PEST. AUG. 24. 1848.
PEST. AUG. 24. 1848.
Millyen politicát követ az osztrák ministerium Magyarország irányában, az eddigi tetteiből kétségtelen.
Tanúsította ezt azon nótája által, melly szerint nekünk azon esetre, ha a horvátokkal mielőbb ki nem békülünk, a neutralitást fölmondja.
Tanúsította még inkább, midőn a Magyarország és annak a királya ellen, ki egyszersmind az ő császárja, föllázadt horvátoknak nyilván pénzt, s titkon még tudja isten mit nem? küldött.
Ezekből tagadhatlanúl kiviláglik, hogy a bécsi ministerium a horvátok felé gravitál, sőt nemcsak, hanem, egy irányunkban ellenség gyanánt viseli magát.
Ezekből kiviláglik továbbá az is, hogy az osztrák ministerium most is ugyanazon úton jár, mellyen Metternich és teremtményei
Ki nem tudja, hogy a martiusi mozgalmas napokban általános és nem valótlan volt azon meggyőződés, miszerint a érégi absolutismus szellemes csak személyeit változtatta, midőn a Fickelmont-ministerium vett át Austria kormánygyeplőjét. A camarillai szellem megmaradt, ugyanazon elvek szerint működött, mint azelőtt, míg végre a bécsi nép is belátta, hogy ministeriumában a reactio kisérteties keze működik. És a Fickelmont-ministeriumot más váltotta föl.
Emlékezzünk már most vissza, millyen véleménynyel volt azon Fickelmont nevű úri ember Magyarország iránt. Nem azt mondotta-e, hogy Magyarországot csak hagyni kell, és néhány hónap múlva a különböző népfajok közti surlódások magoktól fogják oda vinni a dolgot, hogy ismét bele vezettetünk a régi kerékvágásba?
Könnyű ott jövendölni, hogy szomszédunk háza egy óra mulva lángba fog borulni, ha mi valánk azon lelketlen automat, ki födelébe az izzó üszköt vetettük.
Természetesen be kellett a horvát mozgalomnak következni, mert szítói Bécs falai közt valának. Ezt tudjuk mindnyája, ez nyilvános titok.
Bécsben azóta több ízben változott a ministerium, de úgy látszik, valamennyi a tárczával együtt elődének szellemét is öröklötte. Legalább hazánk iránt egyikben sem találtunk több rokonszenvet, mint az előbbiekben, mint ezt a föneb előszámlált tények napnál világosabban bizonyítják.
Ha látjuk, hogy a hadi és pénzügyi tárczának Bécsbe visszavitelét ürügyűl használó lázadók tettei az osztrák ministeriumtól nemcsak nem roszaltatnak, sőt tetemes pénzösszegekkel gyámolíttatnak, lehetetlen meg nem győződnünk arról, miszerint ugyanazon reactio, melly Fickelmonttal a fönebb idézett szavakat elmondatta, a mostani kormánynak is iránytűül szolgál.
Mellőzzük az osztrák ministerium e magaviseletének loyalis oldalát, mert akkor elmondhatnok, hogy ámbár Olaszország viszonya Austriához egészen más, mint Horvátországé Magyarországhoz, s ennek daczára hazánkfiainak egy része ott vérzik el Austria érdekében, s az alatt a bécsi kormány Horvátország lecsillapítására mit sem tesz, sőt a lángokba olajat önt; elmondhatnók, hogy míg a magyar országgyülés az Olaszországgal kötendő becsületes béke megkötésére csaknem önérdekét koczkáztatva, hadseregeinek egy részét fölajánlotta, az alatt ők Horvátországot pénzzel segítik; kérdhetnők: valljon mit mondana hozzá a bécsi kormány, ha a magyar pénzügyminister, mindamellett, hogy az olasz viszony különbözik a horváttól, az olaszoknak olly pénzösszegeket küldene az Austria elleni harcz gyámolítására, mellyeneket a bécsi minister a pártütő Jellasicsnak küldött? Ez oldalát a dolognak azonban egészen mellőzve, csupán Austria érdeke szempontjából akajuk a horvát mozgalmakat tekinteni.
A horvátországi lázadás ingredientiái különbözők, mint ezt a Jellasichnak azon nyilatkozat is, mellyet Bécsben falragaszok s a „Dalm. Horv. Slavonske novine“-ban közlött, tanúsítja. Ennek első pontja, a magyar had- és pénzügyi tárczának az összes birodalomévali egészítésének kivánat a világos reactio, mellynek forrása a bécsi camarilla; a második, a horvát nemzetiség biztosításának ürügye Horvátországban született ugyan, de a reactio által eszközűl fölhasználtatik, valamint a nemzetiség ürügye az elsőt használja.
Ki azonban mélyebben szeret bepillantani a dolgok lényegébe, az előtt világos, hogy az egyik szinte úgy ürügy, mint a másik, a valósi tendentia pedig a panslavismusnak utat törni, azon panslavismusnak, mellynek sükerét meggátolni, valamint az egész civilisált Európának, úgy különösen Austirának érdekében áll.
Ha a végzet úgy akarná, hogy Horvátországnak sükerülne Magyarországtól elszakadni, mi valódi czélja, ámbár azt tagadni még most is elég vakmerő: e szakadás kettős eredményt szülhetne, mellyeknek egyike szinte olly kevéssé kedvező Austriára nézve, mint a másik.
Vagy csatlakoznék Austriához, mint ezt még most hirdeti, és az által csak újra egy előlépést tenne a panslvavismus érdekében. Mert nagyon jól tudják azt a horvát pártütők, hogy ha ők Austriához kapcsoltatnának, akkor igen túlnyomó súlyt nyernének a csehekkel, morvákkal és gallicziaiakkal a bécsi országgyülésen, és csak akarniok kellene, hogy Austriát egy csapással szláv birodalommá átalakítsák.
De lehetnek azon eset is, hogy Horvátország nem csatlakoznék Austriához, hanem külön állván, a szomszéd dél-keleti szláv eredetű népekkel szövetkezve, itt erősítené meg álmodott „Slaviajának alapját, hogy majdan kedvező körülmények közt az éjszakkal érintkezésbe jővén, egy hatalmas független szláv birodalom létesítéseért küzdjön. Mi sors vár ekkor Austriára, képes lesz-e velünk együtt ezrek vérontásával is ellenállani? Azt a jövendő titkos fályola rejti.
Annyi azonban bizonyos, akár az egyik, a kár a másik sükerülne, hogy igen rosz szolgálatot tesz a bécsi ministerium mind Austriának, mind a dynastiának, mind végre a civilisált Európának, midőn irántunk ellenségesen viseltetve, az ellenünk ok nélkül föllázadt horvátokat simogatja, sőt segíti is. mert ha valaha és valamiben, akkor bizonyosan most és ebben találkoznak az érdekeink Austriáéval és az egész civilisált világéival.
Ébredj föl tehát Austria népe, még most is tartó álmodból! A mi leghőbb ohajtásunk volt, hogy az absolutismus hálóiból kibontakozva, mint szabad léphess föl a függetlennemzetek sorába: szabaddá tevél, s talán nekünk is van egy kis részünk benne, hogy az vagy, ne ámítasd el magad álprófétáid által, de szövetkezzél a szabad nemzetekkel, mint kell; a te föladatok, úgy mint a miénk, küzdeni az önkény, az obscuratismus ellen, melly létedet fenyegeti. Testvériesen kezet fogva, elég erősek leszünk megküzdeni a zsarnokság vad csordáival; elpártolva egymástól, egy nagy kérdőjel áll jövőnk titokkönyvében, s e nagy kérdőjel fontos jelentése: lesz-e Austria és Magyarország vagy sem? Sz–nyi L.
