DOBLHOFF BESZÉDE AZ OSZTRÁK ORSZÁGGYÜLÉSEN.
DOBLHOFF BESZÉDE AZ OSZTRÁK ORSZÁGGYÜLÉSEN.
Miként már e lapokban említők, Doblhoff, az austriai belügyminister, az aug. 8-iki gyülésben a végett interpelláltatván, hogy minő felvilgasitást adhat János főherczegnek a horvát-magyar zavarokbani közbenjárása eredményéről? a belügyminister következőleg válaszolt:
„A kérdéses czélból gr. Batthyány és b. Jellasich megjelentek itt; az eredményről mi sem jött az austriai ministerium tudomására; mielőtt azonban gr. Batthyány Bécsből eltávozott, egy értesítvényt hagyott hátra, mellyben ezen kérdéseket teszi: 1. Akarj-e az austriai ministerium, a magyar korona integritását illetőleg, a pragmatica sanctiónak teljes érvényességet tulajdonítani? és 2. Szándéka-e a jelen ministeriumnak a mostani zavarok közt a magyar mellékországokkal, tekintettel a pragmatica sanctióra, a korona jogait védeni?
A ministerium az első kérdést illetőleg azt felelte, hogy az austriai ministerium a pragmatica sanctiót egész kiterjedésében soha nem vonta kétségbe, s elhatározá annak érvényességét minden irányban fentartani.
Mi a második pontot illeti: azon megjegyzést tevé, hogy a mennyiben a horvátok igényeit ismeri, ők teljességgel nem szándékoznak a magyar koronától elszakadni, s hogy azok hasonlólag a pragmatica sanctióra vonatkoznak. Azon meggyőződés, mellyik párt fogja fel helyesebben a pragmatica sanctiót, nyomos statusjogi viszonyok alapos taglalását igényli, melly taglalással a ministerium helyzeténél fogva még eddig nem foglalkodhatott; következőleg határozott nyilatkozatot semmiféle irányban sem adhat. A ministerium azonban ugy hitte, hogy azon ohajtáshoz kell ragaszkodnia, miszerint ezen zavarok békésen fognak kiegyenlíttetni, s a polgárháború megakdályozsáára minden eszköz megkisértetik, s tartózkodni fognak minden olly llépéstől, melly az összes állodalom fennállására veszélyes lehetne. A ministerium azon elvből indul ki, hogy a belbéke fentartása egyedűl minden nemzetiség teljes egyenlő jogosítása által tartathatik fen. Erre az austriai ministerium még nem kapott választ, hacsak azon beszédeket, mellyeket a magyar pénzügyminister a követek kamarájában mondott, annak nem tekintenők. – Ne várják, uraim, hogy azon keztyót, mellyet a pénzügyminister elénk vetett, felemeljük. Mi abban nem látunk felhívást lovagias harczra. Kétlű fegyvert nyujtanak, melylyel, mielőtt a ellenfelet megtámadhatnók, önmagunkat kellene megsebzenünk. Vádakkal s gyanusitásokkal halmoztak el bennünket azon beszédekben; ezekre felelünk, ezek ellen tiltakoznunk kell. Mindenek előtt reactót vetettek szemünkre, s azon törekvést, mintha az austriai népeket a kényuraság- s az absolutismusra akarnók visszavezetni. Uraim! ha önök közől csak egyetlen táplálna illyen aggodalmat, készek vagyunk állásunkat azonnal elhagyni.
Azt mondák továbbá, hogy terv, jellem s minden politika nélküliek vagyunk igen messze vezetne, ha mind azon ellenmondásokba karnék bocsátkozni, mellyek azon beszédekben foglaltatnak. Elég legyen önöknek azon feletti véleményemet s meggyőződésemet röviden megmondani: korunkban a politica nem a ministerpadokon, nem a szószéken készíttetik, a politica egy magasabb helyet foglal el; mert a világ szelleme készíti. A világszellem azt kiáltja a népeknek: szabadok vagytok! s ismét a veletek született jogok birtokában ehhez kell erősen ragaszkodnotok. A készített politica összeomlik azon politica, melly a távolban keres szövetségeseket, mig a legközelebbeket s legtermészetesbeket elhagyja, olly politica, melly egyoldalú önző és hálátlan, nem tarthat sokáig, az a halál magvát magában hordja.
Azzal gyanúsítottak bennünket, hogy a német ügyet elárultuk; illy vádat kereken meg kell hazudtolnunk. Uraim, mi teljesen németek vagyunk, nemcsak mert németek vagyunk, de mivel becsületesek és igazságosak vagyunk, mert mindegyik nép jogait tiszteljük, más nemzetiségek felett suprematiát nem igénylünk. Mindnyájan egy czélra törekszünk, az austriai népek egyesítésére, de nem hatalommal, hanem a történet, a szükség és az érzelem parancsolta testvériséggel. Míg ez előttünk áll; mig a Visztula követe az adriai tengerpart követével kezet fog, rendűletlenűl fogunk állani, s nem rettenünk vissza semmi vihartól, fenyegessen bár keletről vagy nyugotról, s sujtsanak bárhová villámokat, rettenthetetlen állunk, nem félünk semmitől. Végre megjegyzem még, hogy a ministerium egy külön statusirományban minden függő kérdéseket alaposan taglalva fog a gyülés elé terjesztei.” Eddig a minister beszéde.
Doblhoff ezen „tyrádáira” egy kissé majd még visszatérünk, most csak egy pár észrevételt teszünk.
Doblhoff ur, ugy látszik, feladatúl tűzte ki magának e beszédével igazolni minapi azon állítást, miszerint mondók, hogy nem képes megfelelni az idő hivatásának.
De ez még cak az ő saját dolga volna, hanem, hogy nagy indulatosan védi magát vádak ellen, mikkel nem illettetett, aztán dolgokat állít, mellyekről tudja, hogy épen ellenkezőleg vannak. Ez egy austriai premier ajkáról kissé erős dolog.
1) Azt állítja, hogy a mennyire ő tudja, Jellasich és Comp. nem akarnak elszakadni a magar koronától. – Nagyon különös. Zágrábban decretálják a magyar koronátóli elszakadást, illy értelembeni felirásokat küldenek Innsbruckba, mellyeket az austriai minister nem csak hírlapból, hanem ministeri tanácskozmányból is ismer; és az országgyülés előtt azt állítja, hogy a horvátok nem akarnak elszakadni a magyar koronától. – Nagyon különös!!
2) A pragmatica sanctio iránti ministerialis jegyzék, azt hiszszük, nyilvánosság elébe fog kerülni. Nagyon tanulságos oklevél. Hanem Doblhoff ur elfelejtette, hogy van még más két ministeriális jegyzék is, az a bizonyos neutralitási felmondás. – Ezek együtt igen tanulságos historiácskát képeznek.
3) Doblhoff ur kétséget táplál az iránt, kinek van igazsága: sőt egyenesen megmondja, hogy még nem tudja, kinek van igazsága: a magyar királynak-e, ki Doblhoff urnak is ura és császárja, vagy Jellasichnak, ki a király ellen pártot ütött, s kit a király – Doblhoff urnak ura és császárja – pártütőnek nyilatkoztatott.
4) Doblhoff ur még nem tudja, mellyik pártnak van igazsága, de ez őt abban nem akadályozá, hogy már ez előtt 6 héttel a király és a pártütő elleni kérdésben a nélkül, hogy tudná, mellyiknek van igazsága, a neutralitást felmondja, s a pártütőt pénzzel segítse.
5) Doblhoff ur még biró akar lenni a magyar király (az ő ura s császárja) és a pártütő közt. – Legyen megjegyezve, hogy a magyar korona magva souverain jogait Doblhoff ur biráskodásának soha sem fogja submittálni.
6) Doblhoff nagy phrasisokat mond „über die gleiche Berechtigung der Nationalitäten, s hogy ők die ungebornen Rechte jedes Volkes ehren und keine Suprematie bevorworten.
Istenem, beh szép tyrádák!!
Huzzunk egy kis egyenvonalt.
Mi minden nyelvkülönbség nélűl közössé tettük minden jogokat; ezt Austria is.
Mi a magyar országgyülésen csak magyar nyelvet akarunk elismerni; az austriai ministerium és országgyülés a birodalmi országgyülésen csak német nyelvet ismer el.
Miben van tehát köztünk a különbség? Abban, hogy mi Horvátország határai közt a horvát nemzetiséget és nyelvet diplomaticainak elismertük sőt kormányunk Horvátországba horvát, Slavoniába slavon rendeleteket bocsát; Doblhoff ur és minister társai pedig Csehországot, a Lengyeleket, Bukovinát, a Morvákat, Dalmatiát (a mi Dalmatiánkat) mai napig is németűl kormányozzák, és soha még egy cseh, egy lengyel, egy dalmát rendeletet ki nem adtak.
és mégis „gleiche Berechtigung der nationalitäten! keine Suprematie stb.!! – és a bécsi országgyülés, melly más szót, mint németet el nem fogad (és igen természetes, hogy el nem fogad; mert egy tanácskozási teremben csak egy nyelv lehet), nagy brávókat kiált az üres nagy phrasisoknak. –
És Doblhoff ur ezt mind olly hangon mondja, mintha ő respectálná olly kimondhatlanul a nationalitásokat; mi pedig nem; mi, kik e tekinteten többet tettük, mint a világnak akármelly kormánya mi, kik annyit tettünk, mennyinél többet felbomlás nélkül tenni nem lehet!
Vagy talán az lebeg Doblhoff ur szemei előtt, hogy Magyaroszágban urak!ezen a nyelven nem adunk diplomaticai állást! – Bécset épen ugy lakja a németen kivül, cseh, lengyel, magyar, görög, rácz, olasz stb. mint Magyarországot, és Doblhoff urnak még nem jutott eszébe Bécsben a csehet csehűl, a lengyel lengyelűl, a ráczot ráczul kormányozni. – És ez igen természetes! De nekünk eszünkbe jutott ám, minden népiséget, minden nyelvet egyházi és iskolai körben respectálni, s szabad fejlődését biztosítani, saját Magyarországunkban! Tett-e illyet Doblhoff ur Bécsben, Austriában?!
Soká éljenek a nagy phrasisok!
7) Doblhoff ur „hálátlanságot” emleget. – Itéljen isten és világ! – a historia itélt – szegény gyarmattá alacsonyított, s jogaiból 300 éven át kirekesztett, s azokba egészen vissza maiglan sem állított, kiszivattyúzott, elsorvasztott, elkorcsosított Magyarország!! – Fel fogjuk ülni a historiát, fel azon „Österreichische Zust nde”ket, mellyek azon időből irvák, midőn még az „austriai prémier” a ständische Oppositio soraiban állott, aztán majd registrálunk.
8) Mondja: mintha őt a magyar „Finanz Minister” reactionalis szellemmel vádolta volna. – Nem jó referensei vannak Doblhoff urnak. – Pénzügy ministerünk épen ellenkezőt mondott s csak azt mondta, miként a tisztelt ur nem veszi észre, hogy akarata ellen eszköz a reactio kezében, – ezt pedig bizony august. 8-kai beszéde igen is igazolta.
9) „In diesem Sinne glaubt er der deutschen Sache die besten Dienste zu leisten!! Igenis, midőn aug. 6-kán a émet szineket feltétetik; augustus 7-kén meg levetetik.
De hiszen „Der Weltgeist macht die Politik” („Weltgeist-politik, Weltschmerzv stb… beh régi dolgok!) – de igy tehát Bécsben tán nem is kell sem országgyülés, sem ministerium. Minek? „Lasst den Weltgoist-Politik machen!! aber pfuschet dann in sein Werk nicht hinein!” akkor barátság lesz köztünk s Austria közt. – A szerk.
