Becskerek, september 2-án.
Becskerek, september 2-án.
A perlaszi tábor nincs többé! a végzet úgy akará, hog a szerencse kegyencz,e Kiss Ernő, parancsnok, a mai napot, mellyen tábornokká kineveztetése hirlap utján esett tudomásunkra, a legkfényesb gőyzelemmel dicsőitse. A csata reggeli 5 órakor kezdődvén, a lázadók, kik készületeinkről köztünk lakó, velök egyérzelmű czinkosaik által jó eleve értesittetének, csatarendben, és felkészülten várták be megtámadtatásukat. Harmadfél órai kemény ágyúzás után (tüzéreink szerint 3100 ágyulövés történt mindkét részről) előnyomult gyalogságunk és rövid puskázás után, oroszláni bátorsággal, rohanó léptekkel tört be a sánczokba, s rövid küzdés után azokból az ellenséget kiverte. Mint forgó szétől üzetve, az gek boszújától félő nép úgy porlott szélyel a gonosz had. Ott valék a győzelmes csatatéren, s láttam a halál sápadt arczát ezer külön alakban, melly látvány reám, ki illyesmihez nem szoktam, mélyen ható, borzalmas benyomást tőn; lehetlen vala, a sok dermedt áldozat szemlélésekor, le nem hívnom az igazságos isten bosszúját azok fejére, kik a népet elámították, és el nem szomorodnom, mint érző embr, az elhulltak vesztén!
A lázadók hír szerint, csak egy ágyút mentettek meg: a mieink elfoglatak 12 kisebb, nagyobb ágyút, mellyek közt kilencz darabnak kerekei, és talpai sértetlenek, 2 nagy társzekeret, és lőszerekkel ellátott 3 közönséges kocsit. Azonkivül Perlaszon találtak 20 mázsa lőport, és 60,000 lövetet, úgy hogy sokkal többel jöttek vissza harczoasaink, mint a mennyivel kiindulának; továbbá szervian fegyvereket, nyergeket, lovakat, és más különféle tárgyak, mellyek, mennyiben a lángok martalékává nem lőnek, a mieink birtokába kerültek. – Drakulics fővezérnek lakásán, ki a tábor közepén egy vadászházben ütötte föl tanyáját, soknemű irományok találtattak, mellyek tán fontos fölfedezésekre vezetendenek. Az ágyúlövetek egészen hasonlítnak a mieinkhez, mi kétségtelen jele nannak, hogy Bécsben készültek, mert a dologhoz értők véleménye szerint, illyen mennyiségű lövetek seb Titelben, sem Pancsován vagy Fehértemplomban nem voltak lerakva.
Az ellenség részéről elhulltak száma, kik között több szervian is látható, 200–250-re mehet; a sebesülteket nagyobb részt a táborba rendelt több százra menő kocsikon magokkal elvitték; fogoly is alig van 4–5, mi annak tulajdonítható, hogy a meggyőzettek kocsikon futottak a közelfekvő Perlaszba, és hogy huszáraink, az árkos és bokrokkal fedett téren a megfutamodottakat üzőbe nem vehették.
A vert hadnak egik része Perlaszon keresztül Titel, a másik Csenta felé vevé útját; számát a perlaszi nem rácz lakosok 5–6000-re, a mieink pedig 3000–3500 főre tevék. Drakulics vezér volt az első, ki kétszázad magával Titel felé futott, valószínúleg a sz. tamási tábort szaporitandó. Részünkről holt van 7, sebesült pedig 30–40; ezek között Szemere, a honvédek őrnagya, ki zászlóalja élén lóháton rohanván a sánczokra, altestébe eg veszedelmes puskalövést kapott; továbbá Krause, a Mihály nagy herczeg nevű ezredbeli hadnagy, és a Woronyeczky-féle vadászcsapatnak egyik Tassy nevű tisztje, a két utóbbinak sebe nem életveszélyes.
Szemtanútól hallám, hogy tüzéreink gyönyörűen lőttek, bátorság és hősies elszántságban vetélkedtek egymással a Mihály nagyherczeg zászlóalja, a hovédekkel, és a csak néhány nap előtt hozzánk érkezett herczeg Voronyeczky goyrsvadászaival. Ez utóbbiak, mint a legveszélyesebb helyen állók, aránylag legnagyobb veszteséget szenvedének. A sánczokon elsők tüzték ki a zászlót a Mihály nagyherczeg nevű zászóalj vitézei, s nyomban oda nyomultak a tulsó részről lelkes honvédeink, és az említettem bátor vadászok. Tisztjeinket, kik mind magyar ezredbeliek, a legnagyobb buzgalom, és lelkesülés hatá által. Köszönet nekik a hon szent nevében! De kiávlólag érdemesíté erre magát a mély katonai tudományú, bátor, fáradhatlan Vette, őrnagy, ki a Mihály nagyherczeg nevű zászlóaljt, és a honvédeket vezénylé, s kinek bölcs rendezésének küszönhetni, hogy illy fényes diadal, aránylag illy csekély áldozatokkal vívatott ki. A hon tudni fogja az illy érdemeket meghállálni. – De forró hála Kiss Ernő parancsnokunknak is, ki az elszánt megtámadást nagyobb erénynek tartá, a Fabius Cunctatooskodásnál, és nem várá be, hogy Sz.-Tamásról, kapja elébb a győzelem hirét, hanem maga küldé meg azt oda, mintegy ujmutatásul arra; miént kel győzelmet víni, és gyorsan hozzájárulni a haza megmentéséhez!
Perlaszba nyomulván seregeink, onnan a ráczság, bűnei tudatában, megszökött; a r. catholicus lakosok pedig fehér zászlóval jöttek eléjök. Nem levén tehát többé ellenség, a mieink este felé visszavoultak Écska és Becskerekre. Perlaszon minden bántatlan hagyaték, nem gyujtogattak ott sergeink, nem raboltak hanem viselték magukat mint egy nagylelkű ellenség, hogy lássa a gaz Rajacsics, és czimborái, miként a magyar csak ott ront és pusztít, hol ellentállásra talál, és a legyőzhetlen szükség parancsol. És vitézeink ezen dicséretteljes mérséklete tevé fel a kroonát a mai fényes napra.
Egyet említek még: a fogoly ráczoktól tudalkolám mi indítá őket a lázadásra? és azt felelték reá: hogy kalmárjaik, és nagy befolyású pópáik kényszeríték a fegyver-ragadásra. Ezeknek kiadása és irgalom nélküli büntetése legyen tehát a béke egyik föltétele, ha isten ugy fogja akarni, hogy a magyar nemzet fenálljon. – Eg Voronyeczky csapatbeli közvitéznek, ki haldokolva hozatott a betegházba, utólsó szavai az őt körülhullámzó néphez ezek valának: „Éljen a magyar!” és azzal szava elakadván, megholt. Eszembe juttatá ez ama Napoleon idejebeli katonát, kinek egyik lábszárát egy ágyú-goly elsodorván, azt a légbe dobá e szavakakal: Vive l’Empereur! Csak bátorság, csüggedetlenség s fegyver: és a magyar élni fog. Seunig.
