Katonai oktatást az ifjú nemzedéknek!
Katonai oktatást az ifjú nemzedéknek!
1. Magyarország szabadságát, függetlenségét, talán évek során át fogja az ármányos zsarnoklási szomj, az aljas haszonvágy s a bősz vakbuzgóság által táplált és fölszított vész fenyegetni. Hazánk jó vagy bal forsa, jövőjének dicsősége vagy gyásza, a nemzet lelkének erején és kardjának élén áll.
Számíthatunk talán dicső, de nehéz nemzeti küzdelmünkben, mellyet a polgárisultság s az emberiség élő védbástyáiként kell, nagyszerű rendeltetésünknél fogva, vínunk, a szabad, mívelt és hatalmas nemzetek rokonszenvére: de tudnunk kell, hogy nemzetek életét semmi rokonszenv, semmi ápolgatás fentartani nem képes; mert a nemzet életének, nagyságának és dicsőségének egyetlen föltétele önmagában, saját szellemi és anyagi erejében van. És a tapasztalás, a történetkönyvek örök igazságot hirdető tűköre, csak a közel múltból is nem nyujt-e példákat, hogy a nemzetek olly mozgalmainak, mellyek nem saját ismert erejökre, hanem idegen beavatkozásra és pártfogásra voltak építve, végök minden buzgalom és feláldozás mellett is, csak siralmas vesztés lehetett?
Min erőnkre kell azért a vész idején számítanunk és támaszkodnunk, s mert még azon zivatarnak, melly Europán, sőt tán egy félvilágon át fog vonulni, a szűk láthatárunkra tornyosúlt fellegekben csak előjeleit láthatjuk, a jöhető nehezebb időkre gyorsan és halaszthatatlanúl ki kell fejtenünk, föl kell magasztalnunk nemzetünk lelki erejét, s aczéllá edzenünk a nemzet testének legparányibb izmát is.
Okuljunk újjá született nemzetünk életének csak néhány hónapos folyásából is. Föltámadt halottaiból nemzeti függetlenségünk, mosolygva kelt ránk az új élet tavasza s mert a szabadság virága csak köny s nem vér-áztatta mezőről díszlett föl, határtalan volt a nép öröme az ég ajándékán. Csakhamar délről s nyugotról fellegek kezdtek emelkedni a hon derült egére, itt-ott villámok czikáztak fel, de a nép egy része nem akará s nem szívesen hagyá magát öröme, az olly rég nem élvezett öröm mámorából fölriasztani; más rész természetes jószívűségében nem bírta elhinni, hogy akadhasson embertársa, sőt testvére, ki áldáshozó tavaszi napok helyett, pusztító zivataros nyarat óhajthatna közös földjökre, hogy azon isten áldása porba temettessék; lehetett talán elkorcsosult is, ki a közelgő vihar láttára a régi szolgaság nyomorult kunyhajába is visszatért volna; átalában véve, valljuk meg az igazat, a nemzet egyeteme a vész első napjaiban hona helyzetének tiszta felfogásával nem bírt, s ne fejtegessük okait, miért nem is bírhatott. És midőn később a nép az örömmámorból fölocsúdva, az ármány által még rég fejébe vert balfogalmakból lassan-lassan kitisztúlva, testvéreinek jajveszéklésére s a szomszédos határok lángba s vérbe borúlása után, élethalálra készen sietett oltani a hihetetlen gazság által szított testvérháború lángjait: akkor tűnt föl csak, hogy a lelkesedés, a buzgóság s áldozatkészség mellett is maga a lélek és test kiképezetlen, úgy szólván, nyers ereje, a hadügy mai állásában nem teremhet babért egy küzdő nemzet homlokára. És kitünt irtóztató meztelenségében a régi zsarnok rendszer kebellázitó eljárása, mellynek következtében nemzetünk bajnok hadfiai, hogy keblökben a honszeretet lángja elaludjék, vagy föl ne gyuladhasson, idegen földre hurczoltattak, s maig is mialatt tán szülőföldjök lángban és vérben áll, folyvást egy szabadságért küzdő nemzet lemészárlására fordittatnak; kitünt az ördögi kajánsággal keresztül vitt terv egész aljassága, melly szerint saját hazánk határán, mellyet Hunyadyak és Zrinyiek vére öntözött, a magyar korona földének egy tettlegesen tőlünk elszakasztott, jobban mondva elrabolt, területén az ugynevezett végezredek legnagyobb részében (dicsőség a magyar hon és királyhoz tántorithatatlan hű kis résznek!) egy olly kigyót tápláltattak és ápoltattak hazánk kebelén, melly azt, ha a nyomás alól netalán szabadabban fogna lélekzeni, azonnal megmarja; nemzetünket pedig a fegyverviselés teréről leszoritván, a katonai kiképződés minden eszközétől megfosztván, fiainak hadi szellemét a birodalmi hadseregben, leginkább idegen főtisztek keserves emlékezetű zsarnokoskodása által, elfojtván, a legszánandóbb puhultságba és erőtlenségbe igyekeztek sülyeszteni. E több mint egy század óta gyakorlott rendszeres elnyomás s rabló elleneink Bécsből alattomos segittetésének következménye az, hogy nemzeti haderőnk majus közepétől fogva csak sept. 2-kán nyerte első döntő győzelmét a barbar rácz had fölött.
Gondolkozzunk az események összefüggésén és mig lehet, ideje korán, okulván, tegyük legelső teendőkké kifejteni a lehető legrövidebb idő alatt nemzeti haderőnket, mellybe helyezhetjük e zivataros korban hazánk fenmaradásának, jövendő jóllétének és dicsőségének reményhorgonyát.
És mivel minden erős lelkű honfi hite szerint „Magyarország nem volt, hanem lesz“: bármennyire el legyen is munkásságunk a jelen vész elleni küzdelemmel foglalva, bármennyi akadályokkal kelljen csak e taéren is vínunk, a nemzet lelki szemeinek nem szabad elvonatni a jövőbe tekintéstől, mellyben a mint vetünk, ugy fogunk aratni; nem szabad különösen elhanyagolnunk az ifjabb nemzedék lelki s testi erejének kiképeztetését s megedzetését, mert e nemzedékre a mostaninál aligha nem nehezebb, de dicsőbb küzdelmek is várhatnak, mellyeknek napjainkban csak előjátékait látjuk vérpatakok és pusztitó lángok közt adatni. Törvényűl kellene hát kimondatnia, hogy Magyarország 19 éven alól álló finemzedéke minden kivétel nélkül katonai oktatásban részesittetvén, honvéddé képeztessék, s mint illyen 18–24 éves korában 3 évet valódi hadi szolgálatban tölteni köteleztessék. E roppant nyomatékú intézkedésnek minél könnyebben sikeresithető, s minél kevesebbé kerülő kivitelére szabad legyen, ha csak figyelemébresztés végett is, e tárgy fölött egyszerű s igénytelen nézeteimet legközelébb előterjeszteni.
Szabó Károly.
