SZERB PROCLAMATIO.
SZERB PROCLAMATIO.
A vizben fuldokló, szabadulhatás reményében, a szalmaszálhoz is kapkod. Igy tesznek most a szerbek is. Látván, hogy igazságtalan ügyök csak vesztőket hozza magával, kétségbeesve a Bács vármegyében és Bánátban lakó tótokhoz fordulnak, s egy hozzájok tót nyelven intézett proclamatióban tőlök kérnek segítséget. A fölhívás szavai következők:
„A Bácskában és Bánátban lakó tótokhoz. Testvérek, tótok! Tudjátok, hogy egy részről a magyarok, más részről a ti testi és véri rokonaitok – a szerbek és horvátok közt véres háború támadt, melly már a ti eddig csendes falvaitokat is megközelítette borzasztóságával.
Valaki azt fogja mondani nektek, hogy ez a magyar kormány törvényei, s az ellene föltámadt és neki engedelmeskedni nem akaró lázadók közti háború; azt fogja továbbá mondani, hogy ti mint rendes és nyugodt alattvalók kötelesek vagytok a magyar kormánynak engedelmeskedni, s azt a lázadók ellen minden módon segíteni tartoztok.
Ne higyetek ennek, ki a ti és a mi ellenségünk és károsítónk; mi elmondjuk e háború valódi okát.
A mi kegyelmes királyunk és urunk, V. Ferdinánd, az év tavaszán minden nemzeteinek egyenlő szabadságot és jogot ajándékozott, hogy legyen szabad minden ember, bármi vallású és bármi nyelvű, hogy valahára az üdvözítő tanítása szerint, minden emberrek egyenlő jogú és kötelességű testvérek legyenek.
De Magyarországban a magyar urak e királyi ajándékot a nemzetektől elorozták, s csak magok és az ő magyar nemzetök számára akarják azt bírni, minden egyéb Magyarországban lakó nemzeteknek előbb a magyarok önkénye szerint meg kell magyarosodniok, el kell vetniök nevöket, nyelvöket, szokásaikat és magyarokká kell válniok, he élni és a közös Magyarországban, melly mind e nemzeteknek egyenlően tulajdonuk, szabad emberek gyanánt lakni akarnak.
De mi joggal merik kivánni és erővel követelni azt a magyarok az ő polgártársaiktól és hozzájok hasonló szomszédaiktól, a szerbektől, horvátoktól és rusznyákoktól, hogy ezek az isteni ajándékot megvessék, hogy nevöket, hogy istentől ajándékozott nyelvöket, őseiktől öröklött szakásaikat elvessék, hogy istenhez ne azon nyelven, mellyet ő ajándékozott nekik, imádkozzanak, hogy községeikben, egyházaikban és tanácskozásaikban az ő érthető és saját nyelvöket ne használják, hogy az iskolában ifjuságokat az isten és önmagok ösmeretére saját nyelvökön ne vezessék, de hogy ismeretlen, idegen, érthetetlen nyelvet használjanak? Hogy szóval, szünjenek meg azok lenni, mikké őket az isten teremtette, s mikká tehát akarta, hogy legyenek. Uraik-e a magyarok a többi nemzeteknek, jobbak-e, isten előtt, kedvesebbek-e, mint a tótok, rusznyákok vagy szerbek?
Ez a magyar urak legnagyobb jogtalansága, legnagyobb orzása, kik igy akarják hatalmukat és uralkodásukat más nemzetek fölött megerősíteni, más nemzeteket elnyomni és kiirtani, hogy csak ők annál nagyobbak és dicsőbbek legyenek. S e mellett mindenkinek szabadságot és testvériséget igérnek, szemtelen hazugok! Szép szabadság és tastvériség az, mellyért az ember mindent, mi őseitől szent és kedves rámaradt, oda adni és fölajánlani kénytelen!
Igy testvér testvérrel, szabad ember emberrel, keresztyén keresztyénnel nem cselekszik, ő testvérének, magához hasonlónak, keresztyén felebarátnak ismeri el, ugy mint az úr isten teremtette.
Nem látja-e át minden józan ember, hogy ez csak csalás és ámítás; mint azelőtt mindent igérgettek az embernek, hogy csak vallását elhagyván az övékére térjen át, úgy most nemzetiségétől és nyelvétől akarják megfosztani, előbb csak lelkét rontották meg, most életében egészen testestül, lelkestül akarják bírni, – kivánják, hogy minden eddigi léte iránt hűtelen legyen, hogy ölje meg önmagában nemzetét, saját anyját, melly szülte és nevelte, hogy semmisítse meg minden ősei emlékét, kik a nyelvet és nemzetiséget istentől vett ajándék gyanánt szállították a maradékokra.
E jogtalanság miatt a magyar uraknak, kik Budán és Pesten igazságtalanúl az egész Magyarország feletti hatalmat kezökbe kerítették, kik egy mákszemnyit sem törődnek legkegyelmesebb urunk és királyunk akaratával, és parancsát, hogy minden nemzetek egyenlő joggal bírjanak, megvetik, mondván, hogy Magyarországban nem lehet, nem élhet semmiféle más nemzet, mint magyar, eredt e véres és borzasztó háború! A magyar urak fejeire száll mind azon drága embervér, melly e borzasztó belháborúban kiömlik.
A dicső és harzcias szerb nemzet, veletek, tót testvérek, vér és nyelv szerint rokon, s veletek olly hosszú idő óta jó szomszéd, e magyar jogtalanságot sehogy sem akarja tűrni, és nem tűrheti!
– Ő, ki Magyarország minden alföldi tájait vérével és fegyverével a töröktől elvette és megszabadította, ki annyi századokon át mindig híven vádette hősi karjával a törökök ellen hazánk határait, s hazáért és királyért annyi háborúkban győzhetetlenűl hadakozott, vesse alá magát az isteni jog és akarat, legkegyelmesebb király parancsa ellenére a nálánál rosszabb magyaroknak, tűrje az égbe kiáltó igazságtalanságot? Legszentebb jjogát, dicső és halhatatlan szerb nevét, gyönyörű szerb-tót nyelvét vesse el a magyar felfuvalkodottság kedvéért?
Ezt tenni nem csak nem akarta s nem tehette, sőt elszánta magát, fegyverrel kezében, e szent örökséget véres csatában minden ellenség és magyar elnyomás ellen atósó csep véreig őrízni, s az ur isten igazságos harczában meg fogja segíteni.
Ez valódi oka e háborúnak, melly szent, mert czélja a szabadság, az istentől ajándékozott legszentebb jog,a magyar urak kevélysége és felfuvalkodottsága, uralkodásvágya és elnyomása ellen.
A horvátok is ugyanazon okokból kezdtek harczot a magyarok ellen. 100,000 győzetlen szláv a szabadságért és nemzetiségért küzdő harczos áll a síkon a magyar zsoldosok ellen, és megadja isten, hogy számuk naponként fog Magyarország minden részeiben szaporodni, mert ők nem magok, de Magyarország minden nemzetei számára kivánják a szabadságot és egyenlő jogokat: – A szlávok senki felett sem akarnak uralkodni, de szabdon akarnak szabad testvérek közt lakni; és ha a szerb ágyúk mennydörgése Tátra hegyeibe ütközik, vissza fog ezer tót szívekben hangzani, mellyek most magyar önkény alatt akasztófák és rögtönitéletektőli flélelmökben nyugtalanul dobognak. Mert felső Magyarországban közel 4 milló tót nyög magyar zsarnokság alatt, melly leghívebb bartáaikat, papjaikat, tanitóikat, iróikat szétűzte, elfogdosta és elzárta, azért, hogy nemzetöket védelmezték, és mind e tótok a legnagyobb tűrelmetlenséggel várják a napot, mellyen őket horvát és szerb testvéreik hangja, a magyar zsarnokság elleni csatára felhívja, és ők szerencséseknek fogják magokat tartani, ha azon helyzetbe jőnek, mellyben most ti vagytok, ha t. i. szerb és horvát testvéreikkel fognak egyesülhetni.
Ti tótok, Bácskában és Bánátban! ha mindezt elolvasván, megfontoljátok, mit kell tennetek? Egészen szerb testvéreitekhez kell csatlakoznotok, az ő ügyök a ti ügyetek; ha ők győznek, ti is szabadok lesztek, ha a magyarok győznek, még nevetek is megszünik, és nem sokára Magyarországban a tótoknak még csak emléke sem lesz meg, mert a magyarok átkozott és halálos ellenei minden szlávnak, és már százszor kimondták, hogy Magyarországban egy tótnak sem szabad maradni. Azért keljetek fel férfiasan, emelkedjetek fel, mint becsületes tótokhoz illik, egyesüljetek a szerbekkel, védjétek neveteket, nyelveteket, jogaitokat és szabadságtokat, a felfuvalkodott és igazságtalan magyar urak ellen. Az ur isten az övéit megsegíti, s az igazságos résznek győzelmet ad, a tót ügy pedig igazságos, mert ők senkit sem akarnak megsemmisíteni, kiirtani, mint a magyarok, senkit sem akarnak igába hajtani, senki felett uralkodni, nem akarják más vesztével önhasznukat és dicsőségöket nevelni; hanem csak az isten, természet és király által adott szent jogaikat akarják megóvni, ők az üdvözitő tanítása szerint, a minden emberek közt isten és törvény előtti egyenlőséget, keresztyén testvériséget akarják életbe léptetni; ők senkit sem kínoznak, nem börtönöznek, nem üldöznek és hivataltól nem fosztanak meg ezért, hogy nemzetiségét szereti és védi, mint azt a magyarok a tótságban a tótokkal teszik; hanem ellenben akarják, hogy minden ember, minden község, minden táj szükségéhez képest maga nyelve és nemzetisége mellett élhessen, imádkozhassék, iskolában tanulhasson, magát törvény előtt védhesse. – A magyarok idegen nyelvet, idegen hivatalnokokat, idegen szokásokat, önkényt és legkedvesebb örökségetek kiirtását nyujtanak, a szerbek szláv testvéri szeretetet, szabadságot és jogegyenlőséget nyujtanak. Minden józan és hű tótnak ez utóbbit kell választania, testvériesen kell szert testvéreit fogadnia, egész lelkével hozzájök kell csatlakoznia”.
Jegyzésekkel akartuk az e felszólításban előforduló ármányos fallaciákat kisérni; de részint, mert azok olly szembetűnők, hogy fejtegetésökre nincs szükség; részint, hogy részletes taglalásuk íveket kivánna, tanácsossabbnak tartjuk azt pusztán ugy közölni, a mint van. Fel van ebben használva minden érdek, melly a kedélyt felingerelheti, ki van zsákmányolva a vallás, nemzetiség, birtok stb. ugy, hogy olvasása után kevésbbé csudálkozunk azon fanatismuson, melylyel az illy eszközök által elvekitott nép ellenünk viseltetik, de annál inkább csudáljuk azon képzeletünket felülhaladó ördögi malitiát, melly illy gyalázatos ezsközökhez nyulni nem írtózik.–
Igen jól tudják a reactio bárlett ezközei, hogy a nép előtt a történtek részint egészen ismeretlenek, részint ferde tudomása van rólok, s innen ezt használván alapúl, rá építik pokoli ármányaik óriási tömegét, melly, ha az alap ingani kezd, ledűlvén, először is őket fogja agyonsujtani. És ha sikerülne – de bízom istenemben és az ügy szentségében, hogy nem fog sikerülni – a reactiónak bármi parányi győzelmet, vagy annak csak színét is kivivni, akkor csupán és egyedül szegény népünk tudatlansága miatt fogja ez tehetni. Mert képzeljük csak magunkat, kik pedig csak tudunk egy keveset combinálni, azon helyzetbe, hogy ügyeink állását, szóval a legközelebb történteket nem ismernők, s akkor hasonló szinekben rajzoltatnának előttünk, mint a fenebbi proclamatióban; valljon nem ébredne-e bennünk sympathia a rablók iránt?
Miért bukott absolucitus kormány, sok alvilági maradványai közől, keginkább azért érdemli meg e nemzetnek égbekiáltó, igazságos, és épen azért meghallgattatni szokott átkát, hogy a nép felvilágosítását minden áron ellenzette. Erre építette jövőjét, erre építi most is a reactio fekete-sárga reményét; de a civilisatio szelleme győzni fog, neki győznie kell minden erőködés , minden ármány daczára.– Sz-i L.
