PEST, AUGUSTUS 26–kán 1848.
PEST, AUGUSTUS 26–kán 1848.
A sors ugy akarja, hogy magyar ismét a régi harczias nemzet legyen.
Volt ő már többször illyen. Volt mikor e hazát elfoglalá, volt Nagy Lajos és Mátyás dicső koraiban.
Buzogányának súlya, kardjának éle, hol csak megfordult, száz halált osztott. Ezért volt azon időkben félelmes és rettenetes nemzet.
De miután több százados – mondhatnám, ezred éves küzdelem után, biztos állást vívott ki magának, miután egy tartós béke malasztja örvendezteté, sokat vesztett e harczias szellemből, s ázsiai természeténél fogva, a kényelem pamlagán szeretett heverészni.
Nyugalmát, mint tehetetlenség korszakát tekinté a bécsi kormány, s minden hatalmában álló eszközöket fölhasznált teljes lenyügzésére. De a politica most az egyszer rettenetesen megcsalta. Mert a nyugalom nem öntudat nélküli álom, csak éber szendergés volt, s a Metternich-kézben villogó gyilok teljes erővel rázta föl e nemzetet, s kitekerve órgyilkos markából a tört függetlenséget kikiáltotta.
Martius 15-kén történt ez; s a bukásában is rángatózó politica most már cselszövényhez folyamodott. Fölzaklatá a magyar földön lakó idegen ajkú nemzetek kedélyeit; ellenszegülésre ingerlé a horvátokat, irtó háborúra a ráczokat – azok fejeűl Jelasichot, ezekévé a rajoskodó Rajacsichot állítván.
A magyar, kinek a békés szellem már vérévé kezdett válni, több izben próbálá a békés kiegyenlítést, s mind sikertelenül. A koczka el volt vetve és neki nem volt szabad azt föl nem venni. Ön védelme följogosítá fegyverhez nyulni, s nyilt téren, férfias elhatározottsággal küzdeni, a rejtekben bujkáló rabló csoporttal.
A küzdelem élet–halálra foly; s hogy az utolsó nem a miénk lesz, biztosít azon magasztos lelkesedés, s elszántság, melly vitézeink sajátja, s melyet az ügy igazságos volta és a nemzet becsületének érzete ébresztett föl bennök.
De a csorda letiprásával aligha mindennek vége lesz. A camarilla szélesben vetette ki hálóját, hogy sem évek előtt abból kibontakozhatnánk. Készülnünk, és pedig erélyesen kell készülnünk egy hosszu háborúra, mellyenk megnyerése fogja csak teljesen biztosítani függetlenségünket.
Szóval: a sors úgy akarja, hogy a magyar ismét a régi harczias nemzet legyen.
Meg kell hát nyitni a Ludoviceát, sietve és múlhatlanul. Nemzeti irányt kell adni a hazánkban létező katona–nevelő intézeteknek, mellyek eddig fekete sárga színekkel ellátva hason szellemben működének. Gyermekeinket hadi tudományokban oktani, ifjainkat fegyverben kell gyakorolni, hogy a ránk fenekedő milliókkal milliókat állíthassunk szemközt.
Jól tudom ugyan és, hogy illyszerű nevelőintézeteink, részint rövidlátásunk, részint a bécsi előrelátó számítás szerint, nagyobbára elleneink kezében vannak; de legalább a mellyekkel bírunk azokat nem szabad ignorálnunk, nem szabad elmulasztanunk a rendelkezést, hogy legrövidebb idő alatt e nemzet sajátjaiul nyilvánítatva, e szellemben kezdessenek meg az oktatások.
És egy ily katona nevelőintézetet vagyok bátor e sorok folytában a hadministeriumnak bemutatni, mely magában véve, ha nagyszerűséggel nem dicsekedhetik is, de igen azzal, hogy a székely határőrezredek tisztjeinek nagy része ez intézet neveltje, kiknek egyike, százados Beke József, a legközelebbi csatatéren bizonyította be, hogy kellő képességgel bir hivatalos állásának betöltésére.
És e katona nevelőintézet, a székelynemzet kebelében Kézdi Vásárhelyt van. Olly helyt tehát, melly már fekvésénél fogva is az ország figyelmét méltán megérdemli, akár eredetét, akár alapítványát, akár végre jövendőjét tekintsük ez intézetnek.
Lételét köszönheti ez intézet a 2-dik székely gyalog ezred egykori parancsnoka, néhai b. Purcel Jánosnak, ki az utolsó franczia háború alkalmával szemtanúja levén a székely vitézségnek, mihelyt e hivatalát elkezdette, legelső gondolata volt, e nemzet fiait tudományosan kiképezni a harcziasságra, s ez által kieszközölni, hogy ne idegen ajkú tisztek, henem saját maguk közől valók által vezéreltethessenek. Czélja kivitelét nem tartá lehetségesnek, ha csupán a főhadi tanács ajánlandó összegére támaszkodik; fölszólítá tehát e végre Erdély és Magyarhon ismeretesebb nagylelkű fiait, föl a székelyföld minden egyéneit tehetség szerinti adakozásra, és rövid idő alatt olly összeg gyült, mellyből biztosan megkezdheté az építést. 1818-ban tétetett el nagy ünnepélylyel az a lapkő, s 1823-ban october első napján megnyilt az intézet, mellyben 100 székely katona gyermek, kincstári alapítványon, élelemmel s öltözettel ellátva kezdette meg a tanulást. Milly nagy volt ez intézet szükségének érzete, bizonyitja azon jelenés, hogy magok a székely tehetősb birtokosok közől sokan 1000 v. fttal járultak az építéshez, kik arany érdempénzzel is jutalmaztatának. De e kincstári alapitványnyal ellátott 100 gyermekoktatásával nem volt még megelégedve, rendeletet bocsátott ki mind három ezredbe, mellynél fogva minden székely katona kötelezve volt legalább egy fiát ez intézet növendékévé tenni, ki természetesen künn a városon szállásolván, csak a tanítási órákra jártak be, s számuk rendesen 300 körül járt évenként. Igy veté meg alapját a katonai rendszeres nevelésnek a székelységnél, így eszközlé, hogy lassanként nélkülözheté e katonaság az idegen ajkú tisztek nagy számát, annyira, hogy jelenleg alig van egy kettő, ki képzettségét ne ez intézetben nyerte volna, s az alsóbb tisztek közt nincs talán egy is, ki magasabb rangra alkalmaztatását meg ne érdemelné
Megnyilván eszerint az intézet, s fő felvigyázója maga az említett b. Purcellevén, minden a legszebb renddel, s lehető nagyszerűséggel ment. Az alig 10–12 éves gyermekek egyenruhát nyertek, szépírás, rajzolás, táncz, fegyverforgatásban gyakoroltattak, s egy pár év teltével közmegelégedés nyilvánult a székely szülők ajkain. A lelkesedé s nöőtön nőtt, kisebbszerü ajándékok nyujtattak az intézet számra, s állottak elő olly derekak is, kik nagyszerű alapítványokkal járulának a székely katonai műveltsége zsenge intézetének fenntartására erősbítésére.
Illy egyes alapítványok vannak jelenleg Bécsben status-kötelezvényekben letéve:
a) Néhai Székely Mihályné 540 ft. 48 kr.
b) Néhai Cseh Zsigmondé 2033 ft. – kr. családra szorítva
c) Erdélyi r. cath püspök tusnádi Kovács Miklósé 2 gyermek számára, család s valláskülönbség nélkül 4000 ft. – kr.
d) A híres székely utazó körösi Cs. Sándor ajánlata volt 447 ft, melly úgy levén hagyva, hogy míg évi kamatja 100 ftra nem megy, addig tőkésíttessék; ez összeg 12 év alatti növekedésével lett 680 ft és így az alapítványi összeg jelenleg = 5,253 ft. 48 kr. ez. ben, mellynek kamatjából 3 gyermek neveltetik. – Ezen kívül a kincstár évi alapítványa 100 gyermek és szolgálatra szükséges személyzetre 4000 ez. Ft. Megjegyzendő lévén, hogy ez intézet nagyobbítására szükséges telek már megvásárolva levén, csak az építés hiányzik; melly ha meg lesz, ez intézet is szebb jövővel nézhet szembe.
Tagadhatatlan ugyanis egyfelől az, hogy miként felebb mondám, a magyarnak ismét a régi harczias nemzettnek kell lennie, másfelől, hogy a harcziasságra magyarral test-s lélekben rokon székelynek kitűnő hajlama van, ki ha eddig kényszerítésből lett katona, ezután saját vonzalma következéseűl fogja magát a pályára szentelni, több reménye levén az előhaladáshoz. E pár ok, ugy gondolom, elégséges arra, hogy az illetők figyelme ez intézet pártolására, s nemzeties irányadásra vonassék. Melly utóbbi annyival könnyebben és gyorsabban történhetik, minthogy az ottani rendes tanítók, kik a felsőbb tudományokat tanító tiszteken kívűl 8-an vannak, mindnyájan született székely katona fiak, kik kiképzésöket Bécsbe, Grätzben és Laibachban nyervén, sokkal könnyebben bele találnák magokat a magyar nyelvbeni oktatásba, mint találták eddig a németbe. S magok az ifjak is, kiknek egy része már martius óta csak nem kényszeríté tanitóit magyar magyarázat–adásra, gyorsabb előhaladást vennének született nyelvökön a tudományokban, mint egy idegenen, mellynek fordulatait, sajátságait 4–5 év alatt alig tudák magokévá tenni. Aztán ennekmár is szép reményű növendékei nem foglalnának méltatlan helyet a fölállítandó Ludovicea alsóbb osztályiban.
De hogy ez intézet szebb jövője gyorsabban megérkezzék, kettő múlhatatlanúl szükséges. Egyik, hogy a tanítók fizetése egyenlővé tétessék az úgynevezett felső határszéleken levő hason intézetek tanitójival, mert midőn azok 3–4, sőt 500 pfttal is fizettetnek évenkint, a k. vásárhelyi katona-nevelőintézetben csak főtanító veszen 300 pft fizetést, az altanítók 60–180, sőt vannak ollyanok is, kiknek szerepök bár legterhesebb, a legalsóbb osztályokat tanítván, még is évenkint 36 pftnál többet nem nyernek, s így a csekély fizetés miatt, mellékfoglalkodásokra adván magokat, illő hévvel, szorgalommal és lelkiismertességgel nem járhatnak el hivataljaikban. Másik az, hogy az épület, az ezrednél már készen levő és helyben hagyott terv szerint, nagyobbíttassék, sokat könnyítvén ez által a szegényebb sorsú gyermekeken, ha legalább szállással láttatnának el.
Uraim! kiket illet, ne fussa el figyelmeteket e tárgy. Ha valaha volt, most van szüksége e nemzetnek mindent fölhasználni, a harczias erő, s kiképzés kifejtésére; és ezt, épen a székelység közt erősbíteni, istenemre, s e nemzet becsületére mondom, nem lesz hálátlanfoglalatosság, annyival kevésbé pénzpazarlás. Fábián Dani.
