PEST, AUGUSTUS 25-kén, 1848.
PEST, AUGUSTUS 25-kén, 1848.
Hazámfiai a Királyhágón túl!
Ti hozzátok intézem előbb szavaimat, a testvériség bizalom hangján, mellyen nem egyszer szólaltam föl már előttetek, s melylyet ti – hálás érzettel mondom – meghallgatni mindig szivesek voltatok.
Bal körülmények nehezűlnek nemzetiségünk és kormányzási függetlenségünk fölébe.
Látva ezt, letegyük-e fegyverünket kezünkből, megadva magunkat, mielőtt megkisértenők a küzdelmet; vagy mi magunkra támaszkodva, mi magunkból merítve erőt, megmérközzünk a viszonyokkal, mig diadalmaskodunk?
Gyáva korcs fia e hazának, ki az első ösvényt választaná.
És ezt tenni nem is fogjuk. Nem, mert a veszély csak akkor válnék legyőzhetetlenné, ha meg-magszakadnánk egymás között; ha személyes érdekeinket, a haza szent, közös érdekeinek alárendelni nem birnók.
Én bizom nemzetem lelkületében, bizom a lelkesedésse! párosult eszélyesség hatalmában, bizom a szabadság istenerejében, hogy nemzetem dicsően emelkedendik föl e harczból, melly erejét edzeni, de lankasztani nem fogja.
De, hogy hiven habsburg-lotharingi V-ik Ferdinándhoz, és törvényes utódaihoz, fenmaradhassunk mint szabad önálló nemzet, össze kell tartanunk elsőtől utósóig, s megállanunk mint egy, ha veszni nem akarunk egyenként, hasonlólag feloldozott vesszőcsomóhoz.
És most, midőn a szabadság tavaszi lehelete megíhletve kebleinket, új életre serkentünk: midőn a rendi alkotmány kiváltságos épületét szemeink előtt ledőlni látók; midőn az újnak alapját letevők jogegyenlőségben; midőn felelős nemzeti kormányt állítánk; őrködni a nemzet legszentebb kincs: szabadságunk és nemzeti függetlenségünk fölött; most engedjünk-e magunk fölött uralmat pártviszálynak, hogy meggyöngítve ekként a közös erőt, martaléka legyünk saját kiksorúságunknak, saját esztelenségünknek?!
Nem tanultuk-e meg a históriából, hogy a pályadijt, míg mi versenyzénk magunk közott, egy harmadik ragadá el előlünk mindig?
Kitenni akarnók-e hazánkat most is e kétes sorsnak? midőn nincs ember, ki megmondhatná: ki lenne azon harmadik?
Én visszaborzadok ezen eszmétől.
Lelkem előtt a lehetőségek világa földerűl. És én látom a megállapodás végpontját, mellynál önállásunk vérgyilok alatt roskadand össze, ha mi ragadjuk azt átkos szándékkal kezünkbe.
E vérgyilok: saját viszálkodásunk mérges fegyvere. Vagy azt hiszitek-e, hazámfiai a Királyhágón túl! hogy érdekünk nem azon egy hazánkfiainak érdekével a Királyhágón innen?
A magyarnak, lakjék bár a Hargita, vagy Kárpátok alatt, érdeke csak egy lehet.
Vagy biztositva volt-e Erdély szabadsága és önállása az unio előtt? És mi, volt Erdély fiai, boldogok voltunk-e külön hazánkban? Ha egy nemzet két hazában boldog lehetne!
Vagy büszkén emlékeztek vissza nemzeti fejedelmeink korára? Kérdezzétek meg azon kirabolt családok utódait, kiknek ősatyáikat törpe zsarnokok, bor- és kéjmámorban fuldokolva, vagy nyomorult kegyenczeik legyilkolták, hogy mások unokát bizzanak a bűndijon.
Vagy azt mondják a reactio emberei: Mi boldogok voltunk külön kormányunkkal a nemzeti fejedelmek után?
Lehet-e szolganép boldog?
És nem szolganép valánk-e mi Erdélyben martius előtt? Tekintsünk az 1847-iki országgyülésre.
Emelkedhetik-e alkotmányos formák között zsarnokság magasabbra? Sülyedhet-e szolgaság mélyebbre?
S nem egy nemzet halálos itélete lőn-e e kormányra kimondva azon örömriadásban, mellyel martiusban az ifju szabadság első szózatát üdvözlé?
Mutassátok föl e gyászos időkből egyetlen rongy-darabját az alkotmányos szabadságnak, mellyel valóban, mellyel tényleg bírtunk; és én meghajlok előttetek.
De míg történetünk évlepjairól be nem bizonyítátok, hogy Erdély kisebb vagy nagyobb elkülönzése hasznos volt a szabadságnak, és a nemzet anyagi jóllétének, mindaddig rendíthetetlenűl állok hitemben, melly szerint nemzetem jövő felvirágzásának alapja: a két hon teljes összeolvadásából eredő érdekegység lehet, és mi győzni fogunk.
Egyesüljünk e zászló alá, és mi győzni fogunk.
Hagyjunk fel tehát, hazámfiai a Királyhágón túl, minden eszmével, lássék az bármilly csekélynek, mikor kimondatik, de a mellynek méhében érdek-elkülönözés lehet rejtve, és elrejtve a nélkül, hogy ti magatok is sejtenétek.
Egy nemzet közakaratában isteni erő van!
Erdély akarta az uniot határozottan; s mert így akarta, meghajlott előtte az ellenszegülés nyilt és titkos ármánya.
Az unio ki lőn mondva.
De e szó lett volna-e az, mibe szerelmesek voltunk? Megfontolás nélkül mondotta-e volna ki azt egy egész nemzet, föltétlenűl?
S ne akrjuk voln-e az egyesűlést pillanati s néhány egyesekre ható rázkódásával; ne akartuk volna-e azt minden következéseivel?
Szégyen és gyalázat bélyegezné ezen nemzetet, melly, talán néhányak sértett hiúsága, vagy csalódott reménye miatt, a czélnál rettenne vissza attól, mit közakarattal s közlelkesedéssel vívott ki magának, küzdve érette mint egyetlen reményhorogért, évek hosszú során, ernyedetlenűl!
Bátran előre tehát a megkezdett pályán, mellynek czélja: szabadságunk és nemzeti függetlenségünk biztosítása a teljes összeolvadás által, jog- és érdekegységben.
És most ti hozzátok néhány igénytelen szót, hazámfiai a Királyhágón innen.
Az unio törvény által szentesíttetett.
Három hóval ez előtt irtam: „Az unio Magyarországnak hasznos; Erdélynek életföltétel.“
A körülmények azóta változtak.
Ma már az unio nemcsak magyar, nemcsak osztrák birodalmi, hanem, a viszonyok újabb alakulása által, európai fontosságú dologgá vált.
Ma már az unio egyenlőleg hasznos, nélkülözhetetlen a Királyhágón inneni és túli Magyarországnak.
E szempont szolgáljon tehát irányadásúl a viszonyok kiegyenlítésében; az összeolvadás munkájában.
S mit a lelkesedés megkezdett, folytassa azt teljes méltányosság és jogszerűség; hogy többé soha meg nem törhető testvériség és összeforrott érdekegység tartsa együtt a századok alatt külön válva boldogtalanúl élt, s most egy jobb jövő reményében egyesült rokonokat.
Még egyet.
Ha e hazát megmenteni akarjuk, s megmenteni fogjuk is, ne csak mi hazafiak legyünk egyesek és összetartók, hanem föleg mint törvényhozók.
Tekintsünk vissza az első franczia forradalom gyüléseire és okuljunk valahára ne csak saját kárunkon, hanem mások példáján.
Nincs a lelkesedésnek buzgóbb tisztelője nálamnál; én ismerem azon erőt, mellyet az előteremteni képes.
De a lelkesedés nem szenvedélyesség. Őrizkedjünk ettől. Jelen viszonyaink között lelekesedés, de eszélyességgel párosulva, vezethez czélhoz. Szenvedélyesség, főleg a nemzeti képviselők tanácskozó termében, ellenségeink kezében játszandja előbb vagy utóbb legszentebb kincsünket: nemzeti függetlenségünket és közös szabadságunkat.
Ugyan ezért, ki keble tüzét fékezni nem birja, hagyja ide a tanácskozó teremet, menjen szembe szállani a lázadókkal, s a hazának jobb szolgálatot teend ott, mint itt, hol legjobb szándéka mellett is, több kárt, mint hasznot okozhat.
Legyen tehát szilárd összetartás a hon minden fiai között; közlelkesedés a nemzetben; higgadt megfontolás a tanácskozó teremben; teljes egységben működő erős kormány; s nem jöhet veszély, mellyel megmérkőzve, győzelmet ne aratnánk. Pálfy János
