Fejér megyében, aug. 21-én rendkivüli bizottmányi ülésünk volt.
Fejér megyében, aug. 21-én rendkivüli bizottmányi ülésünk volt.
„Szebb jövendőt a hazának, bús idői már valának!” igy sohajték terembe léptemkor, mert egy gondolat bántott, mert egytől féltem, minek istennek hála! Nem volt alapja. Zsúfolva volt a terem. Felolvastatván a ministerelnöki levél, melly tudatta megyénkkel, hogy a Dráva felől is tornyosodik felettünk a láthatár, s ennél fogva leszükít minden becsületes magyart hona védelmére: miden arczon várakozás tükrözte magát; remény, aggály hullámzott keblemben is, attól féltemben, hogy a hon védelmére felhívó szózat pusztában fog lehangzani. Azonban alig hangzott el a levél, Nagy Sándor szolgabiró székre lépett, s lelkes szabadban felhitta tiszttársait, hogy tettlegesen siessenek lemosni megyénkről azon gyanút, mintha tán gyávasága miatt mellőztet volna mindeddig nemzetőrségünk kimozdíttatása, felajánlván magát, ki első leend zászlót ragadni, s kerületét zászlója alá fellelkesíteni, s vinni a csatára. Általános „mindnyájan!” hangzott a teremben. Mit érzett lelkem, leírhatatlan, látván miként magyar a magyar, s a szabadságra csak most született népmennyire át van villanyozva annak erejétől. Majd szót emelt Szőke Lajos szolgabiró, érzékenyen adva elő, miként nincs e honban talpaltnyi föld, melylyel magyar csontok hamvai se volnának elegyedve, nincs virágszál, mellynek gyökereit magyar vér ne itatta volna, s csak keres az, ki honáért – ha alkalmas – fegyvert nem ragad. Csapó József főjegyzőnk könnyűig elérzékenyülve a harczosok közé iratta magát. Kenessey Kámán, Tomsics V. aljegyző, Horváth Imre, Holósy Vincze, Petrác s Pál, Podhorszky Nap. sz. birák, Horváth Lajos, Szőllősy 231István, Salamon Alajos esküdtek, s ezeken kívül számos tisztviselők Themis oltárától Mars zászlója alá szegődtek.
„De neked élni kell óh hon!” csaknem felkiálták örömömben. Szégyen, gyalázat is volna a magyar nevére, s nem volna méltó a nemzetek sympathiájára, méltó volna bal sorsra, ha magát a szabadság hajnalán engedné elveszni. Míg szolga lánczot hordtak karajai, ha bár tengve is, fen tudtamagát tartani, és most, midőn szabad a kar, szabad aszó, szabad a föld, szabad a nép, szabad az egész hon, egy maroknyi lázadó csordának esnék-e martalékúl. Nem. „Neked élni kell óh hon!”
A felszerelésről levén szó, Cserna Károly mások alispán indítványozta, hogy rögtön vettessék ki birtok aránylag 20,000 pgő forint, közösen hajtasék be, s fordíttassék fegyverre, s más készületekre. Elfogadtatott. Kencsey Kálmán inditványozta, hogy, ha kell, több is vettessék ki, s a kimozdulandó őrsereg napi díja még 8 krral szaporíttassék, a harczban elesendők árváiról a hatóság gondoskodjék, míg maguk nem gondoskodhatnak, a csonkultak nyugdíjt húzzanak, stb. Elfogadtatott.
Miután számos aprólékos inditványok jöttek szőnyegre, nehogy a lelkesedés tűze és a vizenyős táblabirói szónoklatok árja eloltsa, boros Mihály indítványt tett: neveztessék ki tejes hatalmú állandó biztosság, és azután itee, missa est. Elfogadtatott, s biztosság tagjairól kineveztettek: a két alispán, gróf György, Huszár Péter, Boros Mihláy, Kenessey Ferencz, Baur József, Mészáros Péter stb.
Még egy szép jelenetnek valánk tanúi, mellyet említés nélkül nem hagyhatok. Midőn eloszlani akaránk, egy ember a népből felszólalt imigyen: „Szégyenlem hogy közrendű néptársaim közől egy sem szólalt fel, szégyenlem hogy tót nevem van, de hogy megmutassam, miként igaz magyar vagyok, és szeretem hazámat, ezennekén is felajánlom magamat.” Ezen lelkes honfi Közel István tárnoki biró, és tótajku ember. Éltesse a magyarok istene, s adjon több illyen falusi birákat!
A gyülés nagy lelkesedések közt oszlott el; a toborzás eredményéről másszor. – Rendes levelező
