Buda, sept. 18.
Buda, sept. 18.
Jóslatot mondok, hazámfiai! szegény elárult magyarok!
Hét év óta sok jóslatot mondék, és szinte borzadok, látván, hogy minden, de minden olly borzasztón hamar teljesedett.
Minden, de minden szavam teljesedett, még az is teljesedett, hogy egy férfiúnak irtózatos betegségét megjósolám, kinek emlékezetéhez sok érdem csatlakozik, s kinek szellemi halála mély fájdalommal illeti az emberkebelt.
A mit a birodalomról, a mit a magyar aristocratiáról, a mit Horvátországról jósolék, minden de minden teljesedett, és az is teljesedőfélben van, mit a dynastiáról jósolék.
Szinte megborzadok magamtól. Ugy vagyok mintha nyitva volna szemeim előtt a fatum könyve, s hiába húnyom be előtte szemeimet, a világosság át czikáz lelkemen, mint villám a sötétségen.
És én a kényszerűség ösztönének hódolva, ismét jóslatot mondok.
Hallgassatok meg hazámfiai!
Az örökkévaló isten nem egyes csodákban, hanem átalános tőrvényekben nyilatkozik.
Isten örök törvénye, hogy a ki magát elhagyja, azaz istentől is elhagyatik.
Örök törvény, hogy a ki magán segít, azt az isten is megsegíti.
Isten törvénye, hogy a hitszegés végeredményben maga magát bünteti meg.
Isten törvénye, hogy a ki a hitszegésnek, az igazságtalanságnak szolgál, az igazságnak diadalát készíti elő akaratlanúl.
A mindenség ezen örök törvényeire támaszkodva esküszöm, hogy jóslatom teljesedni fog. És jóslatom ez:
Jellacsich beütéséből Magyarországba, Magyarország szabadsága fog következni.
Szegény hitszegően elárult magyar hazánk szent nevére kérlek, higyetek a jóslatnak, ha hisztek, teljesűlni fog.
Miből áll ennek a Jellacsichnak hatalma?
Egy kis anyagi erő 50–60–70 ezer ember, pillanatnyilag hatalmasnak látszó, mert a határőrvidéki szerkezetnél fogva mintegy 30 ezer kész fegyverest talált.
De mi van a háta megett? mire támaszkodhatik? hol van a nemzet, melly az igazság lelkesedésével támogassa őt? melly kipótolja seregének csak azon hiányát is, mellyet nem is a szíve mélyében megsértett magyar engesztelhetlen karja, hanem maga az út fáradalma, s a mohón hörpölt magyar bor kidönt?
Nincs sehol – sehol.
Egy illyen sereg csak pusztítani képes. Hódítani, vagy épen hódítását megtartani nem.
Batu kán száz ezrekkel szállotta meg hazánkat. – Pusztított, de kiment.
Az illyen Jellacsich-féle expeditio legfölebb sáskajárás. A sáskasereg mindig előre nyomúl, de mindig fogy, végtére kivesz.
Minél belebb nyomúland Jellacsich az országba, annál bizonyosabb, hogy egy embere sem látja többé a Száva vizét.
Mi magyarok, csak akarnunk kell, elegen vagyunk, hogy csak kővel is agyonverjük.
Hogy aztán mi történik? arról majd akkor szólunk. A magyar nem érdemelné meg, hogy isten napvilága reá süssön, ha reggel első s este utólsó gondolata nem volna az ocsmány hitszegésnek, a rút árulásnak eleven emlékezete, mellyel a magyarnak az élők sorábóli kiirtására olly példátlan alávalósággal összeesküdtek.
A magyarnak tehát most csak két teendője van. Egyik: felállani tömegben a haza földét megszállott ellenség agyonnyomására. – A másik: „emlékezni.”
Ha a magyar e kettőt nem teszi, akkor olly gyáva nyomorúlt nép, mellynek neve a világ historiájában ugyanazonossá lesz a szégyen s gyalázat névvel; akkor a magyar olly gyáva nyomorúlt nép, melly megfertőzlette ősei szent emlékét, mellyre maga az örökkévaló isten azt fogja mondani: „Bánom hogy teremtettem”, akkor a magyar olly istentől elátkozott nép, mellytől a levegő meg fogja tagadni éltető erejét, mellynek kezei alatt a televény buzaföld sivatag homokká fog változni, mellynek közelítésekor kiaszik a szomjat enyhítő forrás, ki hontalanúl bujdosandik a földhátán, ki hiában kérendi az irgalomtól az alamizsnának száraz kenyerét, kit alamizsna helyett arczúl csapand az idegen faj, melly őt saját hazájában vándor koldussá teendi, kit mint a gazdátlan ebet, büntetlenűl verend agyon bármelly gazember; ollyanná lesz, mint a bélpoklos, kit minden ember kerül, mint az indus pária, kire az ebeket uszítják. Hiában forduland a vallás malasztjához, neki nem adand az vigasztalást. Isten! kinek teremtési mívét gyávasága által meggyalázta, nem bocsátandja meg bűneit sem ezen a világon sem a másikon; a leány, kihez szemeit felemelendi, seprővel hajtandja el a küszöbről, mint a rühes állatot, neje utálattal köpend gyáva szemei közé, s gyermekének első szava az lesz, hogy apját megátkozza.
Borzasztó! borzasztó! de igy lesz. Az átok kérlelhetlen esküjével esküszöm a szabadság istenére, e hont vérrel szerzett őseink meggyalázott emlékezetére esküszöm, hogy igy leszen, ha a magyar faj olly gyáva, hogy tömegestül fel nem kel Jellacsich szolga poroszlóit, s a szerb rablókat és minden árulót, ki a magyar ellen karját emelni meri, összezúzni, mint zúzza a fergeteg az útjába vetett kötetlen szalmakévét, s ha olly gyáva lesz a magyar faj, hogy szétzúzván ellenségeit, meg tudna bocsátani vagy egy perczig is elfelejteni az árulókat és az árulást.
Nem, nem! ezt a magyar nem teheti! és legyen átkozott, ha megteszi.
Azért mondom én, hogy Jellacsich beütéséből Magyarország szabadsága fog következni.
Először győzni, aztán leszámolni. Ez a feladat.
Fegyverre tehát, a ki férfiú!
Az asszonyok pedig Veszprém és Fejérvár között ássanak egy irtózatos sirt, mellybe vagy a magyar nevet, magyar becsületet, a magyar nemzetet – vagy ellenségeinket eltemessük; s mellyen vagy a magyar név szégyen oszlopa álland illy felirással: „igy bünteti isten a gyávaságot”, vagy álland a szabadság örökzöld fája, mellynek lombjai közől isten szava szóland, mint szólott Mózeshez az égő tüskebokorból. „A hely, mellyen állasz, szent, igy jutalmazom a bátorságot! szabadság, dicsőség, jólét és boldogság a magyarnak.”
Fegyverre tehát magyar! életedért, becsületedért, hazádért, házadért, ősi tűzhelyedért, a földért, melly táplál, mellyet véres verejtékeddel míveltél, s mellyet most a hitszegők, szabadságod megdöntésének béreűl akarnak a szerbeknek, illyreknek kezére játszani, s téged saját hazádban földönfutóvá tenni, mint tették már a temerini szegény magyarokat.
Fel, fel, fegyverre magyar! a ki a törvénynek nem engedelmeskedik, mellyre a király is megesküdött, az áruló; a ki pedig áruló, azt el kell fogni, s a törvénynek kezébe kell szolgáltatni.
Hazánk mindenünk! a hazát megmenteni első kötelesség! a hazát mentve magunkat mentjük.
A kinek egy faluban, a kinek egy megyében legkisebb hatása van, ragadjon zászlót! Ne halljunk más zenét Magyarhon térein, mint Rákóczynak búskomor indulóját; gyűjtsön maga körül 10–20–50–100–1000 embert, ki mennyit tud, s vigye Veszprém felé; Veszprém táján, gyüljön össze az egész magyar nép, mint összegyülend ítélet napjakor a feltámadott emberiség, s rajta az ellenségre!
Énekeljétek ama szent éneket, mellyet ismertek:
„Tartsd meg isten országunkat,
Mi magyar hazánkat;
Rontsd meg mi ellenséginket,
A kik üldöznek bennünket“
Fel! fel! fegyverre!! velünk van isten és az igazság! –
„Tartsd meg isten országunkat,
Mi magyar hazánkat;
Rontsd meg mi ellenséginket,
A kik üldöznek bennünket“
Fel! fel! fegyverre!! velünk van isten és az igazság! –
| Kossuth. |
