A bécsi ministerium emlékirata.
A bécsi ministerium emlékirata.
Nem állhatjuk meg, hogy azon cselszövényes értesitvényt, mellyet a bécsi kormány a pragmatica sanctio értelmezése iránt a magyar ministeriumhoz küldött, olvasóinkkal ne közöljük. Ez okirat szavai következők:
A magyar birodalom tartományainak sorsa századok óta legbensőbb összeköttetésben állt az osztrák uralkodó ház tartományaival; a kötelék, melly különböző koronákat egy fejedelmi házhoz csatolt, s még inkább a Dunánál lakó népek belélete, ezeket olly szorosan egymáshoz lánczolta, miként nehezen eldönthető, hogy a testvérisült népek között mellyiket illeti az állományi és társulati kifejlődés különböző mezején a vezérlet előnye, vagy a vetélkedő utánzás dicsérete. A hadügy, a bányászat, a Dunahajózat, a műiparnak a Duna partjain fekvő városokba telepedése, továbbá a mértékek, sulyak és kereskedelmi szokások kölcsönösen váltak egymáshoz mindinkább hasonlóvá, s mig az osztrák német gyáripar a magyar országokbani fogyasztáshoz alkalmazta magát, addig a magyar dús földjének azon irányt adta, melly szerint az osztrákok szükségeit vágómarhában, gyapjúban, dohányban s más terményekben minél nagyobb nyereséggel elégíthesse ki.
Eugen győzedelmei után déli Magyarország megszabadítása és állományi rendezése mellett, a habsburgi ház utósó férfisarjadékának legfontosabb vállalata volt, a természet és a népek geniusa által kimondott összeköttetést minél szilárdabb statusjogi alapokra fektetni. A magyar országgyülés, az erdélyi karoknak és rendeknek 1722-ben martius 30-kán kelt és az 1740-ki országgyülésen törvénybe igtatott csatlakozási okirata, ugy szintén az osztrák-német birtokoknak tartományi gyülései, különösen az osztrák régi törzsországok, t. i. Csehország és Tyrol, a pragmatica sanctio által az örökösödési jog feletti háború veszélyeit nemcsak megelőzték, de az országok összeköttetését is olly szílárdúl megállapították, hogy több mint egy század lefolyása alatt, csak egy monarchiáról, egy uralkodó családról és egy uralkodóról lehetett szó, és csupán historiai sötét emlékezetek maradványai valának még fönn, egy szerencsétlen előkorból, midőn Konstantinapolyban vagy Versaillesban rövid időközök alatt magyar malecontentusok ügynökei jelentek volt meg. Hogy ezen egyesülés alatt Magyarhon szembetűnőleg fölvirágzott, és nemzetisége mind szintén megyei s politicai szabadsága megvédeték, azon fokozatos átalakulás tanusítja, melly ezen ország kormányzásában az utósó három évtized alatt létrejött. Ha előbb a politicai szabadság akkora érvénynyel nem birt, mint a jelenkor vágyai és nézetei igénylik, a sok háborút és pusztítást, mellyet az ozmánok igája alól csak későre kimenekült országrészek szenvedtek volt, számba kell venni.
A pragmatica sanctio főbb megállapodásai, a monarchia különböző állományainak egybeköttetéseiről, az egyes országgyülési határozatok és törvények azon pontjaiban föllelhetők, mellyeket egy mellékletben állítottunk össze.
A pragmatica sanctio értelme mindig olly világosnak, olly kikerekítettnek tekintetett, hogy iránta soha semmi kétség fen nem forgott. A legfelsőbb kormányzás egysége, az összes finánczügyvitel, a sereg kezelése és vezetése volt a monarchia osztatlanságáról szóló alaptörvény szükséges kifolyása. Magyarország a külföld irányában nem vala soha Austriától különvált, nem tartaték soha különoszthatónak, és soha külön nem is képviselteték. Az osztrák név alatt az európai nagy hatalmak körében nem csupán a nagyherczegség, de egyszersmind az azzal egyesült Magyarország értetett, mint kitetszik az 1723: 101, az 1741: 11, az 1790: 10, 11, 17, az 1792: 8. és 9. t. czikkekből, mellyek törvényes adatokkal bizonyítják be azt mi különben is a nemzetek évkönyveiben fölírva van. Minden külháború együtt folytattaték. Ha Magyarországot csapás érte, azonnal segély nyujtaték, a legfelsőbb állományi hivatal és a többi tartományok által, mint ezt a pesti vizár tanusítja. Ha az országban lázadás ütött ki, a többi tartományok mindjárt seregeket küldöttek, s a rend helyreállott. Magyarország a kereszténység közellenségétől német és szláv népek vérével szabadittaték ki, s csak a monarchia nyugoti részeinek föláldozása menthette meg a keletre fekvő Magyarországot Napoleontól, a hatalmas hóditótól. Hősileg s teljes egyetértésben harczolt a magyar Austria, német és szláv népeivel együtt, s a historia a közgyőzedelmekben nem különbözteti meg azon osztalékot, melly a magyar, német és szláv nyelvet beszélő bajnokok hűségét s vitézségét külön illeti.
Szintugy nem vonta ki soha magát Magyarország azon terhekből, mellyeknek a hadiesemények következésében és a monarchia közszükségeinek fedezése miatt támadniok kellett, ámbár azon hozzájárulás, mellyet Magyarország pénzben s vagyonban nyujtott a közkiadások viselésére, mindig csekélyebb vala, mint a mennyi ezen, a természet által gazdagon megáldott országot népszáma és segédforrásai arányában joggal illette volna.
Ezen felfogása a pragmatica sanctionak és a monarchiát alkotó állományok benső egybeköttetésének, feltalálható még a nagy ingerültséggel folyt utósó országgyülés tanácskozásaiban is, mellyekre azon párt gyakorolt tulsulyt, melly később az állomány rudját megragadta s mostanig kezén tartja. A martius első napjaiban megvitatott felirás az országgyülés teendői felől, melly a főrendek által martius 14-kén elfogadtatott, a békes úton elérendő reformok iránti tervekben különösen kifejezi azon kivánatot is, hogy ő felsége nemcsak Magyarországnak adjon felelős ministeriumot, hanem a monarchia többi tartományainak is alkotmányos institutiokat nyujtván, biztosítsa az erős egybeolvadást és testvéri egyetértést azokkal.
Fájdalom, a magyar karok és rendek bizottmánya, mihelyt ezen fölirattal Bécsbe érkezett, a szoros testvériség szellemétől 304eltért; mert a felelős és független ministerium iránti kivánatát, a kereskedelem, a közmunkák a had- és pénzügy tárczáira is kiterjesztette, a nélkül, hogy a monarchia többi tartományaivali viszonyt tekintetbe venné, noha e tartományoknak is a bizottmány felérkezése előtti nap, t. i. mart. 15-én constitutio adatott.
A magyar kk. és rr. bizottmánynak tanácskozásai előbb csak azt eszközlék, hogy gr. Batthyány Lajos ministerium-alakításra meghivatott, ki 1848-iki mart. 17-ikén minden magyar törvényhatóságokhoz intézett körlevele által megkezdé ugyan hivatalos működését, de magát a ministeriumot 1848-iki apr. 7-ike előtt, midőn az egyes ministerek lefelsőbb kinevezése bekövetkezett, elhatározólag nem létesítette.
A bécsi felelős ministeri tanács már előbb, t. i. az 1848-iki mart. 17-ikei legfelsőbb elhatározás alkalmával volt elrendelve, s az 1848-iki mart. 20-ikai legfelsőbb elhatárzás által az egyes szakok, u. m. a kül-, bel-, had- és pénzügy számára ki voltak a felelős ministerek nevezve.
A bécsben levő ezen ministerium azonban csak akkor gyakoroltathatott volna befolyást azon állásra, mellybe Magyarországnak koronatanácsosai azt a nem-magyar országokhozi viszonyában hozni akarták, ha a külön magyar felelős ministerium alakításánál kellőleg tekintetbe vétettek volna azon viszonyok, mellyek a monarchia alkatrészeinek egységét képesek biztositni.
Az István nádor főherczeghez 1848-ki april 7-ikén intézett legfelsőbb kéziratban érvényesíttetett ugyanazon szükség és statusjogi kötelezettség, melly szerint a magyar pénzügy elkülönzése a közös statusadósság felosztására leendő méltányos tekintet nélkül meg nem történhetik.
De már ugyanaz nap, mind ezt az uralkodó párt minden törekvése által már előkészíté, egy külön magyar had- és pénzügyminister képeztetett, és nehogy a pragmatica sanctio megsértessék, ez intézkedés visszavételén, vagy e két magyar ministerium korlátozottabb hatáskörének megalapításán kivül más menekülés nem lehetett.
Az ugyane nap, 1848-ki apr. 7-kén bekövetkezett helybenhagyása a magyar kk. és rr. javaslatának a legfelsőbb udvar, diplomatia és a magyar hadseregekhez megkivántató különféle testületek fedezése és föntartása iránt az összes pénzügyekbe leendő beszámítás mellett, még hagyott hátra reményt, hogy a magyar pénzügykezelés és a Bécsben levő középponti pénzügy közti bekövetkezendő kiegyenlítés mind azt el fogja hárítani, mi a birodalomhoz tartozó magyar és nemmagyar országok összeköttetésére hathatna.
Az 1848-ki apr. 10-én a nádor főherczeghez intézett kéziratban kimondatott egyszersmind, hogy a katonai határőrvidéknek az országgyülési követküldésbeni részvéte által a határőrvidék belső katonai alkománya meg nem zavartatik, hanem annak föntartása valamint az összes birodalomnak, ugy Magyarországnak biztositása végett elkerülhetetlenül megkivántatik, s mindaddig változatlan marad, mig ez iránt a törvényhozás ő felsége hozzájárulásával máskép nem rendelkezik. (Folyt. köv.)
