Bécsből, septemb. 10-ről, egy magyar testőr tiszttől következő magán levelet vettünk:
297Bécsből, septemb. 10-ről, egy magyar testőr tiszttől következő magán levelet vettünk:
„Én igen szerencsés, de egyszersmind szerencsétlen ember vagyok, mi mindnyájan leköszöntünk; ez a szó az, mi az egészet megfejti. Miért tettük ezt, úgy hiszem, nem szükség leírnom, hiszen a történtek igen is világosan megmagarázzák. Megvallom, nem kissé fájt e lépést tennem (mert csak hazámnak rettentő borúős jelene hívhatott fölerre), meggondolva multamat, jelenemet, meggondolva, milly keserves napokba került ennyire juthatásom, mi által egész szép jövőmet megalapítva képzeltem meggondolva e szép kinézésnek egy tollvonással semmivé lettét, igazán elfogulva érzem magamat; de most az a kérdés: ezt tudva miért mozdítottam magam elő szerencsétlenségem, s mirét nem bíztam a osrsra páylám folyását? Mert nem akartam hazzám ellensége lenni, nem akartam nyugodt tétlenséggel az itt hazám ellen fondorkodó reactio műveit nézni; egy, szóval szegény, de hazafi és becsületes ember akartam s akarok maradni. Huszonkettedik évemet töltöttem be sm ár pár hó múlva 7 éves katona vagyok; azon tapaztalást, mellyet ez évek alatt szereztem, soha hazám ellen, de mindig hazám mellett, a következést soha sem tekintve, kivánom használni; hiszen magam előtt el kellene pirulnom, ha tovább is szándékom volna maradni e városban, hol az embert félvállról veszik, s a hol közöttünk és a schwarzgelb német tisztek között, kik újjá született Jellechichokat istenítik, a legnagoybb megvetés látható. Büszkeségem s becsületem van ez által sértve, s mint magyar tiszt, tovább nem maradhatok ha kell, mint közvitéz vérzek el hazámért, de fényben hazám ellensége lennei nem akarok. Leköszönésünket holnap terjeszti a gazdakapitány ő felsége elébe, ugy hiszszük (mert kértük) rövid idő alatt vissza fog jőni.
Tegnap egy futári hír szerint Jellachichnak Magyarországba négy felől betörését hallottuk; hogy maradhatnék hát én itt?
