Verbász alatt a jászkún táborból.

Teljes szövegű keresés

Verbász alatt a jászkún táborból.
Aug. 8-án A minapi csata óta kissé nyugodtabb állapotban vagyunk. Legközelebb itt volt köztünk Bectold altábornok. Tkintetén és minden mozdulataiban megelőző nyájasság és szivesség mindnyájunkat lekötelezett iránta. Tőle értők meg székely testvéreink megérkezését. Rosz benyomást okozott itt, hogy a árczok táborában, kik só dolgában már annyira meg valának szorulva, fogy fontját forintjával fizeték, e napokban Ó-Kér felől 150 mázsa sónak bevitele sikerült. Az illető katonatiszt t.i. magától nem bátorkodván elfoglalni a szállitmányt, előbb erre Szentkirályi Móricz kormánybiztostól levélben felhatalmazást kért, azonban mire a felhatalmazó parancs hozzá megérkezett, a só már tüskön bokron túl vala. Commentárt nem irok hozzá. Ellenkező dicséretes tettet vitt véghez Dézsi huszártiszt, ki Sz. Tamásra hajtandott 200 lovat és 400 darab szarvsmarhát foglalt le s táborunkba hajtatott. A honvédseregnek két újabb zászlóalja, t.i. a pesti és győri, márm megékrezett, bátor és daliás tekintetű nép, szemeikből lelkesedés és harczi szellem szikrázik. Köz örömöt okozott itt a 18 fontos ágyúkból álló két ágyútelep közeledésének híre, valamint Mészáros hadügyminister buzditó levelének a zászlóaljak előtti nyilvános felolvastatása, mellyben az őrsereg bajainak elintézése után lejövetelét igéri. Fényes katonai kiképzettségnek itt ugyan, mint tán óhajtaná, nem leszen tanúja a jeles Férfiú, de hazájokért lángoló kebleknek s lelkesedésnek, igen. Épen most esik tudtomra, hogy a zentaiak egy Baderlistra Arsén nevű alávaló rácz táblabirót, egy esküdt czimborájával együtt a verbászi községháza udvarába már ki is kötöttek. E jó madár apjának, ki az elfogott magyar gyermekeket rendre megsüttette, nyomdokait ohajtván követni, többek közt fennen dicsekedett, hogy a magyarok homlokán dohányt fog vágni; ő volt az később, ki eg csomó szerb öltönyt küldött Sz. Tamásra, azt hivén, hogy e madárijesztőktől majd mi magyarok csak úgy szétrebbenünk igen, ha mi is verebek volnánk! Horváth László, 8-ik. száz. nemzetőr.
Selmeczváros Blaskovics őrnagy rendelkezésére az alsó viédki rabló csoprot ellen használandó két ágyút ajánlott.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem