Várad–olaszi. Aug. 19-én.
Várad–olaszi. Aug. 19-én.
Ha napjainkban biharmegye régi s mostani állását egybe hasonlítjuk: lehetetlen meg nem győződni, hogy nem az a hősi vér buzog most fiainak ereiben, melly a régibb időkben, midőn a XV-ik század végéig –– több királyok, s fejedelmeknek szolgált lak– s temetkező helyűl! Természetesen, mert haza iránt hőn érző magyar faj lakván még akkor időben Bihar áldott területét, azok között örömmel élt, s halt a magyar király!
A XV-ik század végén azonban török járom alá esvén, csak 1692–ben junius 8-kán, a váradi vár visszafoglalásakor, rázhatá le magáról, e megye a bilincset. Ámde a hajdani telivér nemzedék, nem volt többé. Fajtája kipusztult, javai papi kezekre kerültek, mellyek közől a neoaquistica commissio behálózott műve miatt, azon kezesek, kik jogaikat fölmutathatták volna, a tős-gyökeres magyar családok maradványa közől, egyet sem valának képesek visszaszerezni.
Kipusztulván ekként az eredeti keleti faj vagyonosabb része, más vegyes vérű ivadékok lakjuk már ma e földet, melly ivadék most, midőn honunkat, újra mint a XIV- s XV-ik században , rejtélyes jövendő fenyegeti, most, midőn jelenünk telve vészszel, alig tudja magát öszveszedni.
Támadtak ugyan közőlünk, közelebbi időkban férfiak, kik szilárdul munkálódtak édes hazánk boldogabb jövendőre lett átalakításán; most azonban, midőn már nem nagy szavakat, hanem tetteket vár tőlünk köz anyánk, megmagyarázhatatlan varázserő által látszatnak lenyügőzve lenni, s innen van az, hogy mindmáig sem állunk a csata–téren, holott a sok okoskodás helyett ez lenne most legszentebb kötelességünk!
Mi most is okoskodunk, gyanúsítunk, egymást sértegetjük.
Egyik főhivatalnokunk, hogy az ellene kitört nyilatkozatok alól kiszabadítsa magát, minden hátramaradásunk okául azt adá elő, hogy a nemzetőrség kiállítása iránt jött ministeri rendeletek szerinte értetlenek, kivihetetlenek, arra inte tehát, hogy azokra mit sem hajtván, magunk combinatióit kövessük, s az ő combinatiója aztán oda ment ki, hogy a már egyszer Szalontáig kimozdult seregünket visszahítta. Másik a nemzetőrség új meg újabb összeírását indítványozá, állítása szerint, csak akkor lehetvén kiindítani azt, ha a rovatos összeirás classice megtétetik (?!). harmadik azt kiálltja, menjünk mind, vagy egy se. Negyedik önkényteseket nem akar állíttatni, mert ez a törvény ellen volna. Sorshúzás útján kiván, egy harmadrészt kiállíttatni. Mit sem törődik azzal, ha a sorsot húzott nyomorék, gyenge idegű, aggatyán stb. Ötödik azon búslakodik, hogy a bizottmány végzései későn adatnak ki, s e miatt nem lehet a ráczok ellen menni. Hatodik erre azt feleli, hogy hja! Míg a vonások, kettős pontok, pontos vesszők, felkiáltó, kérdő-, nyúgjelek, stb. effélék a jegyző által, a végzés soraiba be nem rajzoltatnak, addig azokat kiadni, orhographicus vétek lenne! Hetedik még most is a régi pécsovics pártokon rágódik. Nyolczadik több ürügyeken töri az eszét. Kilenczedik elő áll, s a kormányzó megyei bizottmányt népszerűtlenné akarja tenni; hogy fogadnánk annak szót, ugymond, hiszen az többnyire váradi mesteremberekből áll? Quasi vero? Talán azt akarná némelly pseudo-szabadelvű, hogy csak tekintetes praedicatumos urakból álljon a bizottmány?
Igaz ugyan, hogy négyszázötvenezer lélek ügyét, alig 160 egyénből álló bizottmány kormányozza Biharban, és eze sok tekintetben megütközés tárgya; mert valóban nálunk a tiszti karon kívűl szükségeltetnék legalább is 500 bizottmányi tag: de ezért a meglevő bizottmányt inkább istápolni, mint népszerütleníteni kellene, annál is inkább, mivel ebben csaknem mindenérdekek vannak képviselve. Inkább megérdemlik a megrovást azon bizottmányi tagok, kik az ülésekben meg nem jelennek, s igy a bennök vetett bizalommal mit sem gondolva, hanyagságok által, a haza ügyét koczkáztatják; azok legyenek szorgalmatosabbak, ellen esetre a nyilvánosságnak kell őket átadnunk.
Sokat, igen sokat irhatnék a hanyagságokról, mellyekben biharmegye fent irtak szerint tesped; de hagyjuk ezt! Szól erről a tény, miszerint máig sem vagyunk a harcz terén, holott két hónap óta sarkal bennünket a ministerium. Mi bezzeg tettleg kezdjük bizonyítani, hogy felellős parliamentalis kormány, a slendrián megyei rendszerrel össze nem férhet.
Azonban mutathatunk föl ind e mellett is egyes tényeket, mellyek megemlítést s dicsérete érdemlenek. Ugyanis a honvédi toborzás olly erélylyel s pontossággal hajtatott nálunk végre, miszerint kevés nap alatt nemcsak kitelt debreczeni zászlóalj száma, innen Váradról beküldött újonczokból, sőt 130 legény, mint felesleg onnan vissza is küldetett, kik azonban tüstént a huszárok közé állottak be. s mi volt oka a dús eredménynek ? az, mert Hankovics György, fáradhatatlan, derék központi szolgabíránk, vevé kezébe a toborzó zászlót. Átkelt városunkon egy zászlóalj székely– oláh- és honvéd katonaság. Kinek köszönhetjük, hogy számunkra testvéries mulatságok adattak? Hnakovics Györgynek.
Másik méltánylást érdemlő tényt Dobozy István főszolgabíránk mutatott föl, ki is 315 nemzetőr helyett, hatszázat állíta ki, kik ma négy nap alatt leindulának a táborba.
Végre elősorolom állásunkat, melly már jobb oldalunkat tanúsíthatja. A minister utóbbi rendeletek folytán, elhatározta bizottmányunk, 10 hétre, 1200 nemzetőrnek, önkénytes vállalkozás útjáni kiállítását, s nagy örömünkre 1457 önkénytes állott ki, kik tegnap Szalontán egybegyűlvén, s Riczkó (nem Kiczkó) Károly közkedvességű lelkes őrnagyunk által hét századba felosztatván, ma hajnalban indultak, mg ma Temesvárra; onnan nagy Becskerekre, Kis Ernő tisztelt ezredes főparancsnoksága alá menendők. – Örült az ember lelke, ha végig nézett e seregen! Vállalkozó erőteljes, derék ficzkokból áll ez! Vegyítve több, nemcsak száj-, hanem tetthős ifju tisztviselők, ügyvédek, s birtokosokkal, és csak azért mertem ma tolla ragadni, mert valamint eddig pirulnom kellett a miatt, hogy 2 hónap óta ki nem tudtunk mozdulni, épen úgy, bizonyos öröm-előérzet bátorít, kiindult nemzetőrségünk szemlélésén, erősen hívén, miként ők vissza fogják Bihar hajdani, s a török előtt is rettegve ösmert hősi hírét, nevét szerezni, s azon esetben, bár későn mozdulánk ki , de vérrel, s nemes tettekkel fogjuk lemosni a szégyent, melly eddig tespedésünkből ránk méltán háromolt.
Másik vigasztaló tény: hogy lovas nemzetőrségi parancsnokunk, Gencsy Pál, fölkérvén minden hatályosabb lovagokat arra, hogy minél elébb alakítsanak lovas nemzetőrséget, de eddigelő csak 120 egyén vállalkozván, (minek fő oka, némelly a cortes világban csaptok vezérlésében magokat kitüntetett egyének e jelenlegi tétlensége) megjelent a bizottmány ülésben, s lelkesen hívá föl a megyét, e végett közremunkálásra, s a föllángolt keblű őrnagy buzgó kérelmét, Miskolczy Lajos szeretett alispánunk, s az egész bizottmány pártolás alá vevén: lovas őrségi toborzást rendelt el, mellynek jó sikeréről nem kétségeskedem, mert a szorgalom s kitartás példánya említett alispánunk, maga áll élére ez ügynek, september 10-ik napjáig az egész megyét beutazandó. Az eddig besorozott lovas nemzetőrök, tegnap ünnepélyesen tették le a hitet. Azután Nadányi Károlyt, s Hankovics Györgyöt századosoknak ideiglenesen elválaszták.
Ugyan csak tegnapi bizottmányi ülésből, a legutósó ministeri rendelethez képest, lelkes fölhívás intéztetik a megye polgáraihoz, mellyben egy állandó, s mozgó nemzetőrségi zászlóalj alá hivatnak föl, kiknek , úgy szintén a már elindult, s fenebb érdeklett seregnek is, napi díjaik pótlásául, húsz szeres ezüst forintig rótta meg magát a megye.
És hogy ezen a hazafi nézetek, kellő eredményre fejlődhessenek, kedves főispánunkat haza híjuk, mert ő benne van legfőbb bizodalmunk, s csak őt tartjuk képesnek, ki mindnyájunk szeretetét bírja a kivitel hatályos eszközlésére. Ember kell itt a gázra, ki mindnyájunkba új tüzet, új lelkesedést fuvaljon!!
