Pest, sept. 14.
Pest, sept. 14.
Hazánk sorsa eldöntésének előestéjét éljük.
Légy készen óh magyar! megvédeni magad a reád mért halálos csapás ellen.
Soha nagyobb árulás nemzeten nem köve ttetett el, mint mi rajtunk.
Az austriai háznak roskadozó trónját magyar vitézeink vére menté meg olasz honban.
S a camarilla ezt az által köszöni meg, hogy azon hadsereget, melly hazánkban amannak helyét pótolja melly pénzünket költi, kenyerünket fogyasztja, felbujtogatja a végett, hogy a rend és törvény fentartásának becsületbeli kötelessége helyett, a rablókkal és pártütőkkel ellenünk összeesküdjék.
Most hát tudjuk, miért nem lehetett bevenni szent Tamást? miért kell legyilkoltatni, porrá égettetni a magyar és némes békes falvaknak.
Jellacsich, ő felsége nevében eddigi viseleteért megdicsértetik, hivatalaiba ministeri ellenjegyzés nélkül visszatétetik, s a mint ezt kezéhez kapja, fegyveres erővel tör be Magyarországba – mondván – hogy ő a királyi eskvüvel szentesített törvény által alkotott magyar ministerium ellen visel háborút.
S botor hazudságokkal teljes manifestumában még csak nem is szinli, hogy horvát érdekben működik, hanem üres szavak kongatára mellett nyiltan megmondja, hogy a magyar ministerium megbuktatására, s a közigazgatásnak Bécsbe visszavitelére visel háborút.
Az austriai ministerium pedig egy borzasztó emlékiratban kereken tudtunkra adja, hogy a királynak nem volt joga a magyar önállást sanctionálni, s hogy a pragmatica sanctio – nem a fejedelem egységét, hanem a kormányzat egységét teszi, azaz, hogy veszítsük el országos lételünket, mellyre első Ferdinánd óta 14 király megesküdött, s legyünk azzá, a mivé lőn a szegény Galliczia.
Bécsben nyiltan kimondják, miként rosz néven veszik az oláhoknak, hogy nem revoltáltak a törvény ellen.
Erdélyt bujtogatja a reactio, Pozsonyban a pecsovicsok nagy conferentiákat tartanak. A fiumei küldöttségnek azt felelik, hogy a horvátok szintolly jó emberek, mint a magyarok, s igy nincsen okuk Jellacsich foglalása ellen panaszkodni.
Soha ennél nagyobb, ennél hitszegőbb, ennél gyalázatosabb árulás nem követtetett el, mint mirajtunk.
Ha most nem ébred fel a magyar, hazáját megmenteni, ki fog irtatni – nem a népek – hanem egyenként az élők sorából is.
S pedig csak ezt kell érezni a magyarnak, és mentve van.
Jellacsich előre nyomulhat tán Budáig is, mert az idegen tisztek, s idegen seregek elárultak, a magyar pedig még készületlen, de nyomuljon bár – a meddig tetszik – egy bizonyos, az: hogy seregéből egy ember sem látja többé a Száva vizét.
Buda vár látott már nagyobb veszélyt is, bár nagyobb árulást soha sem látott.
Készüljünk, készülni kell minden áron. A ki most Magyarország sok vadászait csoportokba birja gyüjteni, örök zöld polgár-koszorút érdemel.
Budapest szelleme jó. A törvényhozás nagy többsége élet-halálra határozva van. A magyar nemzet támogatni fogja ön magát, ’s a haza mentve, a haza szabadabb lesz, mint valaha.
A ministeriumnak természetesen le kellett mondania. A király neve felhasználtatván ellene, a camarilla által, maradnia egy perczig sem lehetett.
Kossuth és Szemere eléggé férfiak voltak – nem hagyni az országot kormány nélkül. A nemzet képviselői, s a népnek ezerei kisérék osztatlan bizalmukkal e lépésöket.
Huszonnégy óráig voltak ez állásukban, s maradandó emlékűl tették le a magyar hadseregnek alapját, tapasztalással mutatták meg a nemzetnek, hogy mese beszéd az – mintha néhány reactionalis német tisztecskének hetvenkedései a magyar érzést, a magyar hazafiságot sárga-feketére tudták volna mázolni, a magyar csatárok becsületes hű kebleikben.
Láttátok volna csak, miként tépte le a magyar gránátos a sárga fekete zsinórt, mihelyt tudta, hogy a nemzet képviselői kivánják, megengedik a magyar honvédekhez állania.
Százanként tódultak a Szalay által toborzott Hunyady-zászlóaljhoz, s most e sereg maga egy olly erő már, melly csodákat mivelend, mert bátor, elszánt és lelkesült, mint a magyar honvéd zászlóaljak, s a mellett, hála a közikbe lépett gyönyörű gránátosoknak, kiknek mindegyike ugy áll, mint egy bástya, s hála a a Turszky ezredbeli bátor és fürge csatároknak – e sereg egyszersmind gyakorlott is.
Üdv nektek s tisztelet, bátor honfiak! Győzelem kövesse lépteiteket, a mint nemzeti hála követni fogja tetteiteket.
E példa ministerelnök előtt áll, – láthatja az életből, mint kell teremteni hadsereget, melly magyar, s gyakorlott is legyen egyszersmind. Még tiz illy zászlóalj, meg a honvédek, meg a székelyek és huszárjaink, s a hűérzetű magyar gyalogság, közbe szőve az önkénytesek közé, s Europa meg fogja látni, hogy mi leszünk ismét az europai szabadság dönthetlen védfala.
Csak bátran, magyarok, fegyverre a hazáért, fegyverre a gyalázatos cselszövények által veszélybe sodort beteg királyért, s hadd jőjjön Jellacsich a meddig tetszik.
A váczi táborban Ivánka őrnagynak már közel négy ezer embere van.
Szolnokon a derék Görgey őrnagy fogcsikorgatva várja, hogy a tiszai megyék gyorsabban küldjék seregeiket.
Hogyan uraim – ott a Tiszánál? – megengedhetnétek-e, hogy a tiszai magyar, a dunainál lassúbb legyen, midőn a hazát kell megmenteni?
Szálljon megbenneteket a mult időknek nagy s dicső emlékezete.
Mért késik az áldott tér-mezőkön megfeketűlt haragos jászkun nép, midőn kiirtani készülnek őt?
Hát a hajdúk – Bocskay hős hajdúi nem lesznek-e elsők a haza megmentői közt?
Szeged küldött Szolnokra néhány száz embert, s még küldene mondják vagy ezeret, de nincsen egyenruhája még.
Hagyjátok a ruhát, vitéz barátink, sziv, kar és fegyver, – ez a mi kell.
Pest város is állítja Budával együtt önkényteseit, számuk együtt a 600-at meghaladja már.
Sőt Szeredy is lehozta immár bécsi seregének első negyedét, ma érkeztek meg 470-en közöttük számosan nem magyar bécsiek is, a német egység három szinével, mellynek a képviselő ház örök barátságot esküdött.
Legyenek idvezelve bécsi barátink háromszorosan. – Ők megértették, hogy a reactio diadala Magyarországon az ő szabadságuk halálharangja volna.
Mi pedig testvéri szeretettel fogadjuk őket, s midőn ma ezerek kiséretében Kossuthot üdvözölték, s ő ezerek láttára a testvériség csókját szónokuknak ajkára nyomá, ezzel a magyar nemzet érzelmét fejezte ki, ők értünk küzdve, saját szabadságukért is küzdenek, s mi győzve, az ő szabadságukat is biztosítandjuk.
Az időzésnek ideje lejárt. Gr. Batthyány Lajos méltánylást érdemel a bátorságért, hogy illy időkben a ministerium alakítását elvállalni elég merész volt, de késnie nem lehet ministeriuma alakításával, a nemzet nem várakozhatik, ha vele a bécsi camarilla hallogatósdit akarna játszani.
A koczka-pohár fel van emelve, a koczkának esnie kell.
István nádor emelkedjék fel a körülmények szinvonalára, alkossa meg a kormányt, hű, becsületes férfiakból, kik a veszélynek bátran szemébe néznek, s a haza megmentését nyomorúlt formáknak elébe teszik.
Ha István nádor ezt nem teszi, a historia azt fogja róla mondani, hogy megmentheté a hazát, és formák miatt nem mentette meg.
Pedig e haza veszélye a dynastiának bizonyos bukás.
Kossuth Batthyány új ministeriumában részt nem vehetend, ez természetes; – de ha Batthyány, a képviselőház határozata szerint, rögtön magyar sereget állít, ha erélyesen folytatja a megkezdett financialis munkálatot; ha Budáról, ha Komáromról – a mint igéré – rögtön gondoskodik, Kossuth és minden becsületes ember pártolni fogja, – de ha nem, nem. Mert minden nap elvesztésében a nemzet elvesztésére foroghat most fen.
Gróf Batthyánynak egy politicát ajánlunk: ne csak ne hátráltassa a lelkesedést, hanem teremtsen, a hol nincs, használja fel, a hol van. – Mert a hazát csak lelkesedés mentheti meg. A formákhozi makacs ragaszkodás (hadügyministerünk e nagy hibája) a hazát sírba dönti, azt pedig tudja meg gróf Batthyány Lajos, tudják meg azok is, kik nálánál magasabban állnak, hogy e megcsalatott, elhagyott s hitszegően elárult nemzet, a formák kedveért nem lesz olly bolond, hogy meghaljon. S azt is igen jól tudja, hogy a kik mindig csak törvényességet emlegetnek, de a törvényesség korlátai között nem mentik meg a hazát, roszabbúl tettek, mintha semmit sem tettek volna.
Amazoknak ott a másik oldalon minden szabad legyen? Legyen szabad lábbal tiporni a törvényt, megszegni az esküt, kivenni kezünkből a törvényes eszközöket; mi pedig a formák iránti gyáván szent pietásból elveszszünk, mint a mészárszékre hurczolt juhok?
Bolond nemzet volna ez, ha ezt tenné. Hiszen még a porban csúszó féreg is védi magát.
Az önfentartás kötelessége legelső kötelesség.
Mi nem támadtunk senkit meg, de védeni fogjuk magunkat úgy és akként, a miként lehet.
Bátorság, bátorság! Nincs semmi vesztve, minden nyerve lesz! –
