Temesvár, aug. 20-kán.
Temesvár, aug. 20-kán.
A mult héten Fehértemplom nellett Szuboiczát és egy más rácz helységet is elfoglaltak a határőrökkel egyesólt szerbek, mert a krassói határvonalon felállított őreink gyengébbeknek érezvén magokat, visszavonultak. A fehértemplomiak e hirre eltorlaszolták városukat s kétségbeesett elszántsággal védelmezték magokat. A lázadók már a torlaszokon a városba törtek, a lakosokat, kik csaknem mind németek, hallatlan vadsággal kezdték mészárlani, ágyúikat elvették, s mindnyájokat ki akarák irtani. Már a várost több helyütt fölgyújtották, a rémült lakosok egy része az egyházba menekült s onnan védelmezé magát, az elkeseredettség tetőpontján hősies elszántsággal rohanták meg a rablókat, s a segitségökre érkezett néhány század rendes katonasággal diadalmasan kiverték.
Azon németek, kik még most is rokonszenvvel viseltetnek a 215rabló szerbek iránt, megkérdezhetik fehér templomi testvéreiket, valljon nyelvért, és nemzetiségért harczolnak-e ezen rablóhősek, s valljon csupán a magyarok-e azok, kiket gyilkolnak. Kiben csak egy kevés emberi érzés lakik, elborzad azon kegyetlenségeken, mellyeket ezen embertelen csoportok minden vagyonosb polgáron elkövetnek, csakhogy pénzöket és vagyonukat elrabolhassák. Hogy a felföldi németek alföldi rokonaik gyilkosai iránt rokonszenvvel viseltetnek, az csak onnan magyarázható, hogy az eltorzított híreket olly jellemtelen egyénektől kapják, kik képesek saját testvéreik árulóivá lenni, csakhogy nyomorult magánérdekeiket előmozdítsák. Az ernesztfalvai németek, nem régiben fehér zászlókkal mentek a falujokat megrohanó szerbek elébe, csakhogy el nem pusztítsák védetlen házaikat; de e vad nép nem törődve a béke lobogójával, legelőször is a zászlótartókat mészárlá le, ha ezt a bécsiek – kik annyira szeretik magokat gemüthlich népnek nevezni – tudnák, nem hiszem, hogy a testvéreiket gyilkoló szerb rablók iránt rokonszenvvel viseltethetnének. Midőn az alföldi németek, – kiknek egy része nem igen hősiesen vitézkedett, – megtámadtattak, s gyermekeikkel és hölgyeikkel mint földönfutók, a magyarokhoz futottak segitségért, senkinek sem jutott eszébe, hogy ők nem magyarok, vagy hogy nem volnának testvéreink; saját vérünkkel ótalmaztuk őket, s elhajtott marháikért kétszeres kárpótlást nyertek.
Fehértemplom, melly már több izben, megtámadtatott, ma sz. István napján, diadalt ünnepelt a torlaszok, leégett házak és holttestek között, szomorú örömük lehetett a szerencsétleneknek, mert közűlök is sokan elestek. Ha talán gemüthlich szomszédaink valami forditásban olvasni fogják e sorokat, vagy megtudják, hogy az alföldi magyarok és németek vérét nem képesek az árvák, özvegyek és testvérek könnyei felmosni, és hogy a szívtelen huszitók egész serege föl nem ér egy-két illy nemes érzésű honpolgárral, mint itt elhulltak: akkor az úgynevezett hű szerb nemzetet sympathiájokkal boldogítni nehezen lesznek büszkék.
Az elesettek számát nem tudni bizonyosan, a rablók közől száznál többen elestek, a mienik közől az utósó tudósitás szerint 23-an vesztek el. Most talán nem merik egyhamar Fehértemplomot megtámadni, s ezt annál inkább reméljük, mivel a ma ide érkezett kassai honvédek zászlóalja, Vitalis örnagy vezérlete alatt, oda indult.
Tarasnál Torontálban tagnap nagyszerűen megverettek az oda nyomúlt ráczok, a falu egészen elpusztult. Ó-Becséről tegnap reggel hat órakor rohanta meg Bechtold a római sánczokat, a győzelemről az ó-becsiek eddig már körülményesebben tudósíthattak. Samarjai
