általa elsorolt eme kegyetlenségeket a magyar hadseregnek rója fel, holott épen megfordítania kellett volna az elbeszélést, „mutato nomine de te fabula narratur,“ bizonyságot tehetnek a számos kivándorlottak azon iszonyatosságokról, miket a szerb csoport mindenfelé elkövetett. A mit az ex–érsek a becskereki, kikindai, moholi és földvári templomokban lekövetett szentségtelenségekről összevissza ir, szintén mindannyi koholmányok, minthogy azok mind ez ideig illetetlenűl s teljes fényökben állanak, mit a hadi parancsnokságoknak egymáshoz írt levelezései tanusítanak.
Igen féle, nem sokára nem álland hatalmamban az innenső parancsnokokat és seregeket hasonló kegyetlenkedésektől visszatartóztatni.* Igen felek, hogy Bács, Szerém s a Bánát nem sokára elpusztulandanak, nagyon féle, hogy e vidéknek 30 évnél tovább tartott béke alatt felvirágzott jólléte néhány hét alatt semmivé leend.* – Azok után, amik történetek, azt hiszem, hogy a szerb nemzet a védelem állapotában van, és amint azt ismerem, nemzetiségeért és vallásaért a kétségbeesésig viaskodik és előbb kész meghalni, mint azokat magától elvétetni engedje. Excellentiád előtt őszintén meg kell vallanom, hogy a szerb nemzet, a magyarok által véghez vitt ezen kegyetlenkedésekből az látszik következtetni, hogy a magyarok irtó háborút viselnek ellenök.* Mi lesz ennek következése. Azt hiszem nem lehet más, mint hogy a szerbek a magyaroktól eltanulják a mesterséget, és hasonló mértékkel adandják vissza a költsönt.* Helyes-e az, hogy két bátor vitéz nemzet néhány tulbuzgó fanaticusnak szeszélye miatt egymást lepusztítsa, és megsemmisítse? Helyes-e, hogy a nemzet itt gyilkoltassék, míg fiai Olaszország térein a császárért és az összes birodalom fenmaradásaért mint oroszlánok küzdenek, az osztrák fegyver becsületét soha be nem szenyezék; és azt nagy részint, sőt majdnem egyedül tarták meg jelenleg, mocsoktalanu.(?) Fölhívom önt mint megőszült katonát, mint becsületes embert, mondja meg, helyes-e ez, vagy nem? Kérdje meg excellentiád Radeczky fővezért, kérdjen meg más tábornokokat, kik Olaszországban parancsnokok, ők helyben hagyandják szavaimat. Igazságos–e, hogy azoknak testvéreit és atyáikat itthon Pesten a ministeri padokból rablóknak és honárulóknak nevezgetik, – mialatt amazok azon királyért, ki a magyaroknak mindent, nekik pedig semmit sem adott, véröket öntik. Igazságos–e, hogy olly vitéz, olly hű, a trón és az uralkodóházhoz testtelés lélekkel annyira ragaszkodó nemzet legyilkoltassék, midőn ez maga a magyar királyok és római, vagy jobban mondva német császároktól, hűséges szolgálataikért adott positiv szentséges jogait követeli, olly jogokat, mellyeket minden nemzet bír, vagy mostanság igénybe vesz.*
Tehát a volt érsek hatalmas befolyással van ezen háboru folymára: mert azt mondja, hogy nem sokára nem álland hatalmában a szerbeket hasonló kegyetlenkedésektől visszatartani. Tehát eddig hatalmában állott visszatartani, és ezt nem tevé, sőt ő maga tevé az isten templomát a harcz szinpadává, midőn egyik kezében keresztet, másikban kardot tartva, ment a pancsovai templomba, s így lázítá az elvakított tömeget.
Oh milly kitűnő példánya jószivűségnek! Ő fél, hogy az alvidéknek jólléte semmivé leend; oh ártatlan Metellus, ki mindig békét hirdetett s a törvények iránti engedelmességet (?)
Nekünk bizony soha eszünkbe nem jutott volna az irtó háború, ha a sok mindenféle davoriák és más illynemű gunydalokkal föl nem ébresztettünk saját ottani földieink megmentéséről gondoskodni; az irtó háborút a szerbek proclumálták előbb ellenünk, s ha már arra kerül, ha már valamellyikünknek veszni kell, akkor bizony őszintén megvalljuk, inkább akarunk mi élni, minthogy ellenségeink aprónként pusztítsanak.
Oh milly gyönyörű megfordult világ! a szerbek tanulandják le a kegyetlenkedés mesterségét? Olly mesterek fogják ezt tanulni, kik naponta igenis kézzel fogható bizonyságát adják kiképzettségöknek, midőn a megholt tetemekről levagdalják, mit mondok? Lefürészelik a fejeket, s karóra tűzve, vagy zsákra rakva, számítanak be velök uraiknak; készakarva elhallatom itt a nőkön s ártatlan gyermekeken elkövetett istentelenségeket, mert azoknak csak olvasása is undort gerjeszt az emberben.
Magyarország kivívott törvényes szabadságát kiterjeszté minden itt lakó épeire; a magyar soha sem üldözé a vele együtt lakó más ajkuakat; elenben a szerbek és illyrek a szabadságot szabadosságnak értelmezék, s pusztitani kezdék a velök lakó magyar és német ajkuakat. Az uralkodó házhozi ragszkodásnak si szép példáját mutatá az egyik csatában elfogott három zászlóik egyike, mellyen a császári színek igen könnyen másra változhatóan valának feltűzve.
Ha excellentiád a szerb nemzet privilegiumát olvasta, úgy átláthatja, hogy a szerb nemzet semmi mást nem akar, mint a mi neki igértetett, adatott, de idők multával egy szálig visszavétetett.* Az utolsó országgyülés még nevét is mint nemzetnek, jogainak s a cs. kir. nagy igéreteknek ezen utolsó maradványát, ő privilegiumaiból s a legfelsőbb értelmező leiratokból kitörölte. Olly pillanatban, midőn Európa minden nemzetei velök született, vagy jogszerüleg szerzett jogaikat visszanyerik, csupán a szerb nemzet tartatik rebellisnek, mert az is igénybe veszi jogait.
Az ex–érsek privilegiumokra hivatkozik; hihetőleg azokat érti, miknél fogva Leopold fejedelem a szerbeket a magyar alföld leggazdagabb vidékeire telepíté; de hát nem voltak-e a magyar nemességnek is privilegiumai, mellyeket még régibb királyoktól kapott, s minél fogva a föld tulajdona nekik adatott örökül, és tehermentesen, és az általános fölvilágosodás napja feltünvén, ezen régibb privilegiumok fagyát fölolvasztá; kérdjük már most: mellyiknek volna méltóbb oka panaszkodni, annak-e, ki az uj szabadság által még többetnyert, mint az leőb bírt, értjük a ráczokat, kik ar. Catholcus privilegiáltabb statussal egyenlő jogokban részeltettek, papjaik és tanítóik szintén az álladalomtól nyerendik jövendőre fizetésöket; avagy nem azon magyar nemesség vesztett-e többet, ki nem bevándorlott vendégképen, hanem fegyverrel szerezte egykor e hazát, s most nagyobbára mindenéről lemondott a status nyugalmaért. Valljon ha Szerbiába néhány magyar család letelepednék, nem őrültség volna-e követelniök, hogy kedvökért az ország minden hivatalnokai tanuljanak magyarul, és ha 50 szerb fejedelem biztosítaná is ebbeli jogukat, a nemzet nem méltán követelné–e, hogy a vendég telepedő alkalmazkodjék a házi gazda – a nemzet – szokásihoz, törvényeihez. Uram! mi nem háborgatunk benneteket házi tűzhelyeiteknél, és templomaitokban; társalogjatok, s imádjátok rácz nyelven a közös atyát, de kedvetekért nem tagadhatjuk meg annyira magunkat, hogy háziuri sajátainkról is lemondjunk. Ezt követelnetek hálátlanság!
Kegyelmes uram! a szerb nemzetnek háborút viselhetni nincsenek olly eszközei, minőkkel a magyar ministerium bír, a szerb soha sem gondolt háborúra, mígnem jun. 12-én ön a szegény ártatlan Karloviczot megtámadá, s ez által a szerb szent helyeinek védelmére felszólítva, sőt kényszerítve volt.* Szilárdul el vala határozva igaz jogait a törvényes úton követelni s kivini. Ezért küldöttek engem egy tekintélyes küldöttséggel a felséges fejedelem trónja zsámolyához, oda, hol szorongatott állapotában szokott mindenkor keresni segedelmet, hol remélt segedelmet nyerhetni. Midőn ők – mint én és mindenki hinni tartozik – ezen ártatlan, egészen törvényes lépést tevék, ön megtámadja Karlovzczot, egy egészen nyilt, fegyvertelen, és ótalmazatlan, védetlen várost, egy olly várost, melly, a mint kegyed tudja, a mult évben tűz, jégeső és felhőszakadás által borzasztóan megkárosíttatott, egy olly várost, melly önt mindig barátsággal, tisztelettel és vendégszeretettel fogadá falai közé. Egy olly várost, melly inkább ön részvétét, mint bosszúját érdemlette, ön megtámadja e várost az egész keresztény világ szentnapján, olly órában, melly isteni tiszteletnek volt szentelve, s a szent lélek adományai helyett a szegény nép ön golyóival, gránátjaival, és öldöklő szövetnekeivel találkozik; mellyek az ártatlanok és bűnösök közt semmi különbséget nem tesznek; az ön katonai ámbár magyarok, felgyujtják hidegvérrel az első házakat, levágják s megsebzik a nőket és gyermekeket, a mély árokban a híd alatt lelőnek 9 fegyvertelen embert, egy öreg megsebesült férfit nejével együtt a lángok közé vetnek, és lelkiösmeretöktől s néhány rosszul fegyverzett paraszttól üldöztetve, visszafutnak várukba.
Szent atya! ez merész mondat volt, mellyet adatokkal s igen könnyen meg lehet czáfolni! Ön azt mondja, hogy a szerb nemzet nem bír olly eszközökkel, mint a magyar ministerium, hogy háborút viselhessenek. Önöknek, uraim! több eszköz van birtokukban mint nekünk magyaroknak, önöket egy, vagy talán több titkos kéz is segiti lőszerekkel s ágyúkkal, mi pedig nem támaszkodhatva titkosan működő camarillák segedelmére, egyedűl saját erőnkkel állunk ellenetekben, de azért isten és ügyünk tisztaságában bízva, reméljük, győztesek lesznek fegyvereink. És ön azt állítja, hogy az ártatlan szerbek nem is gondoltak előbb háborúra, mint midőn már Karloviczot junius 12-én megtámadta seregünk; de vessünk csak számot az idővel. Nemde már azelőtt egy hónappal – majus 12-én – a karloviczi szerb bizottmány egy nyomtatott felszólitást intézett, általános felfegyverzés, s a bizottmány parancsainak engedelmeskedés végett a szerb népekhez, és e bizottmány csakhamar fegyveres erőt gyüjte maga köré és ennek segedelmével a városban elkövetett számos törvénytelenségen felül, megszünteté a postautakoni közlekedést, s a dunai gőzhajózást; nem a karloviczi bizottmány lázítá-e fel a határőrvidékieket, hogy törvényes hatóságaiknak ne engedelmeskedjenek? Nem volt-e bizottmány már junius 7-én egészen ellenséges lábra helyezve, és midőn Hrabovszky altábornok Horvátországból Péterváradra visszaérkezett, nemvoltak-e elővigyázatok rendelve a szerbek részéről, Pétervárad felé, s nem volt–e már akkor több ezer lázadó Karlovicznál, s Ujvidék mellett a római sánczoknál? És midőn a hadi parancsnok csendes szétvonulásra inté a lázadókat, s kivánataik kihallgatása végett egy katonatisztet – békekövetűl külde hozzájok, nem általános tüzeléssel fogadtatott, s nem lelövetett–e a béke követe? És a nemzetjogok illy gyalázatos megsértése mellett Rajasics mégis ártatlannak mondja Karloviczot.
