A bécsi ministerium emlékirata. (Folyt.)
A bécsi ministerium emlékirata. (Folyt.)
Valamint az említett legfelsőbb határozatok az osztrák német állodalmaknak némi biztosságot látszottak érdekeik és a közös statuskapcsolat figyelemben tartása iránt nyujtani: úgy a pozsonyi utósó országgyülés előbeszédében is 1848-ki april. 4-kén fekszik egy támaszpont, midőn itt a törvényes viszonyok föntartásáról van szó, mellyek a pragmatica sanctio által Magyarországnak a többi austriai tartományokkali fölbonthatlan kapcsolata alapját teszik. Azonban már a III. t. cz. 2. §ában foglalt határozat, miszerint a királynak az országból távollétekor a végrehajtó hatalmat a főherczeg nádor gyakorolja, ellenmondásban van a törvénybe iktatott azon nyilatkozattal, hogy a korona egysége és a monarchia összeköttetése sértetlenül föntartassék, minthogy a királyi hatalom egy részének ezen átvitele a nádor főherczegre a magyar és a nem-magyar ministerium ellenkező cselekvéseire vezethetne, s annak a monarchia egységét háborítania és veszélyeztetnie kell.
Az említett országgyülési törvény kevés törvényszerű határozatai nem világosítják föl, valljon a magyar kormány pénz- és hadügyi ministere az e névvel jelöltetni szokott egész kezelési ág terét foglalandják el, vagy pedig csak azon tárgyakat, mellyek csupán kizárólag Magyarországot illetik, mig a birodalom többi országaival közös érdekek még a Bécsben létező középponti hatalomtól vezettetnének. Név szerint a katonai határnak a magyar „honvédelmi“ ministerium alá helyezése a törvényben sehol sincs kimondva. Azonban az országgyülési törvénytől eltérve, az előrebocsátott királyi parancs ellenére a birodalom középponti hatalmától lehetőleg tökéletes elszakadás czéloztatott, s áttekintése annak, mit a magyar kormány az 1848-ki apr. 11-kei országgyülési törvény kibocsátása óta tett, eléggé mutatja azon veszélyt, mellybe a monarchia a középponti érdekek megvédésére szolgáló organumok hatáskörének korlátozása által jutott.
A had- és pénzügyi kezelése a tények hosszú sorát mutatja, mellyek a szakadást és a magyar ministeriumnak előbb eltérő, utóbb ellenséges irányát is tanusítják, melly a helyett, hogy a baj kútfejét, – melly István főherczeg új helyzetében, s a magyar had- és pénzügyi ministeriumnak határozatlan tulajdonságú fölállításában állt – elzárta volna, elragadtatta magát olly intézkedések tételére, mellyek elmuló pártvéleményekre nézve hízelgők ugyan, de a magyar népek állandó érdekeinek legkevesbbé sem használnak, annál kevesbbé felelnek pedig meg ama nagy czéloknak, mellyekért a pragmatica sanctiónak kellene kezeskedni.
Már majus elején inditványozta a magyar ministerium ő fölségének, bocsátana ki parancsolatot Magyarország s a hozzá kapcsolt országok négy főparancsnokságához, hogy az 1848: III. 6 és 8. §. úgy értendő, miszerint a Magyarországban tartózkodó katonaság csak a magyar ministerium utján fogadhat el parancsokat és rendeleteket, s ez a katonai őrvidékre is alkalmaztassék. 1848. maj. 19. a magyar ministerelnök az erdélyi parancsnokhoz egy felszólítást küldött, hogy a magyar ministerium rendeleteinek engedelmeskedjék, holott Erdélynek egyesűlése Magyarországgal még nem volt megállapítva, és még csak a kolozsvári országgyülés tanácskozási tárgyának kellett lennie. Horvát- és Tótország irányában olly intézkedés történt, melly szerint törvényesen 1848-ki jun. 5-dikére összehivott tartományi gyülésök eloszlattatott, maga a bán pedig személyes felelősség végett Insbruckba hivatott, sőt b. Hrabovszki parancsnok által 1848-ki jun. 3-kán báni hivataláról is letétetett.
Alig kezdette meg a Bécsben levő hadügyi ministerium az ő fölsége által ünnepélyesen megigért alkotmányos elveknek megfelelő intézkedéseket, s lehetségessé tette az udvari hadi tanácsnak előbbi alakjában volt eltöröltetését, a magyar ministerium az előbbi udvari hivatalnak, felelős ministeriummá lett e szükséges átalakítása lépését már is oda magyarázta, mintha ez által a hadügykezelésnek a monarchia középpontjábani tevékenysége korlátoztatott, és nevezetesen a határőrvidékre való befolyás megszüntettetett volna, egészen ellentétben azzal, mit ő fölsége 1848-ik apr. 10-én a katonai határőrvidéknek alapintézvényei változatlan megmaradása iránt a magyar ministeriumnak kötelességévé tett.
A magyar ministerium továbbá kieszközlette ő fölségének 1848-ki jun. 10 és 15-én kelt parancsait, hogy a magyar seregeknél megürűlt kartiszti és tábornoki helyek betöltése a magyar hadügyminister ellenjegyzése mellett történjék, és hogy a magyar seregek elhelyezése az országban ugyanaz által intéztethessék, mi által az összes sereg egysége épen ugy, mint a vele történendő rendelkezhetés lényegesen szenvedett és hadi erejéből sokat vesztett.
Fájdalom, a haderő igazgatásábani szakadásnak nem kedvező jelenségei oda mutattak, hogy a magyar ministerium a Sardiniával s egyéb olasz hatalmasságokkal folytatott utósó háború folyta alatt a magyar seregek visszahivásáról és azon föltételekről beszélt, mellyek alatt az ujonczállításnak, vagy a katonai segítségnek helye volna. Valóban a magyar ezredek állása napról napra csökken, és 1850-ben, midőn az 1840-ben beállott katonák tiz évi szolgálati ideje lejár, a magyar ezredeknek föloszlása, vagy tetemes csorbulása várható. Még aggasztóbbak a pragmatica sanctio által összekötött népek és statusok egységére és testvériségére nézve a magyar ministeriumnak és a Pesten összegyült törvényhozó test újabb cselekvései. A ministerium kieszközlötte egy 200,000 főből álló hadi sereg kiállíthatásának engedelmét, mi olly erő, melly az országvédelem vagy a bellázadások és pártütések elnyomása védszerének mértékét nagyon fölülhaladja. A ministerium e lépése annál fenyegetőbb színt visel, ha ezzel összeállittatik az, mit a törvényhozó testben politicája azon irányáról mondott, mellyet a magyar ministerium a frankfurti parlament és a bécsi ministerium irányában követni jónak tart. Nem kevésbé fenyegetők és állandóan károsak, s a monarchia egységét szétbomlasztó eredményeket magok után vonók a Pesten legközelebb hozott országgyülési határozatok az uj magyar sereg kiállításának módjáról: Törvényes intézkedések egész sora, mint a magyar vezénylet, eskü, a királyt illető császári czím említése nélkül, mellőzve, választó falat emelnek a hadnép közt, melly eddig valódi nemes testvériséggel együtt részesült jó és balsorsban, és ok nélkül – sőt a sereg hangúlata ellenére – közé szakadás hozatik be s százados dicsőséges multjok megsemmisíttetik.
A hadi intézkedés és hadi törvények öszhangzása nélkül, s a különféle seregosztályok eddig szorosan megtartott összeolvadása nélkül, minél a magyar nép sajátsága kellő tekintetbe vétetett, illy határozatok és törekvések után osztrák császári és vele egyesült királyi magyar hadseregről többé szó sem lehet, holott az utolsó országgyülési törvény kifejezésében sem foglaltatik, hogy a magyar hadügyminister a honvédeknél többet magára vállaljon, s egy helyen sincs a bécsi udv. haditanács hatáskörének megszüntetéséről, mellynek helyébe a bécsi hadügyminister lépett, említés.
Azon tények, mellyeket a magyar pénzügyi kezelés 1848-ki april 11-ke, az utólsó pozsoni országgyülési törvény szentesítése időpontja óta véghezvitt, hosszú sorát képezik az osztrák és magyar ministerium sérelmek, tévedesek és összeütközések okainak. Némellyek közőlök itt helyt foglalhatnak:
1) A Magyarország pénztáraiban találtatott pénzkészletek a bécsi középponti igazgatássali értekezés s a magánosok iránt hozzájok kötött kötelezettségnek, valamint a közönséges statuskincstár viszonyos követeléseinek tekintetbe vétele nélkül a magyar pénzügykezelés sajátjaiúl tekintettek. Az előbbi kezelés összes activ-hátramaradásai is, mellyeknek költségei a közös pénztárból fedeztettek, az utóbbiaktól megtagadtattak.
2) A pesti sóhivatalnál 120,000 pftnyi összeg volt dohánylevelek beváltására szánva, s minthogy e pénzt a magyar pénzügyminister magához vette, a bécsi pénzkezelés a szerződés szerinti dohányár kifizetése iránt zavarba jutott. A budai főfizető hivatalnál egy 200,000 pftnyi fölösleg összeg martius hónapról volt szánva elvitelre, egy más 150,000 pftnyi összeg Budára küldött ezüstpénzért a középponti pénztártól visszatartóztattatott.
3) Azon előlegezések, mellyeket a középponti pénztár egyes bányáknak nyujtott, s mellyekért a visszatérítésnek bányaterményekben vagy activ követelésekben kellett volna történni, át nem szolgáltattak. Továbbá a középponti statuspénztárban vert és abból fizetett 94,000 ft rézpénz behuzatott, és Károly-Fejérvárott még az Erdélylyel történt unio előtt, t. i. 1848-ki jun. 3-kán Bécsbe küldendett 20,000 arany visszatartóztattatott.
4) Osztrák dohány árulása megtiltatott, a temesvári dohánygyár pedig, mivel a status kezelte, megszüntettetett. 1848-ki jul. 1-től osztrák dohánygyártmány sporco mázsájától Magyarországba beviteleért 15 ftnyi vám, tehát olly összeg volna fizetendő, hogy a bevitel egészen lehetetlen.
5) A Bécsben levő pénzügykezeléssel teendett minden értekezés nélkül a magyar pénzügyminister az osztrák raffineriákban gyarmati czukorból készített tisztaczukor netto mázsájára beviteli vámúl 4 pftot, a syrup sporco mázsájára pedig 1 ftot vetett.
6) Nem kevésbbé zavartatott meg a folyók hajózása. A Dunagőzhajózásnak elvett hajói nem téríttettek meg, elveszté összeköttetését az Aldunán, és a Dráván gyanus teher miatt magán hajók letartóztattattak. Csak különös eljárás és hosszasabb halogatás után vétettek a kereskedők kérelmei figyelembe, s engedtetett szabad menetel az áruszállításnak.
7) Még aggasztóbbak azon intézkedések, mellyek a monarchia közhitelét, pénz- és bankügyét érdeklik.
A magyar pénzügyminister az osztrák nemzeti bank szabadalmai ellenére 121/2 millió saját papirospénzt bocsát ki. Az összes statusadósság egy részének átvétele ügyében az 1848-ki apr. 7-kei fölszólítás daczára sem történt semmi, bár legkevesebb alapos ellenvetések sem hozathatnak föl ellene.
Legközelebb a magyar és német-osztrák országok közti kölcsönös közlekedés egy uj akadálya mondatott ki azon tilalom által, melly szerint az osztrák-német országokba 500 ftnyi ezüst pénznél többet egyszerre kivinni nem szabad. Az érczpénz egyenlősége és az osztrák nemzeti banknak a Magyarorszában levő minden intézetekkeli benső összeköttetése mellett e lépés előrelátólag magára Magyarországra nézve károsabb, mint az osztrák-német tartományokra, de szánandóbb a magyar pénzügyministeriumnak ez által nyilvánuló azon iránya, hogy magát a szempillanat minden ösztönének átengedve, Austria barátságos szomszédi hajlamát semmire sem becsüli.
Nem maradhat végre említetlenűl a magánosoknak nyilvános szállítási intézkedésre bizott pénzeinek letartóztatása, mint azt Diamantidi esete mutatta, minthogy illy történetek az önkény vagy rendetlenség vádjától meg nem tisztulhatnak, s a közbizalomra és közlekedésre akadályozólag hatnak.
A magyar ministerium bizalmatlanságot szülő kisérletei gyanánt kell említeni még azokat, mellyek szerint az utolsó országgyülési törvény ellenére a Magyarországnak a többi osztrák tartományokhozi viszonyait kezelő ministerium (III. t. cz. 13. §.) külügyministerré változtatott, minek különös két egyénnek Frankfurtba küldetése, s a ministeriumnak Budapesten a képviselőházban tett nyilatkozata által előkészíttetni s foganatba vétetni kellett volna.
E lépések összehasonlítva azokkal, mellyeket a magyar ministerium a beligazgatás egyes ágaiban tett, Magyarország elszakadását a többi osztrák tartományoktól, messzire túlhaladták azon határt, melly közt a pragmatica sanctio a czélzott áldásdús eredményeket megteremni egyedűl képes. Pedig ez egyedűl a közös és maga a magyar ministerium által is elismert jogtér a két statusfél kölcsönös viszonyai számára. (Vége köv.)
