AZ ALLG. OESTR. ZEITUNG RÁGALMAI.
AZ ALLG. OESTR. ZEITUNG RÁGALMAI.
Mennyire ment már a bécsi reactionalis párt egy töredékének galádsága, mennyire sűlyedt le az s annak organuma, az Allgemeine Oester-reichische Zeitung , az erkölcstelenség hinárjába, midőn a kegkikeresettebb hazudságokkal és rágalmakkal támadván meg ministeriumunkat, megingatni törekszik a magyarnak kormánya iránti bizodalmát! Ő a reactio ezen Rodinféle jesuitious törekvéseit olly alávaló modorban terjeszti a mívelt német közönség elébe, hogy minden egy kis udvariassághoz szokott embernek el kell ámulni ezen kanászos viseletén a nevezett lapnak.
A mint az Allgemeine Oester. Zeitung august. 17-kei ugynevezett Abend Beilage-jaban, az
Alább olvasható czikk megjelent : bécsi értesitőnk szerint, maga a nép s a tanulóság nemes inignatióval ragadta ki az utczai eladók kezeiből, s elszaggatá a példányokat; de a bécsi sajtó
még azon éjjel újra nyomatá azokat.
Ime az említettük czikk ílly czím alatt: Az úgynevezett magyar ministerium. ,,Mi a mult héten néhány hasábot szentelénk a magyar ministeriumnak, hogy sok fecsegésének csekély jelentőségét kitüntessükk, és ime ma azt kell jelentenünk, hogy hibát követtünk el, melly abból állt, hogy mi Kossuth ministeriumát magyarnak nevezők, holott azóta száz közleményből is volt módunk okulni, miszerint (itt bocsánatot kérünk olvasóinktól, hogy a német lapnak nemzetiségünk iránti finom különböztetését nyelvünkre le nem fordithatjuk, adjuk tehát sajátlag németesen) sem az ungarok, sem átalában a magyarok, hanem ez utóbbiaknak s az ő véleményeinek hódol, mi alatt Magyarország népességének legnagyobb része határozottan nyilatkozik azon szédelgés; rendetlenség, törvénytelenség, és azon boldogtalanság ellen, mellybe egy olly ember szándékozik azt bele rántani, ki a ministeri asztalt játszó asztalnak tekinti, mellyben a népek s azok jólléte felett szabad koczkázni.Mi nem akarjuk mélyebben taglalni az előttünk fekvő iratokat, azok leginkább mívelt kézből, részint Kossuth úr közeléből kerültek, s az ő felette és tervei feletti itéletben egymást váltják fel, a dicsőség-vágy egyik szélsőségétől, melly korona után terjeszkedik, egész az önérdek szélsőségéig, melly töltött zsebekkel a távolt látszik keresni. Mi tudjuk, hogy a kormány élén álló férfiak bizalmatlansággal találkoznak, és hogy ki olly sokat beszél, mint Kossuth ur, kétszeresen teszi ki magát ennek. Nekünk talán nem is jutottak volna eszünkbe ama közlemények, mert átalában a személyességek felőli közleményeket azért nem érdemesitjük figyelemre, minthogy igen nehéz a valót bennők kitalálni, és a személyek előttünk egészen közönyösek s csak tényekre tekintünk, hogy ismét tényeket idézhessünk elő. Kossuth ur azonban az újabb időkben olly szorosan összefűzé nevét a tényekkel, hogy mi a kettőnek nyomoruságát nem tudjuk elválasztani egymástól; mi fájlaljuk, hogy a magyar nemzet irányában ki kell mondanunk, hogy eme tények nem kevesebbek mint utonállói rablások.
Előttünk fekszenek az okiratok, miszerint egy oláhországi kereskedő által egy bécsi kereskedőhöz küldendő tetemes pénzszállitmány Kossuth pénzügy-ministernek s társainak parancsára a postaszekérről elvétetett. Az irományok rendben vannak, s azt mutatják, hogy e szállitvány transito volt. Olly javak felett, mellyek transito szállíttatnak, egy kormánynak sincs hatalma intézkedni, azok bizományi javak, mellyeket csak ott lehet védteleneknek tekinteni, hol a civilisatio megszünt, hol rablóknak kezeiben vannak az országutak, hol a kormány igen gyönge ezen rablóknak elnyomására. A transito gazdászati szempontból véve minden statusban el annyira fontosnak tekintetik, hogy magában a háborúban is illetlenűl maradnak az illy javak. S e szerint a magyar fractiónak ministeriuma bűnt követett el, midőn olly embereknek transito tulajdonahoz hagyott nyulni, kik semlegesek és a párttusákban részt nem vesznek. Ezáltal magát azon hatalom categoriájába tevé, melly a törvényesség terén, népjogokon kivül esik. Mi háború hibáinak erőhiánynak tulajdonítók, hogy a féktelen katonarend (a soldateska) megzaboláztassék, a mint néhány héttel arról értesítteténk, hogy Magyarországban 2 austriai főtiszt (Stabsofficiere) akasztófán haltak el, mi hasonló okból történtnek magyarázók azt, midőn hallottuk, hogy német ezredbeli katonák Kossuth pandurjai által a kórházakból kidobattak, és sebeikben nyilvános utczákon vérzettek el. Mi ezen tudósitásokat nem is közlők, mert mi azoknak valódiságáról kétkedénk, mi még azt is meg fogtuk volna bocsátani, hogy a Horvátországba szánt hajók a Draván a magyarok által elfoglaltattak. A dunáni rablás egyszerre és visszavonhatatlanul határozott kételyünk felett; nem marad részünkről más tenni valónk, mint fölszólítani az austriai ministeriumot, adja tudtára a magyar nemzetnek, hogy a Kossuth fractiójával többé semmi köze, és hogy Magyarországnak más vezetőket kell választani, ha a népek tanácsában méltóságát fentartani kivánja. Ha Kossuth az elkövetett hibát azzal akarja szépíteni, hogy tudtúl adatá, miszerint az austriai pénzügyminister kivánatára, a rablott pénzösszeg majd magyar értéktelen bankjegyekkel fog visszafizettetni, ez nem más mint a bűnténynek bevallása, s ez nem tanúsága a becsületességnek, nyilvánítása annak, hogy Kossuth és legényei már olly mélyen süllyedtek, hogy már többé nem is szégyenlik vétköket.
Mi mint őszinte barátai a békének és szabadságnak, mint barátai a népeknek, és mint határozott ellenei mind annak, a mi nem becsületes, óhajtjuk, hogy a magyar nemzet tisztitsa meg magát a világ előtt azon gyanútól, hogy a budapesti ministerek az ő vezetői, mi reméljük, hogy Március 15-kének Kossuthja minden szabad ember várakozásait a legkeserűebben meghiúsitá; mi elvárjuk, hogy eltávolítása által szabaddá teszik azon útat, mellyen Austria és Magyarország szoros kapcsolatra testvéri kezet nyujtandanak egymásnak.”
Ezen egész cikkhez, mint hazudságok, tényferdítések, rágalmak és gonosz szándék conglomeratumához nem kellene commentár; illy czikkiróval becsületes ember egyenlő fegyverekkel nem vihatván, minek rá a szavakat vesztegetni. Mi egyedül a mívelt, s különösen hazánk közönségéhez szóltunk ev gyanúsítások ellen egy pár szót.
Miután a bécsi bank jónak látta saját bankjegyeit annyira derpeciálni, hogy azok már 4. 5. sőt több % levonással is keringettek, mi mégis ezen bankejegyeket most is teljes értékökben fogadók el; minek következtében ezüstpénzünkek kiszivárgára annyira növekedett, hogy már szintén hordókra rakva viteték innen Bécsbe az ezüst pénz, haszánkban pedig annyira eltünt az a forgalomból, hogy e miatt már több helyen zavarok támadtak a nép között.
Ministeriumunk tehát szükségesnek találá a még nagyobb kellemetlenségeknek elejét venni, s intézkedni a szerint, a mint annak első példáját az osztrák ministerium adá, t. i. az ezüst kivitelét megtiltani.
Történt egy alkalommal, hogy a Brassóból Bécsbe 18 ezer s néhány száz forint ezüstben, s mintegy 50 ezer frt aranyban lett volna szállítandó, és igy nem igaz, mintha ez oláhországi transito küldemény lett volna, mert a szállító kereskedő álltal előmutatott papirosok közt annak semmi nyoma nem vala, hogy ez olláhországi szállítmány, sőt épen azt mutaták ezen papirok, mint mondánk, hogy ez Brassóból küldeték.
A mint ezen eset a rendőrség által pénzügyministeriumunknak följelenték, innen azonnal kiadatott a rendelet, hogy azon lefoglalt 18 ezer s néhány forint a kincstári főfizető hivatal által bécsi bankjegyekben fizettessék ki ; úgymint a mellyeket Bécsben akárki elfogad fizetésűl.
Ezt tenni ministeriumunknak hazafiui kötelessége vala, különben a nyerészkedők rövid idő alatt minden ezüst pénzünkből ki fogtak volna fogyasztani.
A lefoglalt mintegy 50 ezer frt értékű aranyak, minthogy az aranypénz a kereskedelmi világban többé már nem pénznek, hanem csupán csak árúnak tekintetik, a magát jelentendő szállítónak természetben kiadatni rendeltetett.
Kérdjük: az illy eljárás nem épen annak ellenkezőjét tanúsitja-e, mit ellenségeink gyalázatos módon rablásnak neveznek.
Továbbá alávaló hazudságnak nyilvánitjuk a fentebbi német czikk azon állítását, mintha két nemzet ezredbeli törzstiszt ( Stabsofficier) akasztófán végeztetett volna ki.
Nevezze meg őket a czikkiró.
Hazudság az, mintha a németezredbeli katonák kórházainkból az utczákra kihányattak s ott vérökben haltak volna el.
Mi a Duna elzárását illeti: miután az tapasztaltatott, hogy Karlovicz táján, a pártütők a Dunán lefelé menő hajóinkat lefoglalták, s azokat épen a folyamnak mások előtti elzárására, magoknak pedig eleségeiknek s lőszereiknek a Duna egyik partjáról a másikra való szállítására használák: itt is a parancsoló szükség kényszerité kormányunkat az aldunai hajózást betiltani. Igy történt, hogy midőn bizonyos Bonnet nevű franczia kereskedő dongákat akart a Dunán szállítani, értésére adatott, hogy várja be, mig az e tájon kiütött lázadás le nem csillapul, csak igy kerülhet ki, hogy hajó-szállítmánya a rabló ráczok kezeire nem kerül ; s igy leszünk biztosítva mi is, hogy az általok netalán elfoglalandó szállitmány ellenünk nem fog eszközűl használtatni.
A Horvátország felé történendő szállitmányokra nézve pedig általában csupán az rendelteték, hogy fegyvereknek s más hadiszereknek ellenségeink kezébe szállítása meg nem engedtetik.
Történt pedig, hogy egy alkalommal feljelentetett búzának és vasszereknek oda szándéklott szállítása is, mire a ministerium mint nem hadi szereket, azonnal szabadon bocsáttatni rendelé azokat.
Az előadott tényekből láthatja a közönség, milly alávaló rágalmak azok, miket az Allg.Oesterr.Zeitung ezen czikkében nemcsak a magyar ministerium, hanem átalában a nemzet becsületének megingatására fölhasznált ; mi azonban meg vagyunk győződve, hogy találni fog az törvényes módot az illy bujtogatók alávalóságainak megtorlására. – Sz.F.
