Szászváros, aug. 27.
Szászváros, aug. 27.
Tegnap előtt lett volna városunkon keresztűl menendő 6 osztály gyalog székely atyafi, szám szerint: 11404 magyar érzelmű honfi. Ó-Becsére tartottak, de akir. Biztostól öt sietős sürgöny nyomán, a városunkkal szomszéd Hunyad megyei falvakba szállásoltattak. Eszékbe keblezett 2 oláh faluba is lettek volna beszállásolandók, de ismét vett ujabb sürgöny nyomán, reggel a Maros vizén sószállító hajókon indulnak Szeged alá. beszéltem velök; szorgalmas földmívelők mind, de esküt tettek legbuzgóbb imádság hangján, hogy a szabadságért készek véröket ontani. Kérdém őket: nem cserélnétek–e fel zászlótokat nemzeti lobogóval? Erős kapocskötiőket ahhoz, mondják, bomolhatatlan eskü, s visszaemlékezés azon csatákra a közelebbi török háborúsból, mellyekben a székely név dicsőítve volt, a zászló végére szeretnének nemzeti szín rózsát tenni. Mondák, hogy Gyulafehérvártt uj ruhát kaptak, mit Kossuthnak köszönnek. Nem lehet képzelni, hogy e dicső név mennyire ismeretes közöttök. Midőn a rendelés jött, hogy az itteni 2 oláh faluba is be fognak szállásoltatni, némellyektől megeredt a bujtogatás ellenünk és a székelyek ellen. Kirchner Frigyes székbító mondotta: „látjátok, oláhok, eladtátok bőrötöket a magyaroknak s ezért kell most székely katonákat tartanotok.“ Igy rendíték meg az irántunki bizodalmat, ez tény, nem rágalom, mellyet fel is jelentettünk, s olly ingerültté tették az oláhokat, hogy a Székelyekkeli szembeszállástól tartottunk. Szászok! Ez-e az olthatatlan szeretet a hon iránt? A hires bujtogató Gelteh megjött, s dicsekszik, hogy a Tájó torkolatja és Rajna két partjától igen hatalmas sereg jő őket védeni. Tán adnak ide is statariumot. A nemzeti nyelv hangja itt még nem zenghet szabadon, még le van kötve, még Salmen az úr. Brúz Lajos
