FRANCZIAORSZÁG.
FRANCZIAORSZÁG.
A „National” september 9-iki számában jeles czikket közöl az osztrák camarilla gyalázatos bujtogatásairól, mellyekkel ugyanazon fejedelmi szék népeit egymás ellen lázítja, s titkos segélyzései által harczot idéz elő közöttök, nem félve isten igazságától, nem borzadva vissza a polgárháboru iszonyaitól, csakhogy bármi áron uraságra segítse az elátkozott zsarnokság ördögszellemét. Bárha egyes részleteiben eltér a valótól, de szelleme igaz s áttekintése helyes, miért is közöljük érdekes részét kivonatban.
„Egész Austria a reactio terére van sodortatva, s a bécsi kormány erőszakosan küzd a democratia szellemével. Jelenleg minden bizalmát a katonai seregben helyzi, s Radeczky, Windischgraetz és Jellacsich, mint három szövetségesei állnak a reactionak, kikben minden reménye pontosúl. – A marcziusi forradalom után Bécs többé nem maradhatott a birodalmi igazgatás központja, s a külön nemzetiségek fejlődését elismerve, csak azon dolgozott, hogy ezeknek közremunkálása által a királyi szék megmentessék. Austriának szövetséges népek összegévé kell vala válnia, kiterjesztve rájok a szabad intézetek javadalmait, s összefűzetve a közös érdek hatalmánál fogva. – De a camarilla ezzel ellenkezőleg csak arra gondolt, melly órában téphesse össze a külön népeknek adott szabadságot, s most nyiltan a reactióval szövetkezik. Zavarokat idéztet elő, hogy azokat fegyverrel elnyomhassa. Krakó s Prága összelövetése előjátékúl szolgált, most arra vár, hogy Magyarország feltámadjon. Magyarország marcziusban megtörtént függetlenítése Austriától semmi ujság. Ez elkülönzést maga a sanctio pragmaticában elismerte a dynastia, s ha tényleg nem is így volt, jogilag így kell vala lennie. Jelenleg e két ország csak a fejedelem közös személyében van egyesítve, s köztársasággá alakúlva Bécs, Magyarország végképen elszakadna Austriától. – Természetesen e függetlenség boszantja a reactiót, s minden áron a közigazgatás birodalmi egységére törekszik. Jellacsich nem rég a horvát nemzetiség lovagának tartatott, ma egyedűl az osztrák reactio szolgájaként tűnik föl. Magyarország nagylelkűen fizeti a horvátországi költségek hiányzékát, s ugyancsak ő vállalta magára az eltörlött urbériségek kármentesítését. Horvátországnak tehát érdekében áll Magyarországgal együttmaradni, s nemzetisége biztosítását már megnyerte. Batthyányi, a magyar ministerelnök, nem rég Bécsben elismeré Horvátország jogát, közigazgatását nemzeti nyelven vinni, s Jellacsich viszont igazságosnak ismerte, hogy a magyar országgyülésen megjelenő horvát követek magyarul beszéljenek. Már baráti kezet akart a két férfiú egymásnak nyujtani, midőn Jellacsich osztrák tábornokságára hivatkozva, kötelességének mondá lenni, az osztrák birodalom nagyságán dolgozni, mi csak a hadsereg egysége által történhetik, s azért fölszólítá Batthyányt a magyar hadügynek a bécsibe leendő beolvasztására. Batthyány föl nem ruházottnak mondá magát illy alapon vele alkudozni, s az egyességből semmi sem lőn. Ekkor tehát elhatárzá magát a camarilla Magyarországon Jellacsich által megtámadtatni, Radeczky győzelme óta pedig mindegyre fölebb tekeri követeléseit. A had- és pénzügyi tárczát akarják Bécsbe vinni. Sept. 8-kán két magyar minister ment el alkudozni az osztrák ministeriummal, de sept. 11-ig még ki sem hallgattattak. Ha minden eredmény nélkül térnek vissza ezek Pestre: a forradalom rögtön ki fog törni. A reactio Magyarország zavartságára számol, hogy katonai erejével könnyen meghódítja, Jellacsich által 25 ezer horváttal támadtatván meg ugyanakkor délről. Magyaroszág hadi ereje jelenleg a szerb lázadás elnyomására van fordítva, pedig ezt is a camarilla idézte elő. A péterváradi ezred áttért a lázadókhoz s osztrák zászló alatt harczol a magyarok ellen. Dreihan őrnagy minden hadi készületeit szinte a lázadók kezére játszotta. Az oda rendelt magyar ezredek osztrák tisztei seregöket árulásra késztik, s örökös közlekedésben vannak az ellenség tiszteivel, kik szinte osztrákok. Nem rég a Miklós-huszár ezred tisztjei így csábíták a közlegényeket, s vak töltéseket osztottak ki, de ezek engedelmesség helyett följelenték őket a kormánynak. Sőt tovább is megy az osztrák ministerium árulása. A magyar ministerium ezer granátos Olaszországba leendő szállításának tudomására jutván, ezeket saját védelmére visszakövetelte s Fiuméba akarta küldeni. Latour becsületszavát adta, hogy úgy fog történni, azonban Fiume helyett az ezer gránatos Olaszországba vitetett. Latour pedig avval menté magát, hogy sürgönye a zászlóaljat nem érhette utól. Ennek következtében Fiumét a horvátok nem rég elfoglalták a magyaroktól. Ezek után természetes, hogy a lázadók s magyarok közti harcz inkább elvek mint nemzetiségek harcza. S a reactio dulásai Magyarországon fölrázandják a szabadság barátait a szomszéd tartományokban is. Németország már nyilatkozott. S Woronyeczky számosb lengyel csapatot hozott magával. A harcz ujabb fordulatait vagy végirányát még nem lehet előre látni. Lehet, hogy az utolsó fordulópont még távol van. De lehet, hogy Magyarország nem sokára élethalál harczot kényszerűl kezdeni Austria ellen!”
– A nemz. gyülés, sept. 7. az alkotmányterv előszavának módosítványaival foglalkodott s tömérdek javaslat, módosítvány stb. volt szőnyegen, de a 7 első czikk minden nagyobb változtatás nélkül megmaradt s elfogadtatott. – Legújabban a hannoverai király követe mutatta be megbizó leveleit a külügyministernek, és hiteles tudósítás szerint a török udvar is elismerte már a köztársaságot. Illyen a hatalom ereje. Négy hónap előtt hány ember szólt gúnyos megvetéssel s keserű mosolylyal a franczia köztársaság 312jövőjéről; – s im most egyenkint látjuk üdvözletére zarándokolni az europai hatalmasságok követeit Párisba, mint egykor a keleti királyokat Jeruzsálembe. S ha valljon a köztársaság nem az üdvözítő-e? megmutatja a jövő.
