BUDA, aug. 22-én.
214BUDA, aug. 22-én.
– Emlékezni fognak olvasóink, milly nagylelkű igéretet tettek a budaiak, a táborba szálló nemzetőrök részére; s ha igen : úgy azt sem feledék, mikép mi, mindemellett is féltettük Kiss Miklós őrnagyot, hogy cserben marad fölhivásával ; mert fájdalom, ismertük a budai vitézséget. S nem is csalódtunk; mert hogy a derék őrnagy szava csakugyan kiáltó hang volt a pusztában, a polgármester jelentéséből győződének meg ma; mellynek nyomán tudtunkre esett, mikép Kiss M. értésére adván önkényteseinek (kiknek háromnegyede pesti volt), miszerint Buda város csak a kebelebelieknek fogja adni azt a nagy hűhóval kiharangozott 24 kr napidíjat és a többit; a pestiek hátra lépvén, alig maradt körüle ötven budai. Ezek szerint Kiss M. nem fog csapatot vezérelni a táborba, hanem mint egyszerű önkénytes, megy le néhány barátaival a csatatérre. Mi nem vádoljuk a polgármestert ama hagyagságáért, mellyet benne közelebbi gyülésünkön Basási tanácsnok is méltán megrótt., miszerint nem teljesíté a közgyűlés határozatát, hogy placátok által szólította volna fel a nemzetőröket; mert hiszen így is csak az lett volna az eredmény, mi különben. Ismerik ők a budai fajtát; azért igértek olly szép mennyiséget, mert tudták, hogy úgy sem lesz kiknek részére beváltani az adott szót. Csak a lelkes Kiss őrnagyot sajnáljuk szívünkből, hgoy a budaiak jégre vezették.
Azok számára, kiknek nehezen esik, hogy hazánk szívében van egy város, mellyet a história, múltunk drága erekélyéje gyanánt adott át a jelennek; azok számára kiknek fáj, hogy a magát országunk fővárosának tartani akaró Buda, maig is olly nnémet: egy tanulságos jelenetet közlök itt, melly 1848 augusztusában, nem csekély fontossággal bír. A mult héti közgyülés végén, egy indítványnyal lépett elő a Budai Volksvertreterek szószólója, a Frankfurtból ép erőben és egészségben megékrezett Jacobsohn, melly illyen formán hangzott: Fájdalmasan tapsztalja, mikép a gyülésekben mostanában azon veszedelmes szokás kezd lábra kapni, miszerint a népképviselők közől, többen, bár németűl mindnyájan jól tudnak, sőt vannak néhányan, kik született németek, s magyar nyelvet nem is bírják tökéletesen, mégis itt mindig magyarul beszélnek. És ez által, nemcsak a gyülés tagjainak többségén ..tánytalanságot követelnek el, de a polgármesternek is azon kellemetlenséget okozzák, hogy az, beszédeiket németűl expicálni kénytelen, mintha bizony nem elég teher volna rajta az is, hogy a jegyzőkönyv felolvasott pontjait mindig szíves németűl ismételni. Tehát jelenleg egyfelől köszönetet szavaz a polgármester jóságáért, másfelől inditványozza: 1.) hogy a jegyzőkönyv német nyelven is vitessék; 2.) hogy a képviselő uraknak tessék németűl beszélni.
Keszler: respectálja a német polgárokat, mert velünk együtt viselik a terheket; azért előtte szólónak nézeteit párolja, a részéről nem fogja restelni, hogy ha ollykor magyarúl fogna szólni, azt németek kedvéért azonnal lefordítja németre is, mert t..teli bennök az áldozni kész onfiakat. (Harsogó: bravo! hamsz Recht!) Egy hasonlag nyilatkozó képviselő után:
Stángl: Nevem és származásom német vagyok, de mert a magyar haza gyermekének tartom magamat, kötelességemnek ismerem, (s kellene, hogy mindnyájan ismerjük) magyarúl szólal.. Pest meg tudott magyarosodni, és mi nem, tehát nekünk valahára kezdenünk kell, hogy fiaink legalább már jó magyarok lehessenek. Én nem veszem rosz néven azoktól, kik magyarúl nem tudnak, ha németűl fognak is beszélni: én részemről mindenkor magyarúl szólalok fel.
Andorfi kapitány: Félszázadig küzdött a magyar azon természetadta jogárért, hogy nemzeti nyelvét azon polczra emelhesse, hol annak állania kell 12 éve, hogy a magyar nyelvnek diplomaticai méltóságát a törvény megadta, s mi most akarnánk-e német jegyzőkönyvet vitetni? (Nevetés.) A törvényt tisztelni és megartani tartozunk, a jegyzőkönyv nem lehet más, mint magyar. Mi a tanácskozási nyelvet illeti: itt mindenekelőtt megjegyzi, mikép: a ki nyilvános pályára lép, annak tisztában kell lennie magával. Ő magával tisztában van. Érzi azonban, hogy itt a törvényesség terén nem állhat, hanem áll a méltányosság s ildomosság terére. És itt először is figyelemmel kell lennünk az elemekre, mellyekből a város áll; s óvakodjunk, nehogy azt a részt, melly közöttünk túlnyomó, valamikép megbántsuk. Nekünk most minden erőre szükségünk van; azon kell törekednünk, hogy minden fölhasználható ezközt magunk köré öszpontosítsunk, nem pedig azokat elidegenítsük; és azt állitja, hogy ki most kényszeriítőleg akar föllépni a német elem irányában, többet árt mint használ a közügynek. Pest hozatott itt fel példáúl, hogy már ott a tanácskozási nyelv kizárólag magyar; erre nézve megjegyzi: mikép Pest helyzete sokkal szerencsésebb mint Budáé, Pestet örökös pezsggésben tartja kereskedése, s a benne lakó nagy számu fiatalság igen kedvező kőzbenjáró volt arra, hogy e város olly nagy lépésekkel haladjon a magyarososdás felé; míg Buda minden elevenség nélküli pangó állapotban sínylik. Azért ismétli, legyünk kiméletesek a németek iránt, s óvakodjunk őket valamire kényszeríteni most, midőn jelen politicai conjuncturáink közt olly nagy szükségünk van: belőlök kifejthető erőre. Mindezeknél fogva: nem követeli ug..de elvárja azon uraktól, kik németűl tudnak, hogy gyuléseken a többsége nyelvén fognak beszélni.
Részünkről emez itt felhozott okokat alaposoknak megismerjük; s a kapitány véleményét minden kétség nélkül aláírnánk, ha azt 1836-ban nyilvánította volna. Mert szeretnénk tudni: ha a tizenkét év óta diplomaticai polczon űlő magyar nyelv, csak annyira tudta magához édesgetni a budaiakat, hogy még ma sem érttnek meg egy rövidke magyar beszédet, szeretnők tudni: valljon mikor jövend el az idő, mellyben elkezdhetünk előttök hazánk nyelvén szólalni? Aztán, ne képzeljük, mintha Jacobsohn és emberei, nem tudnának magyarúl annyit, hogy bennünket megértsenek: más valami fekszik itt a dologban! Én magának, egy német nyelv mellett dühösködő képviselőnek ajkairól hallottam, hogy ő tud magyarúl, de nem akar tudni. Egyébiránt távol vagyunk attól, hogy valakit, bár moraliter kényszeritsünk a magyar beszédre; csak azt mondjuk: kár volna a dolgot lemozdítani azon stádiumról, hova pár hónap óta vergődött, midőn ott állottunk immár, hogy hallottunk férjiút (és ez a derék Albert volt) ki törte inkább a magyar nyelvet, mégsem szólott németűl. Illy móddal lassacskán, minden kényszerítés nélkül eljutottunk volna oda, hova különben a jó isten tudja, mikor érünk. – Szathmáry Károly
