Nyilatkozat.
Nyilatkozat.
A képviselőház folyó hó 26-án tartott ülésében, kővár vidéki követ, Pap Zsigmond úr egy beszédet mondott, melly, ha a tárgyalás tovább folyt volna, meg vagyunk győződve, most azon világban állana a község előtt, minőt több becsületes polgárok és egy nemzet irányában szórt legalaptalanabb rágalmak érdemelnek. Miután azonban képviselőház a tárgyalást, mielőtt a méltó megróvás bekövetkezett volna, befejezni tartá szükségesnek, a közönség iránti kötelességünknek valjük, az említet szónoklatra észrevételünket megtenni.
Nem czélunk a követ úr számos logicátlan állításait birálat alá venni, nem szándékunk az egyes egyének ótalmazásával a közönség figyelmét a beszéd fontosabb részétől elvonni. Nyitva azoknak az út, alaptalanul sértett becsületök védelmére, a nyilvánosság terén föllépni.
Meggyőződésünk szerint, miként az egyéneknek, ugy az erkölcsi testületeknek s nemzeteknek is van becsérzetök, s ha hibázik az, ki egy egyes polgár becsületét rágamakkal kisebbiteni törekszik, annyival vétkesebb, ki e cselekvés–módot egy összes nemzet irányában követi el. Az igazság és Erdély becsülete iránti kegyelet érzetébe nem eljük hát tollunkat az említett cselekvésmód megtorlására, nem kivánván a polemia fegyvereivel harczolni, hanem inkább a puszta állítások ellenében kétségtelen tényeket állítván fel.
„Látjuk, miként a székely románvérbe mártotta kezét, s még evvel dicsekszik“: ezt mondja szónok. Azon egyetlen tény, midőn a székely katonaság és oláhok közt vérontásra került a dolog, s mire a követ úr egyedűl hivatkozhatott, az ismertes miháczfalvi esemény volt, melly ekként történt.
A miháczfalviak hajdani földesuroknak tisztán majorság földeit elfoglalván és éltetvén, midőn az alsófejérmegyei tisztségek hágások elenyésztetésére intézkedéseket tett volna, előbb a szolgabirónak, azután az alispánnak szegültek ellene; mire a kormányszék szükségesnek itélte katonai erőt rendelni. A kirendelt székely csapat a falu melletti folyóvízhez érkezvén, a vizen át nem szálhatott, mivel a lázagók a kompot a falu felőli partjára vivén, azt, a katonákkal együttmenő kormányszéki biztos ismételt felszólítására is átküldeni nem akarták. A katonaság tehát e napon czélt nem érhetvén, éjjelre visszavonult, s következőnap egy más falu határán levén meg az átszállást, közelitett az említett faluhoz, de a miháczfalviaknek több szomszéd falusiak hozzá csatolásuk által nagyra növekedett lázangó csoportja utját állotta. Ekkor szóbeli s több óráig tartó értekezés támadta lázangók és a kormányszéki biztos közt, ki őket egész igyekezettel arra kivánta beszélni, hogy a katonaságot a faluba bebocsátván, az ellenkező esetben eredhető szomorú következéseket kikerüljék. E békés törekvéseknek azonban semmi sikerrel nem volt. A kormányszéki biztos, főispán szitkokkal illettetett, s a lázangó csoport mozdulatlanul állott. Miután az eredménytelen eljárás reggeltől késő délutánig tartott volna, s a katonaság éhség, de főleg szomjuságtól gyötrenék, a kormány-biztos és vezérőrnagy még ekkor sem kivántak erőt használni, hanem biztosíták a lázangókat, hogy az nap a faluba nem mennek, csak engedjenek a csapatnak annyi a csapat e szándéka kivitelét megkisértendő, egész csendességében a folyóhoz indulna, egy közvitéz a közel gabonából meglövetett, s egy lázangó által a vezérőrnagy ellenintézett csapásokat pedig csak a közbeugrott vitézek fogták fel. Ekkor a katonaság boszankodását igen természetesen tovább fel a nem tartoztathatván, a csapat fegyverét kilőtte, mellyre néhányan elestek, többen megsebesültek, s a lázangó sokaság megfutamodott, a nélkül, hogy a magukat közbevetett tisztek által feltartóztatott katonaságtól tovább üldöztetett volna. Sőt az őrnagy tartva attól, nehogy a katonaság, ha a fellázadt faluba vitetik, bosszúállásának az ártatlanok ellen is rést nyisson, azt éjjeli szállásra nem Miháczfalvánra, hanem egy szomszéd más faluba vitte.
A balázsfalvi román gyülés által kinevezett állandó bizottmány a fenebbi események után, a főhadi kormányhoz egy felterjesztést tőn, mellyben a székely katonaságot a legocsmányabb kihágásokkal vádolta, miket az egy Miháczfalvához közel fekvő Kozslárd nevű helységben állítólag elkövetett, hova az urbéresek kihágásainak megfenyítésére a miháczfalvi eseményeket megelőzőleg volt kiküldve. A feladás a többek között nem kevesebbet foglalt magában, minthogy a székely katonák buja öszteneik kielégítése következtében több nők meghaltak, s több ezeknek segítségűl menő férfiak meggyilkoltattak, a fen említett állandó oláh bizottmány továbbá állítá, miszerint a miháczfalvi események is az oláhságnak 285a Kozslárdon történtek által okozott kedély–bőszültségéből következtek. A főhadi kormány a vádat a királyi kormánynyal közölvén, ez haladék nélkül egy polgári és katonai egyénekből álló vegyes bizottmányt nevezett ki, melly az illető egyház-kerületi oláh esperes közbejöttével a feladás minden pontjait megvizsgálta, s kozslárdi lakosokat kihallgatta, s a vádnak minden pontjait valótlanoknak találta. Kijött, hogy a székelyeknek Kozslárdoni szállásolása alatt és óta, a faluban egy ember sem halt meg; világlott, hogy a katonaság semmi kihágásokat nem követett el, kivévén, hogy ez katona gazdájától egy majorságot erőszakosan elvett, mi azonban a felek között későbbre, minden további kedvetlenség nélküli egyenlíttetett. A falusiak a vizsgáló bizottmány előtt a székelykatonaság magaviseletéveli megelégedésöket nyilvánították. Ez azon esemény, mellyről a követ úr azt mondja, hogy „volt egy commissio Erdélyben kiküldve, hogy azon surlódásokat, mellyek a székelyek és románok közt történtek kiegyenlítse, megvizsgálja, s ennek most sincs eredménye, a bünös nincs megbüntetve, s az ártatlan nincs tettleg a törvény előtt védve.“ (Vége következik.)
