PÉNZ- ÉS HADÜGYÜNK.
PÉNZ- ÉS HADÜGYÜNK.
Bécsnek minden szavából kitűnik, hogy magar pénz- és hadügünket az osztrák ministeriumba akarja beolvasztani; s igen valószinű, hogy ez azt meg is fogja kisérteni.
Állitsuk össze e tárgyban a lehetőségek logicáját. Mai nap az eseményeket összefűző szükségesség ugyis csak utólagosan nyilatkozik az eredményekben; de egyszersmind a lehetőség mind mgannyi valószinűséggé is válik.
Mi ez úttal nem akarjuk mélyebben elemezni, ha valljon ez átengedés em a leggyalázatosabbb elárulása volna-e hazánk függetlenségénke? Ha valljon lehetséges-e az, hogy midőn egész Europában függetlenség után látjuk vívni, vagy az elnyerni a legmaroknyibb népeket, a magyarra szabadság s önállóság helyett, régi császári bűbériség járma illesztessék. Erről máskor.
Most csak azt mondjuk ki, hogy ennek megtörténte a magyar három százados történetétől fosztaná meg; mert három század óta küzdünk Austria ellenében függetlenségünkért, mellynek jobbkeze a had-, balkeze – a pénzügy önállása. Ocsmányul meggyaláznók legnemesb apáink szent emlékét, kik ezért annyiszor onták véröket, s bevallanók isten és világ előtt, hogy érdemetlenek vagyunk nemzetnek neveztetni!
De miként is késrthetné meg e dolgot a bécsi ministerium?
Mi két módját látjuk: békes úton, vagy háború által. Elemezzük a lehetőségeket.
Békes útoni mód alatt értjük, hogy a bécsi ministerium a pénz- és hadügy átengedését elfogadtatja a magyar országgyüléssel. –
Valljon lehetséges-e ez?
Mi nyiltan kimondunk itt kettőt. Először – hogy távol azon kába optimismustól, mintha Magyrországon minden embert megannyi antik görög jellemnek hinnénk lenni, ki örömmel hal meg hazája boldogságáért ma inkább, mint holnap: igen nagy seregét hiszszük a „béke minden áron” elvhiveinek. Ezek nem a hazának, nem az emberiségnek élnek, hanem a haszonnak, mellyet bálványoznak. Ezeket egykor Judeaában phariseusoknak hivták, Francziaországban juste millieux-ek voltak, angliában highttoryk, Asutriában schwarzgelbek, s nálunk – még nem akarom nevüket kimondani. – Ezek, csakhogy minden áron béke legyen, eladnák országunk függetlenségét.
Másodszor, hogy bárha az egykor tiszta önzéstelen magyar jellem, főleg az 1. Ferdiánd óta, rendszeresen űzött megvesztegetés által (mint Jászai is megmutatta) elmételyesedett; s a magyar épen olly hiú, mint nagyravágyó; – pedig e kettőt szokta tőrére illeszteni a megvesztegés ördöge: –
De erős hitem szerint, sem a phariseusoknak serege nem képez még többséget kööttünk; sem a magy országgyülés olly ocsmánnyá nem fajulhat, minő volt egykor a római tanács, hogy csak azért nem adta el magát, mert vevője nem akadt.
Nem. Ha a király tízszer felosztaná a kamarát, s Austria közinkbe eresztené, Metternich és Sedliczky vezérlete alatt minden volt, s talán most is lehető Spitzlieit: én nem hiszem, hogy lehetne olly országgyülést összeférczelni, melly elég gyáva, elég szemtelen, elég roszlelkű volna, hazánk függetlenségét két szemeitől önkényt, sőt erőtetéssel is megfosztani.
Ez a leggyalázatosabb sírirata lenne volt nemzeti életünknek. Inkább vérünk száradjon reá!
Tehát békes úton az átengedés meg nem történhetik. Lássuk most a másik lehetőséget.
A háború ellenünk kétfélekép történhetik. Vagy titokban fogja azt ellenünk a bécsi kormány tenni, vagy nyiltan.
Titokban – mint talán most. A ministerium igy fog gondolkozni. Én segítem alattomban a horvátokat és szerbeket mindaddig, mig a magyarok megadják magokat nekik, vagy segélyért hozzám folyamodnak.
Ha a horvátok győznek, s talál budáig nyomulnak, én (t.i. a bécsi ministerium) közéjök lépek, békét parancsolok és kötök, mellynek egyik pontja az lesz, hogy a magyar had- és pénzügy az osztrák ministeriumba beolvasztatik.
Ha pedig a magyar tehetetlenségében hozzám folyamodik, a horvát s szerbek elleni védelem miatt, segélyt adok nekik, de ismét feltétűl „sine qua non” kikötöm a had- és pénzügy beolvadását.
Illyen lehet a bécsi ministerium logicája. S meg kellvallani, ha nem helyes is, annál kereszténytelenebb, s annál metternichiebb.
Azonban én azt hiszem, minden igaz előzmények mellett is, a következmény nem fog sikerülni. A magyar nem satnyult még annyira, hogy háladatlan pártütők fékezésére őnmagából elégséges erőt ne legyen képes kifejteni. Sőt képes leszen az utolsó forrásokat felhasználni, a alegveszélyesb eszközöket felhívni, országa nyugalmának rabló csoportoktóli megmentésére, mintsem idegen segélyért porba borúljon bárki előtt is.
Idegen előtt? Tehát Austria idegen? isten és a nemzet előtt esküvel pecsételt egyességek szerint, Austriának irányunkban idegennek nem volna szabad lenni. Ő tartozik segélyünkre lenni, az ország épsége, nyugalma s függetlensége fentartásában; miként mi megmentettük Mária Terézia alatt egész austria épségét, s védelmezik seregeink mai napig is nyugalmát s függetlenségét, Párgában, Gallicziában, az Aldunánál s Olaszországban.
De ha ezeknek ellenére, a jelen bécsi ministerium nem érzi közös fejedelmünk letett azon eskűje szent kötelességét, hogy a közbékét, s birodalom épségét országunkban önkényt, saját ösztönéből védelmezze, s mielőbb helyre állitsa. Sőt, ha e helyett hideg elnézésen túl még országunk nyugalmát s épségét megtámadó lázadókkal rejtekben szövetkezik, azokat titokban elősegíti: akkor ő irányunkban teljesen idegen, – sőt több – ellenségünkké válik. – És akkor erőszakosan elménkbe tolúl azon gondolat: mi neve azon szövetségnek, melly brátság helyett saját életünk megtámadóit segéli? s valljon, ha a szövetség egyik része elárulja másika iránti kötelességét, ez csupa bőség díjában áldozatúl dobja magát a hitszegő fél ármányának? Erről majd akkor, ha csakugan illy ellenünkké lesz a bécsi ministerium.
Ha pedig a másik eset állna be: a bécsi ministerium nyilt hadat kezd ellenünk – miként fogja ezt Europa előtt indokolni? mert azt csak nem hihetjük, hogy csak amúgy lazzaroni, vagy guerilla csapatként rontsanak reánk.
Legelőször is, I. Ferdinánd osztrák császár hadat üzen V. Ferdinánd magyar királynak – ki mindkettő és ugyanazon személy. Másodszor I. Ferdinánd osztrák császár szent esküje megszegésére kényszeríti fegyveres kézzel V. Ferdinánd magyar királyt – ki mindkettő egy és ugyanazon személy. Harmadszor I. Ferdinánd osztrák császár meg fogja alázni akarni V. Ferdinánd magyar királyt – ki mindkettő egy és ugyanazon személy. Negyedszer I. Ferdinánd, osztrák császár megsemmisitni parancsolja az V. Ferdinánd magyar király által adott, aláirt, s megtartani esküdött alkotmányt – pedig mindkettő egy s ugyanazon személy. Ötödször I. Ferdinánd, osztrák császár, felzúditja az V. Fedinánd magyar király ellen ennek hű népeit – pedig mindkettő egy s ugyanazon személy! stb.
Im ez összeállítás legjobban mutatja az osztrák ministeriumnak nyilt háború általi föllépése csúf erkölcstelenségét. A habsburglothringi ház ivadékainak egy fővonást tulajdinit a történetirás és az európai közvélemény: a becsületességet. – A ministeriumnak ellenünki illy fellépése ezt szentségtelen kezekkel merné sérteni!
És miként igazlnátok Európa előtt magatokat? népek közszabadság reggelén ti 13 milliónyi nemzetet meg akartok fosztani azon jogtól, hogy a pénz- s hadügyet saját maga kezelje? Egenlőség-e az, hogy a kisded Austria felfalja a nag Magyarország pénz- és hadügyét? s testvériség-e az, hogy midőn ti a kisded tartománykákat minden politicai jogokban részesítni késznek nyilatkoztok: tőlünk a birodalom legnagyobb, legerélyesb részétől még a pénz- s hadügy kezelése jogait is el akarjátok tulajdonítani? Ez nem német őszinteség!
És végre, bármi gyalázlólag szóljatok is felőlünk, csakugyan nép vagyunk, kit eszélytelenség magatoktól eldobni, s vakmerőség ellenetek ingerleni.
Én ugy látom a világ-történetirásban, hogy a melly népnek erős multja van, az soká fog élni, mint a mély gyökereket vert czedrus. Nekünk – ha nem dicsőséges, de csakugyan erőteljes multunk van, s hiszünk istenben, s a népek közszabdsága nemtőjének szellemében, hogy így – vagy ugy – de még fényes jövő vár reánk! – Ábrányi Emil
